Fő tartalom átugrása

2021. március 24. 8:54

Megemlékeztek id. Krähling Dánielről a bonyhádi evangélikus temetőben

Bonyhád – 2021. március 23-án megemlékeztek id. Krähling Dánielről a bonyhádi evangélikus temetőben lévő sírjánál. A bonyhádi evangélikus gyülekezet egykori lelkésze 50 évvel ezelőtt fejezte be földi szolgálatát.


KRÄHLING DÁNIEL (1917–1971, Bonyhád)

A németajkú parasztcsalád tehetséges gyermeke a bonyhádi gimnázium éltanulói közé tartozott. Az 1936-37. tanévben a nyolcadikos diákot a Petőfi Sándor Önképzőkör ifjúsági elnökévé választotta, azaz a gimnazista diákok vezetőjévé. A kitűnő érettségi vizsga (1937) után a pécsi Erzsébet Tudományegyetemnek a Sopronban működő Evangélikus Hittudományi Karán folytatta tanulmányait, s 1941-ben lelkésszé avatták Győrött. A következő tanévet ösztöndíjasként Lipcsében töltötte.

Rövid kápláni szolgálat (Majos, Zsibrik) után, huszonhat éves korában a gyönki gyülekezet parókus lelkésszé választotta (1943). Ott alapított családot, feleségül Huszár Máriát, a helyi református lelkész lányát vette el. Felkészültsége és lelkiismeretes munkája alapján 1958-ban esperesi ranggal rábízták a Tolna-Baranyai Egyházmegye vezetését. 1962-ben visszatért diákévei színhelyére, ugyanis a bonyhádiak meghívták lelkészüknek. Ezzel a városunk ismét esperesi központtá vált.

Krähling Dániel a bonyhádi gyülekezet gondozása és az esperesi teendők ellátása mellett szívesen búvárkodott egyháztörténeti témákban. A 16. században elterjedő reformáció egyik jeles képviselőjének, Sztárai Mihálynak a tevékenységével, a költő és drámaíró prédikátor tolna-baranyai munkásságával foglalkozott. Helytörténeti vonatkozásban pedig Borbély József kézírásos naplója alapján a helyi lelkész szerteágazó, országos figyelmet érdemlő politikai kapcsolatait kutatta.

Krähling Dániel életútja rövidre szabatott: ötvenhárom évesen halt meg. Hamvai a bonyhádi evangélikus temetőben pihennek.

 

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.