Fő tartalom átugrása

2021. január 29. 9:08

A miskolci evangélikus templomban búcsúznak Kriza Ákostól

Miskolc – Szombaton vesznek végső búcsút Kriza Ákostól, Miskolc sokak által szeretett és tisztelt egykori polgármesterétől a járványügyi szabályok betartásával. 


Mint ismeretes, 2021. január 18-án, 56 éves korában, hosszan tartó, küzdelmes betegség után elhunyt dr. Kriza Ákos, Miskolc város volt polgármestere. A fideszes politikustól Orbán Viktor is nyilvánosan, a Facebook-oldalán búcsúzott. Kriza Ákos kilenc éven át, 2010–2019 között vezette polgármesterként Miskolcot, amikor is egészségi okokból visszavonult a politikától. Hosszú ideje küzdött betegségével, amelyet méltósággal viselt.

Kriza Ákos családja csütörtökön közleményt adott ki, amelyben a temetés körülményeiről írnak.

„A gyászoló család köszöni a rengeteg részvétnyilvánítást és együttérzés-kifejezést, amely a tagjaihoz külön-külön és együttesen is érkezett. Sokan szeretnék az utolsó útján is elkísérni Dr. Kriza Ákost, amelyet – sajnos – a járványhelyzet szigorú szabályai nem tesznek lehetővé” – írják.

„Azonban mindenkinek, aki tisztelte és szerette Miskolc volt polgármesterét, lehetősége van január 30-án, szombaton reggel 9.00 és 11.00 óra között a ravatalánál leróni a tiszteletét egy szál virággal Miskolcon, az Evangélikus templomban, az evangélikus udvarban” – folytatódik a család közleménye.

Hozzáteszik: a gyászszertartás és a végső nyugalomra helyezés szertartása zártkörű, amelyen a járványügyi szabályozások miatt csak a személyes meghívóval rendelkezők vehetnek részt.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.