Közelségedre vágyom, Uram!
Vasárnapi ige
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

„Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg…” (Zsolt 46,5–6)
„Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük.” (Jel 21,3b)
Szürke a világ, ha nem nézünk és nem látunk. Pedig sokszor csak az orrunkig látunk, a következő lépésre figyelünk. Pedig színgazdag világba teremtett minket az Isten. S benne nem csak a fák, a virágok, a naplemente, az erdő és a rét színesek. Isten jelenlétének ezerféle formája színesíti ezt a világot. S ha éppen – valami oknál fogva – szürkeségben élünk, és csak fekete-fehéren gondolkodunk, Isten akkor is gyönyörű képeket tár elénk.
A vizualitás világában Isten nem most kezdett képekkel megajándékozni. Mindig is ezt tette. Elénk tárta azt is, amit a szemünkkel közvetlenül nem láthatunk. De elképzelhetjük és a hit bizalmával beépíthetjük életünk gazdagságába: a folyóvizet, Isten városát, a mennyei Atya gyermekeinek láthatatlanul nagy családját, a lakodalomhoz hasonlítható nagy találkozásokat a Teremtővel, a közelségében valósággá váló békességet más emberekkel, s mindehhez azt, hogy a legrosszabb dolgok is áldássá változhatnak. Mint egy animációs film átváltozásai, úgy alakul át a nagy Rendező filmjében a rossz jóvá, a baj áldássá, a szomorú vidámmá, az elrontott újraformálhatóvá.
A kulcsszó csupán ez: az ő közelében. Vele. Erre az Isten közelségében zajló életre hívja Jézus a tanítványokat, minket is. Az örömhír: élhetünk a Mindenható erőterében – a kiteljesedő élet perspektívájában.
Uram, ezt a vágyat éleszd bennem: hogy közelségedre vágyjak.
Veled induljak, veled járjak, hozzád érkezzek.
Nélküled egy nagy csomag hiányjelenség az életem.
Veled az enyém minden.
Engedd, hogy a mesebeli, jó ízlésű vándor mintájára ne három kívánsággal álljak elő, csak egyet akarjak: téged magadat.
S veled együtt mindent.
Ámen.
* * *
A 2021-es lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
A Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

