Fő tartalom átugrása

2021. november 24. 14:58

Az atyai ház vonzásában

Kívül-belül megújult a kötcsei evangélikus templom

A 223. alkalommal megtartott, hagyományos templomszentelési emlékünnep, az úgynevezett kerbájt napján adtak hálát templomuk felújításáért a kötcsei evangélikusok. A 2021. november 20-i ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kőszeghy Miklós helyi helyettes lelkész és Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a somogy-zalai egyházmegye esperese közreműködtek.

20211120 Kotcse Kerbajt foto Kajetan Jacint 12

A templom oltárképén látható, a tizenkét éves Jézust ábrázoló jelenethez kapcsolódó igehirdetésében Szemerei János Lk 2,42–51 alapján az atyai ház vonzásáról beszélt. „Fontos a templom, mert otthonélményt ad – hangsúlyozta a püspök. – A templom kifejezésre juttatja azt, hogy Isten közöttünk van, szeret minket, és hallhatjuk igéjét. Ezt a hajlékot becsülni azt jelenti: élünk azzal, amire adatott” – fogalmazott.

Az alkalomhoz kapcsolódó közgyűlésen Tefner Béla felügyelő ismertette a felújítás folyamatát. Elmondta, hogy összesen 40 millió forint kormányzati támogatást nyert el a gyülekezet. Ebből az összegből elvégezték a villámvédelmi és a harangrendszer felújítását, megoldották a vízelvezetést, és a műemlék épület külső-belső festésére is sor kerülhetett. A felügyelő külön köszönetet mondott dr. Feledy Gyulának, a község polgármesterének, aki bábáskodott a projekt felett.

Ezt követően jókívánságait fejezte ki a közösségnek Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes, Hajdú Zoltán Levente szóládi református lelkipásztor, a korábban Kötcsén szolgáló Baranyay Csaba, a vasi egyházmegye espereshelyettese, Borza Miklós római katolikus esperes, valamint Witzmann Mihály országgyűlési képviselő.

20211120 Kotcse Kerbajt foto Kajetan Jacint 21

Az istentisztelet után a templom melletti udvaron tartották a hagyományos kerbájtfelvonulást. A vezető legények elmondták a templom építéséről, fontosságáról és az elődök iránti tiszteletről szóló ősi szövegeket. Közben az évszázados szertartás szerint a résztvevők zenére körüljárták az udvaron álló fát, majd kiásták alóla az előző év borát, hogy megkínálják a vendégeket. Az ünneplés tánccal folytatódott, végül a Szózat eléneklésével zárult.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.