Fő tartalom átugrása

Kondor Péter

Örömmel szolgálni az Úrnak

Magyar-Paulik Enikő ordinációja

Hajdú Tibor
2021. július 21.
Lelkészszentelés színhelye volt július 17-én a Békés megyei Tótkomlós evangélikus temploma. A Magyar-Paulik Enikőt szolgálatba indító istentiszteleten Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hirdetett igét, a liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről dr. Korányi András, az Egyháztörténeti Tanszék tanára, valamint Szpisák Attila, a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség lelkésze vett részt.

„Mélyre eveznek” Bobán

Hajdú Tibor
2021. július 13.
Gyülekezeti nappal egybekötött hálaadó istentisztelettel ünnepelték a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat fennállásának tizedik évfordulóját a bobai evangélikus templomban a Szentháromság ünnepe után való 5. vasárnapon. Együtt fejezték ki köszönetüket az elmúlt években végzett diakóniai szolgálatért ezen a napon, „akiknek van szemük, szívük és elszántságuk, hogy Isten teremtő munkáját megőrizzék”.

Hogyan tovább?

Kondor Péter
2021. június 18.
Végéhez közeledik egy munkaév. Újra eljött a nyár. És valljuk be, a legtöbben mindig nagyon várjuk az érkezését. A járvány miatti korlátozások és szigorú szabályok szabták szűkre mozgásterünket, így talán ebben az esztendőben még jobban vágyunk a nyár felhőtlen hónapjaira, mint máskor. Még olykor kicsit bizonytalanul, óvatosan gondolunk arra, hogy valóban lassan véget érhet az elmúlt súlyos időszak, de szívünkben él a remény.

Öt év múlva, ötévesen már élményekkel gazdagon ünnepelnek

Hajdú Tibor / Evangélikus Diakónia
2021. június 15.
További telephellyel bővült a Hegyhát Evangélikus Szeretetszolgálat, Varsádon adták át az új idősek klubját június 11-én.

Közösség és átláthatóság

Megtartotta éves közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet

Kis Boáz / Ökumenikus Segélyszervezet
2021. június 2.
Május 27-én tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A rendezvényen részt vettek az alapító egyházak vezetői, delegáltjai, valamint a szervezet elnöksége és munkatársai. A közgyűlés keretében a pénzügyi beszámoló, a zárszámadás és az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László elnök-igazgató beszámolt a jövőbeni tervekről is. Az ülés levezető elnöke Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke volt.

Huszonöt éves az orosházi evangélikus iskola

Bujdosó Erika / Evangélikus Nevelés
2021. május 31.
Hálaadó istentiszteletet és ünnepi megemlékezést tartott május 29-én az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Ezen a szombaton a jubileumi tanév rendezvényeit egy méltó megemlékezéssel egybekötött istentisztelet követte, amelyen Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel.

Püspökké szentelték Balog Zoltánt

Evangélikus egyházvezetők is köszöntötték a református egyház zsinatának lelkészi elnökét

2021. május 26.
Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Duna­melléki Refor­mátus Egyházkerület tavaly novemberben megválasztott püspökét, a Magyar­országi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnökét május 24-én, pünkösdhétfőn Nagykő­rö­sön. Az egyházvezetőt a Magyar­országi Evangélikus Egy­ház (MEE) nevében Fabiny Tamás elnök-püspök, az Északi Evan­gélikus Egyházkerület lelkészi elöljárója és Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület főpásztora is köszöntötte.

Negyedszázados jubileum Dunaújvárosban

Stermeczki András
2021. május 25.
Újra a gyülekezet közösségében ünnepelhették a dunaújvárosi evangélikusok templomuk felszentelésének 25 éves jubileumát. Negyed­szá­zada áll ugyanis Nagy Tamás csodálatos téglaalkotása, mely kettős feladatot is betölt: Isten hajléka és a város kulturális életének egyik központja.

„A komfortzónánkon kívül is szükség van ránk”

Élő közvetítésben kérdezték a három püspököt

Vitális Judit / Evangélikus.hu
2021. május 20.
Noha a járvány még nem ért véget, a legfőbb tanulságát már le lehet vonni: nemcsak nehézségeket hozott, de sok áldása is volt. Így foglalhatók össze a Kérdezd meg a püspököd! című élő online kerekasztal-beszélgetésen elhangzottak. A Magyar­országi Evangélikus Egyház elmúlt egy évét értékelő alkalom egyúttal arra is rámutatott, hogy a közeljövő szintén fontos feladatokat állít elénk.

A Deák téren is „megnézték”…

Hajdú Tibor
2021. május 18.
„Nézzétek meg!" – ezzel a mottóval rendezték meg online formában Németországban a 3. ökumenikus egyházi napokat május 13. és 16. között. A Deák téri evangélikus templomban a zárónapon tartott istentisztelettel Magyar­ország is képviseltette magát a virtuális alkalmon.

Kérdezd meg a püspököd!

teszttesztteszt
2021. május 17.
Hogyan telt az evangélikus egyház elmúlt bő egy éve, és milyen kihívások elé állította a járványhelyzet? Melyek az elkövetkező időszak legfőbb feladatai? Ezeket a kérdéseket is körbejárják május 18-án este a püspökök részvételével zajló kerekasztal-beszélgetésen.
20210510_evangelizacio_konfirmandusok_Kondor_Peter_2.jpg

Minden tanítványra két konfirmandus jutott Lőrincen

Hajdú Tibor
2021. május 10.
Konfirmandus evangelizációt tartottak május 8-án délelőtt a pestszentlőrinci-pestszentimrei evangélikus gyülekezet Élő Kövek templomában
177883661_769445670423036_4861009710930025408_n.jpg

85. születésnapján köszöntötték dr. Harmati Béla püspököt

Hajdú Tibor
2021. április 24.
A járványhelyzet miatt szűk családi és baráti körben köszöntötték dr. Harmati Béla nyugalmazott püspököt 85. születésnapján a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Hűvösvölgyi úti lelkészotthonának imatermében.
kapolna001-20210404.JPG

Mindig legyen valaki, akin keresztül megérezhetjük azt, hogy jó együtt lenni

Hajdú Tibor
2021. április 6.
Dunakeszi – A húsvét ünnepén tartott istentiszteleten kápolnát szenteltek a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat dunakeszi telephelyén, az értelmi fogyatékosok rehabilitációs intézetében. A járványhelyzet miatt a kápolnában csak néhányan lehettek jelen, a lakók és munkatársak többsége hangszórón követhette az alkalmat. 
magyari_005-20210402.jpg

A köszönet jele

Vitamincsomagok diakóniai intézményeink dolgozóinak

Evangélikus Információs Szolgálat
2021. április 2.
2021. április 1-jén, nagycsütörtökön és április 2-án, nagypénteken vitamincsomag-szállítmányokat vittek ki a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) vezetői a diakóniai intézményeinkben dolgozóknak. A Béres Gyógyszergyártól kedvezményesen beszerzett készítmények csupán apró, de fontos gesztusként fejezik ki a hálát az intézményekben folyó áldozatos munkáért.

A keresztények egységéért

Elkezdődött az ökumenikus imahét

Galammbos Ádám
2021. március 15.
Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Katolikus Püspöki Konferencia szervezésében a Kálvin téri református templomban rendezték meg az imahét nyitó istentiszteletét, január 19-én. Az ökumenikus istentiszteleten Erdő Péter bíboros és Kondor Péter evangélikus püspök hirdette Isten igéjét.

Valljuk meg felekezeti hovatartozásunkat

Kézdi Beáta
2021. március 11.
A reformáció hónapjában indult el a Magyarországi Evan­gélikus Egyház kampánya, amely arra hívja fel az evangélikus testvérek és az egyházunkhoz vékonyabb szállal kötődők figyelmét egyaránt, hogy a jövő évi magyarországi népszámláláskor ne feledkezzünk meg felekezeti hovatartozásunk megjelöléséről. Bátran valljuk meg, ne szégyelljük kimondani: „Evangélikus vagyok.” Ugyanakkor a reformáció üzenetét továbbvíve rokonainkat, barátainkat se féljünk megkérdezni: „És te?” A közelgő népszámlálással…
vi20210307.jpg

Legyünk láthatóan jelen a világban!

Kondor Péter
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2021. március 5.
2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Ke--pernyo--foto-- 2021-02-18 - 7.57.19.png

Ökumenikus bűnbánati vesperás és hamvazás Pannonhalmán

2021. február 18.
Pannonhalma – A Pannonhalmi Főapátság ökumenikus bűnbánati liturgiára hívta 2021. február 17-én este a környék katolikus, evangélikus és református lelkipásztorait. Az ökumenikus hamvazáson igét hirdetett Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke.