Reformáció ünnepe – Jézus barátsága

„Jézus barátsága vallástételre indít” – fogalmaz reformációi igehirdetésében Smidéliusz András evangélikus lelkész.

„Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!
Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!
Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg.
Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,1–12)

Jézus ma különleges kijelentést tesz: barátainak nevezi tanítványait. Nem ez az egyetlen ilyen alkalom, máskor részletesebben is kifejti, hogy mit jelent a barátsága (Jn 15,13–15). A reformáció ünnepe tehát erre is emlékeztet. És nemcsak azért, mert a személyes és közvetlen istenkapcsolat tudatosítása és megélése a reformátorok alapvető felismeréséhez és egyházépítő igényéhez tartozott, hanem mert erről ma kifejezetten Jézus beszél.

Kitudódik minden titok. Jézus barátsága megtisztít képmutatásomtól. Veszélyhelyzetben egyes állatfajok a valóságosnál nagyobbnak és félelmetesebbnek mutatják magukat, míg mások inkább észrevétlenné válnak: felveszik vagy utánozzák környezetük mintáját, színét. Hasonlóval találkozhatunk az emberek között, de kísértése ez a mindenkori tanítványoknak is. A tökéletes hívő szerepében tetszelgők útja azonban ugyanúgy járhatatlan Jézus barátai számára, mint az örömhírt rejtőzködve leplezni akaróké. Jézus szava arra bátorít, hogy torzítások nélkül vállaljuk őt, és teljes őszinteséggel merjük megélni a vele való közösségünket. Annál is inkább, mert egyszer minden hazugság lelepleződik, és kitudódik minden titok.

Üzen erről a reformáció is, amely nem titkos, földalatti mozgalomként szerveződött, éppen ellenkezőleg: kezdettől fogva bátran állt korának nyilvánossága elé. Ugyanakkor igazi valójánál többnek sem mutatta magát: Luther és reformátortársai tudták és hangsúlyozták, hogy nem velük kezdődött az egyház, igehirdetésükben a már meglévő, közös krisztusi kincshez vezettek vissza sokakat.

Emberfélelem helyett istenfélelem. Jézus barátsága helyes értékrendre tanít. Az evangélium keletkezésének idején a veszélyhelyzetet a keresztyénüldözés jelentette. Az egyház népének tagjai fenyegetettségben éltek, közülük sokan vállalták a mártírsorsot is. Sajnos a világ számos pontján közel kétezer év múltán sem változott a helyzet. Még ha közvetlen környezetünkben mi ilyen életveszélyes üldöztetéssel nem is, azonban értetlenséggel, előítélettel, esetleg megvetéssel olykor mégiscsak találkozunk. Mindezek nyomán a hatalmaskodóktól való félelem vagy az emberi elvárások előtti behódolás veszélye fenyeget. Jézus barátsága azonban ilyenkor is elvezet a helyes értékrendre: Isten tetszése, véleménye, akarata legyen az irányadó mindenek fölött!

Már Sadrak, Mésak és Abéd-Negó bátor kiállása is ebbe az irányba mutat: „Van nekünk Istenünk […]: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből… De ha nem tenné is…” (Dán 3,17–18) A nagytanácsnak adott apostoli válasz ugyanezt erősíti: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk…” (ApCsel 5,29) És Luther híressé lett wormsi mondata sem tanúskodik másról: „Lelkiismeretem Isten igéjének foglya, semmit vissza nem vonhatok…”

A Lélektől tanult szavak. Jézus barátsága vallástételre indít. Válságos körülmények között, megpróbáltatások idején különösen nehéz a bizonyságtevő helytállás, talán mert a tanúskodással kapcsolatban is általában az ember képességeire és teljesítményére gondolunk. Pedig a Krisztusra mutató bátor vallástétel is felülről kapott ajándék. Jézus arról biztosítja barátait, hogy Isten Szentlelke a nehéz helyzetekben sem hagyja őket magukra, megtanítja, hogy mit kell mondaniuk.

A reformáció eseményei mögött is felfedezhetjük Isten Szentlelkének ezt a munkáját. Nélküle ugyanis sem életképes, sem hatékony nem lehetett volna a reformátorok és a hitelődök bizonyságtevő fellépése és küzdelme. Ugyanez a Lélek munkálkodik ma is mindazok életében, akiket szíven talál a Mester szava: „Nektek, barátaimnak mondom…”

Imádkozzunk!
Hálát adunk, Urunk, barátságodért. Bocsásd meg, hogy nem mindig becsüljük eléggé hozzád tartozásunk ajándékát. Egyedül te tisztíthatsz meg hamisságainktól, és te űzheted el félelmeinket – kérünk, vidd végbe rajtunk szabadításodat. Neked köszönjük meg a reformáció örökségét is. Add nekünk az igazság, az erő és a bátorság Lelkét, hogy mindig készek legyünk a rólad való tanúskodásra. Ámen.