Budapest – Nyíregyháza – Kereken tíz évvel ezelőtt, 2011 márciusában írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amivel elhatározták a felsőoktatásba bekerülő cigány és hátrányos helyzetű fiatalokat szervezetten segítő intézményrendszer létrehozását.

Ősszel, a tanévvel együtt el is indult az első négy szakkollégium: Debrecenben a református, Budapesten a jezsuita, Nyíregyházán az evangélikus, Miskolcon a görögkatolikus egyház fenntartásában. Ma már 8 tagja van a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatnak, és további 3 állami felsőoktatási intézményben is működik hasonló szervezet. A kezdetekről, az eredményekről és a tervekről a 10. évfordulón kérdezte az Európa Rádió a hálózat soros elnökét, Fülöp metropolita atyát.
Az interjút IDE kattintva lehet meghallgatni.
A jubileum alkalmából pedig a hálózat létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot aláírók is megforgalmaztak egy üzenetet.
Hogy miként tekintenek vissza az elmúlt tíz évre az az alábbi videóból kiderül.

2011. március 17-én írták alá a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot
A nyilatkozat aláírói: Balog Zoltán, akkori Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár; P. Forrai Tamás tartományfőnök, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya; Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, Magyarországi Református Egyház; Dr. Fabiny Tamás püspök, Magyarországi Evangélikus Egyház; valamint Kocsis Fülöp püspök, Magyar Görögkatolikus Egyház részéről.
2011 őszén négy egyházi fenntartású felsőoktatási roma szakkollégium kezdte meg működését: Budapesten jezsuita, Nyíregyházán evangélikus, Debrecenben református, Miskolcon görögkatolikus fenntartásban. Ma 2021-ben 8 egyházi fenntartású roma szakkollégium működik.



Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.