Isten kezében
Isten kezében: Golf és hittan – Takácsné Papp Erzsébet portréja
2023. június 1.
Takácsné Papp Erzsébet hitoktató a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Evangélium tévében, rádióban
A friss Bornemisza-díjas Bolla Zsuzsannát kérdeztük a közmédia vallási műsorairól
Stifner-Kőháti Dorottya
2023. május 20.
Egyházunk ez évben is átadta médiadíjait. A Bornemisza Péter-díjat – amely a világi felületeken, például nyomtatott vagy online újságban, televízióban, rádióban, közösségi médiában megjelent művek alkotóinak munkáját ismeri el – idén Bolla Zsuzsanna, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Vallási Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője, egyházunk központi portáljának, az Evangélikus.hu-nak a korábbi főszerkesztője vehette át. A díjazott alkotás az Isten kezében című televí…
Isten kezében: Gerlai Pál vándorlelkész
2023. május 20.
Gerlai Pál evangélikus lelkész a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Kamp Salamon karnagy – Bach nagykövete
2023. április 11.
Kamp Salamom karnagy a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Filmek vitték a prímet
Átadták a 2023. évi Bornemisza Péter- és Írónád díjakat
Balczó Mátyás
2023. március 29.
Mozgóképes alkotások és készítőik kerültek a figyelem középpontjába a 2023. évi Bornemisza Péter- és Írónád díj és különdíjak ünnepélyes átadóján, amelyet március 28-án, kedden tartottak a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodája kápolnájában. A díjazottakat Fabiny Tamás elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő és Lovass Tibor, az MEE Sajtóbizottságának elnöke köszöntötte.
Isten kezében: Vindics-Tóth Lili Anna – Futok a hervadhatatlan koszorúért
2023. március 22.
Vindics-Tóth Lili Anna akadályfutó a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Hadady Farkas – Konzulból teológus
2023. február 22.
Hadady Farkas hitoktató – korábbi konzul – a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Rózsai György óraszíjas
2023. február 17.
Rózsai György dombóvári bőróraszíj-gyártó a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
A békéscsabai Kutyej-család
2022. december 31.
A békéscsabai Kutyej család portréja a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Krizsán András Ybl-díjas építész
2022. december 2.
Krizsán András Ybl-díjas építész portréja a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Némethné Tóth Szilvia lelkész, lelkigondozó portréja
2022. november 2.
Némethné Tóth Szilvia evangélikus lelkész, lelkigondozó portréja a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Váraljai Péter fafaragó portréja
2022. október 20.
Váraljai Péter evangélikus fafaragó portréja a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Isten kezében: Botta Mónika nemezkészítő portréja
2022. október 18.
Botta Mónika evangélikus nemezkészítő portréja a Duna Televízió Isten kezében című műsorában.
Még könnyebben elérhetők az MTVA vallási műsorainak evangélikus tartalmai
Evangélikus videók a YouTube-on
2022. február 17.
Az MTVA által 2021-ben indított Bizony, Isten! YouTube-csatornán számos hitmélyítő adás elérhető. A szerkesztők rendszerezték a tartalmakat, így mostantól még könnyebben visszanézhetők a Lét-Ige és az Isten kezében című sorozatok evangélikus adásai.
„Hangosabb és tovább visszhangzó műsorokat szeretnénk”
Átalakuló vallási programkínálat
Vitális Judit
2022. január 20.
Megújulnak a közmédia vallási műsorai. A Duna Televízióban a korábbi, egy-egy felekezethez kötődő magazinokat koprodukcióban készülő adások váltják fel, keresztény híradó indul, és új beszélgetős, az aktuális társadalmi kérdésekre reagáló „kerekasztal” is lesz. A koncepcióról Andrónyi Kolost, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Vallási Főszerkesztőségének főszerkesztőjét kérdeztük.
Film az Ökumenikus Charta húsz évvel ezelőtti aláírásáról
Fabiny Tamás
2021. április 16.
Húsz évvel ezelőtt a Duna Televízió stábja is forgatott az Ökumenikus Charta aláírásakor. Ezt a felvételt ajánljuk most olvasóink figyelmébe.
„Azt gondolom, nem jártam rossz úton... Ez a kegyelem.”
2021. március 17.
Budapest – A Duna Televízió Isten kezében című magazinműsorában, 2021. március 14-én, Erhardt Ágoston készített interjút Balogh Éva lelkésznővel élet és halál kérdéseiről.


















