rajz
Gyermekek alkotásaival telt meg a békéscsabai evangélikus óvoda kerítése
2023. május 23.
Sok-sok kreatív alkotással telt meg a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus óvoda kerítése. A kiállítást néhány napig a járókelők is megtekinthetik – írja a Körös Hírcentrum.
Meglátni a szépet
Murányi Viktória
2021. március 12.
Szarvas – Amikor én gimnáziumi diák voltam, nagy, széles osztálytermekbe jártunk, a táblára krétával írtuk fel a számunkra teljesen felfoghatatlan feladatokat, amelyeket a tanárral együtt oldottunk meg az órákon. Sokszor jókat nevettünk az egyik fiú osztálytársunkon, aki sosem készült, mégis hatalmas színészi tehetségét megcsillantva adta meg a módját a felelési előkészületeknek. Ő volt az osztályunk színfoltja: nagyszerűen tudott zongorázni, és bizony szélhámossága nem ismert határokat. Ha val…
Ma a tanítóknak is volt rajzórája, nem is akármilyen
Bogdánffy-Szőke Anett
2021. február 24.
Orosháza – A tanítóik nagy örömmel és gyermeki kíváncsisággal ültek be az iskolapadba, hogy elsajátítsák egy ókori görög képzőművészeti technika fortélyait. A Székács Evangélikus Iskolában egy pályázat segítségével nyílt lehetőség az enkausztikához, vagyis a viaszfestéshez szükséges eszközök beszerzésére, és így az alkotásra.
Finomodó szépérzék – Bükösdi Gábor a vizuális nyelvezetről
2021. február 23.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ezúttal Bükösdi Gábort, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium történelem, olasz, illetve rajz és vizuális kultúra szakos tanárát kérdeztük a művészeti oktatás kihívásairól és lehetőségeiről.– A rajz tantárgy érzékenységre, türelemre és a szép felismerésére is tanítja a fiatalokat.– Állandó probléma, hogy miként lehet he…





