Veres András
„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra”
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét
2023. január 13.
Idén világszerte január 15. és 22. között rendezik meg az ökumenikus imahetet. A programsorozat anyagát – mely kiemelten foglalkozik a rasszizmus kérdésével – az Amerikai Egyesült Államokban működő Minnesotai Egyházak Tanácsa állította össze, a bibliai mottót Ézsaiás próféta könyvéből választották: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra!" (Ézs 1,17) Hazánkban az imahét megvalósulását a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) koordinálja. Az országos nyitó istentis…
Ökumenikus imádság a békéért
2022. október 12.
Együtt imádkozott a békéért október 11-én délután a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának kápolnájában. Dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke imádságban kérte Isten segítségét, hogy a világon, de különösen Ukrajnában megteremtődjön a béke.
Vallási közösségek mint a modernkori Európa pillérei
2021. október 15.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros elnöki tisztségének betöltése keretében szervezett konferenciát Magyarország Kormánya A modernkori Európa pillérei – a vallási közösségek együttélése címmel október 13. és 15. között a Debreceni Református Kollégiumban. A résztvevők plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetések keretében cseréltek véleményt a vallási közösségek együttélésének, együttműködésének időszerű kérdéseiről. Alább a sajtónyilvános eseményekről kiadott MTI híreket szemlézzük.




