Az Úrhoz találás lehetőségeiről
Vasárnapi ige
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

„Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2,20)
A bölcsek ezt mondták: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2b)
Nyelvi korlátokba csak az emberek ütköznek. Isten mindenkivel megfelelő módon tud szót érteni. Heródessel a politika nyelvén beszélt: „Mulandó a hatalmad! Mit teszel, ha jön az új király?” Az írástudóknak Mikeás próféta könyvéből üzent: „Vitáztatok a Messiás érkezéséről, most ajtótokon zörget!” A keleti bölcsek sajátos nyelvén is megszólalt Isten. Azért kerekedtek fel messze földről. Ám ők nemcsak megértették Istent, de hittek is neki. A főpapokat vajon mi tartotta vissza, hogy elinduljanak a Megváltóhoz? Először a bölcsek is csodálkoztak, hogy nem találják a trón közelében a zsidók újszülött királyát. Ekkor kérdeztek rá, hol lehet. Majd Heródes küldte ugyan, de Isten vezette őket Betlehembe, hogy egy szegényes szobában megtalálják a Messiást. A távoli csillag, amelyet addig is követtek, oda vezette őket, ahol a gyermek volt. Leborulva imádták őt, és igen nagy volt az örömük.
Odaadnám a balatoni nyaralómat – mondta egyszer valaki –, ha olyan hitem volna, mint annak a gyengénlátó asszonynak, akinek mindig ragyog az arca, és boldog! A tárgyak, az emberek homályosak maradtak az asszony számára. A szíve tájékoztatta őt, mint a költőt: „Nappal hold kél bennem s ha kinn van / az éj – egy nap süt idebent.” (József Attila: Eszmélet) Nagy volt az öröme, mint a Krisztusra talált bölcseknek!
Istenünk, hányszor keresünk téged csodára várva, könyvek betűrengetegében, a hatalom palotáiban – és nem találunk!
Olykor egy hozzánk hajló szívből lépsz elénk, vagy a csalódások, a szenvedések szúrós szalmáján ragadod meg kezünket.
Gyakran mindent és mindenkit el kell veszítenünk, hogy észrevegyünk téged.
Nehéz megértenünk, hogy nem a mi elképzeléseink útját járod, hanem az alázatos szeretetét.
Ámen.
* * *
A 2021-es lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
A Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

