Deák téri evangélikus templom
Isten szerkesztett egybe bennünket
Bálint-napi áldás a házasság hetén
Galambos Ádám
2023. február 15.
„A házasságok valóban az égben köttetnek” – mondta a Bálint-napi áldással egybekötött zenés istentiszteleten Kondor Péter püspök. A házasság hetének egyik központi rendezvényén ismét szép számmal jelentek meg áldást kérő párok február 14-én a budapesti Deák téri evangélikus templomban.
Telt házas jótékonysági hangverseny a Deák téren
Az Ukrajnából menekülőknek gyűjtöttek
Kézdi Beáta
2022. március 7.
Egészen különleges módon énekelték a Himnuszt annak a jótékonysági hangversenynek a résztvevői, akik március 6-án este a budapesti Deák téri evangélikus templomban az Ukrajnából menekülni kényszerülők megsegítésére gyűltek össze. A koncertet a „Kardjaikból ekéket kovácsolnak…” mikeási igeszakasz jegyében szervezte a Magyarországi Evangélikus Egyház. A telt házas alkalmon a Lutheránia Ének- és Zenekar mellett Gryllus Dániel, Vilmos és zenész barátaik is felléptek, igehirdetéssel Fabiny Tamás eln…
Csak együtt, Krisztussal!
Elkezdődött az ökumenikus imahét
Galambos Ádám
2022. január 17.
„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2) mottóval rendezik meg idén január 16. és 23. között az ökumenikus imahetet. Nyitó istentiszteletét vasárnap este a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartották a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében.
Online visszanézhető az országos evangelizáció
2021. október 9.
„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36) Az év igéjének jegyében tartották az országos evangélizációt október 9-én Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Az alkalmat online is élőben lehetett követni.
Megkezdődött a reformáció hónapja
Somorjai-Bencze Zsófia
2021. október 2.
Isten közelsége fészek és erőforrás egyéni és egyházi életünkben is – mondta Steinbach József püspök igehirdetésében a reformáció hónapjának nyitó istentiszteletén. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa októberben országszerte számos rendezvénnyel hívja fel a figyelmet a méltó ünneplés fontosságára.
Isten ismerete
Beszámoló a 32. Budapesti Bach Hétről
Galambos Ádám Balázs
2021. július 8.
„Irigyelnünk kellene művészetét, de mert tökéletes, csak szeretnünk lehet” – írta Johann Sebastian Bachról 55 éve Pilinszky János az Új Ember hasábjain. Őt idézte a 32. Budapesti Bach-hét megnyitóján dr. Kamp Salamon Kossuth-díjas karmester, a rendezvény megteremtője és Lutheránia Énekkar művészeti vezetője. Június 7. és 13. között a Deák téri evangélikus templomban Pilinszky János költő születésének századik évfordulója apropójából a zenei esteken elhangzott prédikációk során a bibliai igék me…







