Közlemény
Gyermekzsibongástól hangos nyár vár ránk
Országos támogatással több mint 100 gyülekezeti tábort rendeznek idén
A járványhelyzet enyhülésével, de a rendkívüli helyzetre vonatkozó előírások szem előtt tartásával újraindulnak az evangélikus gyülekezetekben a gyermekeknek, fiataloknak szóló alkalmak is.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Elnöksége 2021. április 19-én úgy döntött, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával összefogva arra kérik egyházukat és híveiket, hogy 2021. június 6-án, vasárnap délelőtt emlékeztessenek a harang szavával az elhunytakra, a járvány okozta veszteségeinkre.
Gyermekek százainak szervez gyermeknap környékén élménygazdag programokat országszerte az Ökumenikus Segélyszervezet. A gyermeknapi rendezvények kapcsolódnak a május közepén meghirdetett Felhőtlen gyermekkor kampányhoz, melynek keretében – idén különös tekintettel a járványhelyzet sok lemaradást okozó hatására – a szervezet Kapaszkodó programjára gyűjtenek pénzadományt a 1353-as adományvonalon tö…
Álláspályázat. „A 21. század embere Istent is az interneten keresi. Rajtunk is múlik, hogy megtalálja-e." Az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány (EMO) munkatársat keres internetes felületeinek kezelésére.
Történelmi emlékhely lett a Budapest – Deák téri Insula Lutherana, azaz az evangélikus templomot, gimnáziumot és múzeumot felölelő épületegyüttes.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma a 2021. május 12-i ülésén döntött arról, hogy a járványhelyzet javulása lehetővé teszi, hogy ismét személyesen tartsanak az egyházközségekben közgyűlést.
A Magyarországi Evangélikus Egyház köznevelési intézményeiben dolgozó pedagógusok számára elérhető a pedagógus szakvizsga továbbképzésének támogatása. Mind az országos, mind a gyülekezeti fenntartású intézményekből jelentkezhetnek az – elsősorban az utánpótlást célzó közoktatás-vezetői szakirányú képzést vállaló – kollégák.
Háromezer gyermeket támogató országos programjára indít adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet. A cél: esélyt adni a járvány alatt tovább halmozódó hátrányok ledolgozására, és a gyermekkor soha vissza nem térő pillanatainak megtapasztalására.
Több mint terasz
Nyit az Evangélikus Országos Múzeum
Fél év kényszerpihenő után újra látogathatók az evangélikus múzeum kiállításai.
„Együtt ugyanazon a helyen”
Pünkösdi pásztorlevél
Újra lehetőség nyílhat Krisztus testének és vérének vételére az istentiszteleteken. Az úrvacsora közösségének megélése mellett énekszóval is dicsérhetjük az Urat. A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa pünkösdi körlevelében mindenkit arra biztat: mostantól ismét bátran látogassa a templomi és gyülekezeti alkalmakat.
Életének 93. évében elhunyt Varga György nyugalmazott esperes – tudatta a család nyomán Polgárdi Sándor esperes.
Varga György 1928. július 14-én született Kuntelepen. 1952-ben szerzett lelkészi oklevelet. Hosszú időn keresztül, 33 esztendőn át – 1953 és 1986 között – Bakonyszombathelyen volt lelkész. 1986-tól a Pápai Evangélikus Egyházközség lelkésze, majd a Veszprémi Evangélikus Egy…
Izgalmas időszakot él a Luther Kiadó csapata: hamarosan egy megújult oldal fogadja a Evangélikus.hu látogatóit.
Tárt kapukkal, megújulva és a biztonsági előírásokat megtartva várja vendégeit pünkösdtől a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ.
Kedves Vendégeink, Barátaink, Kedves Testvérek!
A járvány miatti kényszerű bezárásunkat követően, reménység szerint újra megnyithatunk és fogadhatjuk a számunkra oly kedves vendégeket.
A hatósági előírásokat komolyan véve, vigyázva vendégeink egészs…
Budapest – Győr – Virágvasárnap igéjével köszöntjük az olvasót: „Az Emberfiának is fel kell emeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,14b–15)
Budapest – Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a püspöki tanács 2021. március 5-én kelt legújabb pásztorlevelét.
Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsa pályázatot hirdet olyan evangélikus egyházközségek számára, amelyek nem rendelkeznek az országos gyűjteményi keretből támogatott szakgyűjteménnyel.
Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek (Jn 15,5–9)
Letölthető honlapunkról a 2021-es ökumenikus imahét füzete
Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2021. január 17. és 24. között ismét megrendezi az ökumenikus imahetet. Ha a járvány nem szól közbe és más rendelkezések nem lesznek, akkor a Szent István Bazilikában (1051 Budapest, Szent István tér 1.) kerül sor a hivatalos megnyitóra, 2021. január 17-én 17 órakor. Szentbeszédet mond: dr. Erdő Péter bíboros; igét hirdet: Steinbach Jó…











