Hitmélyítő csendesnapot szerveztek a zuglói evangélikus templomban február 5-én Családunk – felelősség és lehetőség címmel. Az alkalom egyúttal hívogatás volt arra a nyári piliscsabai csendeshétre, melyet hagyományosan több generáció jelenlétével tartanak. A koronavírus-járvány ellenére mind az előadók, mind a résztvevők az ország több pontjáról érkeztek az eseményre.
Több évtizede tartanak családos hitmélyítő hetet nyaranta a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. Eredetileg a Budai és a Pesti Egyházmegye akkori felügyelői, Pintér Tibor és Győri József kezdeményezésére és szervezésében valósultak meg az alkalmak. Mára a szolgálók és a résztvevők köre is változott, és nem csak az említett egyházmegyék gyülekezeteiből érkeznek. Az utóbbi néhány évben a csendeshéthez kapcsolódóan év közben is tartanak – részben a nyári együttlét témájára hangoló – csendesnapot. Idén a család kerül(t) a fókuszba.
Február első szombatján gyerekek, középkorúak és idősek, még vagy már egyedülállók és házasok töltötték meg – a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett – a zuglói templomot. Tamásy Tamásné helyi lelkésznő nyolc-tíz éve segít be a csendeshéten a gyermekek között végzett munkába. A szervezőcsapat tagjaként immár második alkalommal ajánlotta fel, hogy gyülekezete otthont ad az alkalomnak. A helyszín biztosításán túl a legkisebbekkel való foglalkozást és a zenei szolgálatban való közreműködést vállalták.
A nyitóáhítatot Horváth-Hegyi Ádám salgótarjáni beosztott lelkész tartotta. Jákób nyomán azt a kérdést járta körül: „De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is?” (1Móz 30,30) Igemagyarázatában hangsúlyozta, hogy nem pusztán az anyagiak tekintetében tartozunk felelősséggel a családunkért, sőt. Elérhetővé kell lennünk számukra, akkor tudunk lélekben is mellettük állni. Kitért arra is, nem jó, ha a gyülekezet vagy bármely más közösség „megelőzi” a legközelebbi hozzátartozókat – házastárs, gyerekek –, elsősorban feléjük kell elkötelezettnek lennünk, és csak azután a nagyobb család, a tágabb rokonság és az ismeretségi, munkatársi stb. kör felé.
Az elhangzottakra jól rímelt dr. Győri Gábor és dr. Klem Gabriella bizonyságtételnek is felfogható előadása. A kilencgyermekes orvos házaspár jelenleg egy missziói célokat szolgáló lovastanyát vezet Kerekegyházán. Saját élettörténetükön keresztül arról szóltak, hogy mind identitásunkat, mint küldetésünket Istentől kapjuk, és ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Csak ha Isten gyermekének tekintjük magunkat, kristályosodhat ki előttünk, mivel bíz meg minket az Úr. Jézus nemcsak arra hívott el minket, hogy menjünk szerte a világba, hanem arra is, hogy ezt megelőzően törődjünk a közvetlenül ránk bízottakkal. Küldetésünk első terepe ilyen értelemben a család, és ha ez a háttér az Úr kezében van, akkor tudunk nagyobb, szélesebb kört érintő szolgálatot vállalni. A szolgálat pedig egy házaspár esetében lehetőleg legyen a két fél közös ügye, amelyet mindketten egyaránt fontosnak éreznek.
A kiscsoportos beszélgetéseket követően a záró úrvacsorai istentisztelet üzenete újfent megerősítette, hogy a család a misszió egyik legfontosabb terepe. Hulej Enikő lelkész a prédikációjában a gadarai megszállott meggyógyítása történetének záróepizódját emelte ki: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” (Mk 5,19) Jézus nem azt várta tőle, hogy úgy kövesse őt, hogy minden hozzátartozóját hátrahagyja érte, hanem ellenkezőleg: azok közé küldte, akiket eddig is ismert, és akik között otthon volt. Ily módon nekünk sem feltétlenül kell messzire mennünk, a saját házunk népe között is van dolgunk – felelősségünk és lehetőségünk egyaránt.
* * *
A csendesnap előadásainak hangfelvétele a zuglói evangélikus gyülekezet YouTube-csatornáján érhető el.
