Fő tartalom átugrása

Kiskőrös

diákok a kiskőrösi Petőfi-szobor előtt

Petőfi-versengés szóval, képpel

A költő nevét viselő iskolák találkoztak

Bujdosó Erika / Evangélikus Nevelés
2023. március 21.
A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum látta vendégül március 13–15. között a költő nevét viselő középiskolák országos találkozóját. A szervező intézmény számára nem csak Petőfi születésének bicentenáriuma miatt ünnepi ez az év: a középiskola megindulásának hetvenedik, illetve egyházi fenntartásba kerülésének tizedik évfordulójáról is idén emlékezhetnek meg. Erre hivatkozva kérte Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgató, hogy a találkozók szokásos ren…
indexkép: Lét-Ige - Az evangélikus Petőfi Sándor

Az evangélikus Petőfi Sándor

2023. január 4.
Kétszáz éve keresztelték meg Petőfi Sándort Kiskőrösön. A Duna Televízió Lét-Ige című protestáns magazinjának riportja.
anyakönyvi bejegyzés Petőfi Sándor kereszteléséről

Kétszáz éve keresztelték Petőfit

Újévi istentisztelet Kiskőrösről

2023. január 1.
Istentisztelet keretében emlékeztek arra, hogy kétszáz éve, 1823. január 1-jén a kiskőrösi ágostai hitvallású evangélikus templomban kereszelték meg Petőfi Sándort. A bicentenáriumi alkalmon igét hirdetett Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a liturgiában Arató Lóránd, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség lelkésze szolgált.

Öntudat és nyitottság Kiskőrösön

Folyamatosan figyelve és lendülettel építkeznek az Alföldön

Kézdi Beáta
2022. december 30.
Petőfi Sándor szülővárosának lutheránusai bár többségben vannak a Bács- Kiskun megyei városban, mégsem dőlhetnek hátra, mondván, minden okuk megvan az elégedettségre. A különlegesen szép evangélikus templomban és a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikumban is folyamatos, kreatív munka zajlik, hogy a városalapító evangélikusok mai utódai valóban hitüket megélő, erős közösséget alkossanak.
ünnepi istentisztelet plakátja - Petőfi200

Evangélikus ünnepi istentisztelet Petőfi keresztelésének kétszáz éves évfordulóján

2022. december 20.
A Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozik Kiskőrös háromnapos ünnepi sorozatához, a kétszáz éve született Petőfi Sándor emlékére rendezett Petőfi-szilveszter eseményhez.

Püspöki látogatás és kettős ünnep a KEVI-ben

Jubileum Kiskőrösön

Pethő-Szűcs Mária
2022. november 3.
2022. október 28-án kettős ünnepre készültek a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum fiataljai és pedagógusai. Egyrészt a reformációra, Isten megújító szeretetének ünnepére gyűltek össze a diákok, másrészt ez az alkalom hálaadó istentisztelet is volt az elmúlt tíz évért, hiszen a közel ezerháromszáz főt számoló intézmény 2012-ben került a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába.

Menny és pokol

A kiskőrősi evangélikus temető egy különös szeglete

Kézdi Beáta
2022. november 2.
„Mennyei!” „Pokoli!” „Beléd bújt a kisördög!” Sokszor halljuk ezeket a mondatokat, de vajon így halottak napja környékén, amikor előrement szeretteinkre emlékezünk a temetőkben, belegondolunk-e abba, hogy mit is jelent a menny és a pokol? Mit mondott róla Jézus Krisztus, vagy éppen mit tanított róla a reformátor Luther Márton?
kotta - fotó: David Beale / Unsplash.com

Országos kórustalálkozókat szerveznek

2022. február 15.
Országos evangélikus kórustalálkozókat szervez a Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottsága. Egyidejűleg két alkalmat is meghirdetnek.

Történelmi emlékhely lett a Deák téri Insula Lutherana

2021. május 26.
Történelmi emlékhely lett a Budapest – Deák téri Insula Lutherana, azaz az evangélikus templomot, gimnáziumot és múzeumot felölelő épületegyüttes.
20210511_kiskorosi_imahaz_felujitasa.png

Javában zajlanak a kiskőrösi imaház felújítási munkálatai

Kutyifa Icu
2021. május 11.
Elkezdődött az evangélikus imaház teljes körű felújítása Kiskőrösön. A több mint 100 millió forintos rekonstrukciós munkálatokkal előreláthatólag 2022 decemberében fognak végezni. Ebből az összegből nemcsak az imaház, hanem a parókia is megújul. A beruházás megvalósulásához az evangélikus egyház a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez nyújtott be támogatási igényt. A vira.hu oldalnak Kecskeméti Pál igazgatólelkész nyilatkozott a fejlesztésekről.
2993555SzentgyorgyineSzlovakMaria-scaled.jpg

Kisebb csoportokban készülnek az érettségire a kiskőrösi diákok

Barta Zsolt
2021. február 12.
Kiskőrös – Nincsenek könnyű helyzetben az idén érettségizők. A végzős középiskolások ugyanis a harmadik olyan félévet kezdték el, amelyet nem tudnak a klasszikus formában végigtanulni. A járvány miatt online oktatás keretében veszik az új tananyagot, ismételnek és készülnek fel eddigi életük legnagyobb kihívására, az érettségire.
9531695PET05pince.jpg

Rendhagyó módon rendezték meg a kiskőrösi Petőfi-szilvesztert

2021. január 3.
Kiskőrös – A koronavírus-járvány miatt az idén elmaradt a klasszikus Petőfi-szilveszter programsorozat, amelyet huszonnegyedik alkalommal rendeztek volna meg Kiskőrösön. Ennek ellenére másfél órás műsorral készültek a helyi televízió munkatársai az óév utolsó napjára, így tisztelegve a legismertebb magyar költő emlékének.