Nagy Zoltán
Hálaadó istentisztelet és családi nap Eleken
Megújult az imaház
2023. május 22.
Hálaadó istentiszteletet tartottak május 21-én, vasárnap a Magyar falu program részeként felújított eleki evangélikus imaházban. A létesítmény úgy szépült meg, hogy közben megőrizte jellegzetességét és identitását.
Régi-új pásztorokként szolgálnak a rájuk bízottakért
Kettős lelkésziktatás volt Békéscsabán
2022. december 7.
Két evangélikus lelkészt iktattak be hivatalukba a békéscsabai evangélikus kistemplomban december 4-én, advent második vasárnapján. Péterné Benedek Ágnes és Verasztó János az elmúlt években már a megyeszékhelyen szolgáltak, mostantól pedig parókus lelkészként folytatják munkájukat.
Emlékeztető
Vasárnapi ige
Nagy Zoltán
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2022. november 27.
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
„Mikor hogy és mindenhogy” – Az imádságnak nincsenek korlátai
Vitális Judit
2022. augusztus 25.
Hogyan imádkozunk a 21. században? Erről a nagyon személyes „párbeszédről” vallottak lelkészek és nem lelkészek a gyulai Szélrózsa találkozón.
Négy év után ismét együtt!
Ilyen volt a gyulai Szélrózsa első napja
2022. július 14.
A gyulai Göndöcs-kertben már napok óta jól látható előkészületek zajlanak: sátrak nőnek ki a földből, színpadokat állítanak fel, fiatalok lelkes csoportjai jönnek-mennek, a várakozás pedig érezhetően egyre nő. A koronavírus-járvány miatti kényszerű négyéves szünet után azonban szerdán végre ismét elindulhatott az evangélikus egyház legnagyobb eseménye, a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó.
Élő közvetítések a Szélrózsáról – 2. nap
2022. július 14.
Gyula városa – azon belül is elsősorban a Göndöcs-kert – ad otthont július 13. és 17. között a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozónak. Előzetesen mintegy 1500-an váltottak jegyet a fesztiválra. Mindazok kedvéért, akik nem tudnak elutazni a Békés megyei településre, de szívesen részesei lennének legalább online az alkalomnak, mutatjuk, ma (július 14-én) mely programokat közvetítik élőben a szervezők.
A békéscsabai jaminai templomból közvetít istentiszteletet a tévé
Nagy Zoltán
2021. április 30.
Május 2-án, a húsvét ünnepe utáni 4. vasárnapon 9 órától istentiszteletet közvetít a Duna Televízió a békéscsaba-erzsébethelyi (jaminai) evangélikus templomból. Igét hirdet Nagy Zoltán esperes.
Egymásért nem, de egy sörért igen?
Nagy Zoltán
2021. április 30.
Az elhúzódó korlátozások miatt kézzelfoghatóvá vált az emberek türelmetlensége a közelmúltban. Vérmérséklettől, anyagi lehetőségektől, talán politikai meggyőződéstől is függően változott, hogy ki hogyan élte meg türelmetlenségét. Valaki Dominikára utazott, és posztolta a közösségi hálón, hogy ott mindent szabad. Más tüntetésre ment, megint más pedig a törvényesség keretei között igyekezett megtalálni a hétköznapi élet lehetőségeit. Nagy Zoltán lelkész írása a templomok újranyitása apropójá…
Az embert nem csak kilóban mérik
Nagy Zoltán
2021. április 26.
„Vannak ilyen hülye mondások, amit a férfiak terjesztenek, és el is hiszik. Például, hogy egy férfi 100 kilónál kezdődik. Ez hülyeség, a vágódisznó kezdődik 100 kilónál” – mondta az ismert fitneszguru, Schobert Norbert. Voltak, akik éles kritikával illették kijelentése miatt, de olyanok is, akik kiálltak mellette. Mit gondoljunk egy ilyen kijelentésről keresztényként? A Kötőszó blogon Nagy Zoltán evangélikus lelkész válaszolt.
Félhet egy keresztény?
Ezt üzeni Jézus feltámadása húsvétkor
Nagy Zoltán
2021. április 5.
Egy újabb húsvét családlátogatás, rokonokkal való személyes találkozás, baráti összejövetel, templomi istentiszteleten való részvétel nélkül. Egy újabb rendhagyó, kivételes ünnep, amelyet átélünk. Tavaly ilyenkor azt gondoltuk, hogy a 2020-as évet megjegyezzük kivételesként amiatt, ahogyan a vírusveszély hatott életünkre. Mostanra már tudjuk – az év hátralévő részére vonatkozó legszebb reményeinkkel együtt is –, hogy 2021-et ugyanebbe a sorba kell írnunk.
Meg lehet-e bocsátani egy gyilkosnak? – Elengedés, helyreállítás, kegyelem
Zsíros András
2021. március 12.
A megbocsátás az egyik legnehezebb dolog a világon. Főképp, ha azt látjuk, hogy ezzel még nem tesszük meg nem történtté az esetet, velünk maradnak a következmények. Mi a helyzet a legszörnyűbb tettel: amikor valaki gyilkosság következtében veszíti el egy szerettét?
Tényleg mindegy, hogy miben hiszel?
– Fenyegető veszélyek és megoldások
Zsíros András
2021. március 2.
Istennel való kapcsolatunk alapja a benne való hit. Ez a fogalom azonban rengeteg dolgot takar, sokrétű jelentése van, és jóval mélyebben gyökerezik az ember életében, mint azt általában gondolnánk.
Hogyan biztosíthatod a helyedet a mennyben?
Minden, amit a megtérésről tudni szeretnél
Zsíros András
2021. február 22.
Megtérés – sokan a kifejezés alatt egyszerűen azt értik, amikor az ember hazaér. Luther Márton a 95 tétel első pontjaként azt írta, hogy a keresztény ember egész élete megtérés kell, hogy legyen. Talán közelebb kerülünk ennek megértéséhez, ha hazatérésként gondolunk rá. De honnan is kellene visszatérni, és mi legyen azután? Ezekről beszélget a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.
Kísértésbe eshet egy lelkész?
Zsíros András
2021. február 15.
Mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést – mondja az egyszeri vicc. De felismerjük-e, ha megkörnyékez bennünket, vagy csak utólag látszik, ha elbuktunk benne? Egyáltalán, mik lehetnek kísértések az életünkben, meg lehetne-e szabadulni tőlük, vagy lehet-e bármi hasznuk számunkra? Az Erős Vár Podcast 15. adásában erre keresi a választ a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.
Az ártatlanok is bűnösök?
Zsíros András
2021. február 5.
Szinte már kellemetlenül sokat beszél az egyház a bűnről, mintha soha semmi nem lenne elég jó, amit teszünk. Természetesen nem erről van szó, de akkor hogyan érti a Biblia a bűn fogalmát, miért tekinti már az újszülött csecsemőt is bűnösnek, és hogyan tudunk megszabadulni ennek a ránk nehezedő súlyától? Erre keresi a választ a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.
Kételkedem Istenben, akkor már rossz keresztény vagyok?
Zsíros András
2021. február 1.
Kételkedés és hit – kizárják vagy erősítik egymást? Életünk során többször is átélhetjük, hogy elfog bennünket a kétség, bizonytalanná válunk, hogy helyes-e, amit teszünk, gondolunk, vagy akár hiszünk. De kell-e aggódnunk, ha hitünkben kérdőjelek jelennek meg, egyáltalán összefér-e egymással a kételkedés és a hit? Az Erős Vár Podcast adásában erre keresi a választ a hárman szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Mezőberényből Lázárné Skorka Katalin és Zsíros András gerendási lelkész.&nbs…
Istenhit vs. oltás? – Egy lelkész véleménye vakcinaügyben
Nagy Zoltán
2021. január 11.
Az elhúzódó pandémiás időszak újabb és újabb helyzetekben késztet reakcióra bennünket, keresztényeket is. Folyamatosan megválaszolandó kérdés templomaink vasárnapi nyitva- vagy zárvatartása, egyházi alkalmaink előírásoknak megfelelő megtartása vagy elhalasztása. Ami új, az a megérkező vakcina kérdése. Oltassam magam, vagy ne? Használ, vagy nem? Esetleg káros lehet? És itt említsük meg – ide nem hozva, de meglétüket tudatosítva – az összeesküvés-elméleteket is.


















