Románné Bolba Márta
Amikor kiárad a jóság és az együttérzés
Menekülteket is segítő „nagyüzem” Budapest-Józsefvárosban
Balczó Mátyás
2022. április 8.
Néhány perc alatt önkéntes segítővé válunk, ahogy megérkezünk a Budapest VIII. kerületi Karácsony Sándor utcába, a Mandák-házba. Azért vagyunk itt, hogy helyszíni riportot készítsünk arról, hogyan segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a józsefvárosi evangélikus gyülekezet. „A furgonból kell behozni az adományokat, amiket majd bent szortírozunk” – kapjuk meg a nagyon kedves, de ugyanennyire határozott kérést. Fordulunk néhány kört, a raktér lassan kiürül, a helyiségben, ahol most a válogatás…
Minden segítő kézre szükség lesz!
Sokrétűen támogatja a menekülteket a józsefvárosi Mandák-ház
Balczó Mátyás
2022. március 12.
„Arra kell számítani, hogy plázákban, áruházakban, minden fedett, fűtött helyen lesznek hideg elől behúzódó menekültek. A Magyarországi Evangélikus Egyház minden létező, melegen tartható vízszintes felületére szükség lesz a következő hetekben, hónapokban” – vetíti előre a jövő feladatait Románné Bolba Márta. A menekülteket több területen is segítő Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség lelkészét arról kérdeztük, milyen támogatást tudtak nyújtani eddig a rászorulóknak. Kiderül az is, mir…



