Fő tartalom átugrása

2023. március 8. 13:57

A böjti családi délutánok jógyakorlatával ismerkedtek az óvodapedagógusok

Teljesen megtöltötte a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatalának nagytermét február 28-án az a közel száznegyven óvodapedagógus, akik az evangélikus óvodapedagógusok országos szakmai napjára érkeztek a Viharsarok fővárosába. A közelből és a távolról érkezőket Nagy Zoltán esperes köszöntötte a házigazda lelkészi kar nevében, majd Zsolt 130,1–2) –„A mélységből kiáltok hozzád, URam! Uram, halld meg szavamat…” – alapján tartott nyitóáhítatot.

2023.02.28 Bekescsaba ovodapedagogusok szakmai napja foto Magyari Marton Evangelikus Neveles

A jelenlévőket Tiriczné Szabó Szilvia, az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) óvodai nevelésért felelős tantárgygondozója, valamint Gáspárné Vágási Julianna, az EPSZTI igazgatóhelyettese, a szakmai napok főszervezője is üdvözölte.

A szakmai programok sora Verasztó János parókus lelkész aktív közreműködésével kezdődött, aki egyebek mellett felemlegette, hogy a békéscsabai a legénekesebb gyülekezet. Néhány generációval korábban akár negyven versszakos éneket is végigénelkeltek az istentisztelet előtt. Az óvodapedagógusok versengési kedve kész volt túlszárnyalni ezt a rekordot – eleink énekes hajlandóságához méltón zengtek a böjti énekek Verasztó János gitárkíséretével.

Rövid szünet után Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus, főiskolai docens Agresszió kezelése – korunk nevelési stílusai címmel tartotta meg a találkozó vezető előadását. Szóba került a szeretetteljes közöny, a manipulatív hiszti, a környezeti tapasztalatok hagymahéja – néhány kiragadott példa a sokból. Néhány példa a szentenciatömörségű, tapasztalati alapon megfogalmazott jótanácsból: „Meg kell tanulni nagyon jól kérdezni!” „A könyvből olvasott, fejből mondott mese nem elavult!” A beszoktatás nehézségeiről, az önállóságra nevelés kezdeti időszakáról beszélve így foglalta össze tapasztalatait: „Ne felejtsük el, kedves kollégák, hogy nem borzalom történik a gyermekkel az óvodában, hanem végre egy csomó olyat fog megtanulni, amire otthon nincs lehetősége. Mert otthon nincs annyi gyerek, nincs annyi játék és az óvodában rengeteg izgalmas foglalkozás vár rá!”

A szakmai nap délutánjában a házigazda óvoda nevelési programjának egy jógyakorlatával ismerkedhettek meg a résztvevők. Szenthe-Réth Katalin, az intézmény iskolalelkészének betegsége miatt a böjti családi délutánok ismertetésére a társszervező Verasztó János parókus lelkész vállalkozott. A böjti délutánok célja, hogy a családok megismerkedjenek az egyházi ünnepkör teológiai tartalmával. Ezeken az alkalmakon a szülők mintát kapnak arra is, hogyan lehet az óvodás korú gyermekekkel játékosan megismertetni a bibliai történéseket. A virágvasárnapi, jeruzsálemi bevonulást a Bújj, bújj, zöld ág…! közös éneklésével, eljátszásával idézhetjük fel, a nagycsütörtöki történések megértését bizalomjátékok segíthetik. A nagyhéten szokásos templomi liturgiával azért is foglalkoznak a családi délutánokon, hogy akik nem járnak rendszeresen istentiszteletre, vagy akár nem is tagjai az evangélikus közösségnek, bátrabbak legyenek, látogassanak el a templomi alkalmakra is.

A szakmai nap programja úti áldással zárult, az óvodapedagógusok szakmai ismeretekkel, gyakorlati-módszertani tapasztalatokkal és megerősített közösségi élményekkel gazdagodva indultak haza.

* * *

A szakmai napról bővebb beszámoló olvasható az EPSZTI honlapján, és további fényképek tekinthetők meg az Evangélikus Nevelés Facebook-oldalán.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.