Május 7-én kora délután autókkal telt meg a balatonfüredi evangélikus templom környéke. A verőfényes napsütésben kórusok érkeztek Kaposvárról, Mosonmagyaróvárról, Oroszlányból, Pápáról és Sárvárról, hogy egyházmegyéjük képviseletében részt vegyenek a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület 16. kórustalálkozóján. A járvánnyal terhelt időszak után különösen is örömteli volt a találkozás lehetősége.

Az egyházkerület 2000-ben történt újraalakulásakor a vezetés számba vette azokat az alkalmakat, melyek hozzájárulhatnak a kerületi összetartozás megerősítéséhez. Ezek között fogalmazódott meg a kerületi kórustalálkozó szükségessége. A döntés értelmében a Cantate vasárnapi találkozókra mindig öt-öt kórus kap meghívást. Az együttléten egymás megismerésén túl fontosnak tartjuk a karvezetők és kórusok szakmai fejlődésének segítését is, ezért már a kezdetektől szakemberek bevonásával igyekeztünk támogatni őket. Így lehetett az alkalmak rendszeres résztvevője és segítője Szokolay Sándor zeneszerző és Kamp Salamon karnagy. Bizonyára ezek az alkalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy a már működő kórusok újabb impulzust kapva megerősödhettek, és újabbak alakulhattak. Ennek is köszönhető, hogy mára tizenhat gyülekezeti kórus működik és szolgál a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben.
A balatonfüredi gyülekezet szorgos tagjai testvéri szeretettel és gazdag vendéglátással várták az érkezőket. A kórusok felállási és hangzáspróbáit a közös művek „összerakása” követte. Gabnai Sándor lelkész szóban, a helyi gyülekezet kórusa pedig énekekkel köszöntötte a koncerten részt vevő együtteseket, akik tizenkét-tizenkét percben mutathatták be műsorukat. A fellépők között volt egy hat és egy hatvan éve alakult kórus is.

Az igehirdetés szolgálatát Szemerei János püspök végezte Zsolt 98,1 alapján: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja…” Prédikációjában a püspök kiemelte az Istent magasztaló ének gyógyító és közösséget formáló erejét, mely még az egymással szemben állók közé is hidat tud építeni.
A kétórás együttlét Hans Leo Hassler Az ég és föld Urának fent, valamint Kapi Gyula Könyörülj Úristen rajtunk című kórusműveinek közös éneklésével zárult. A hangversenyt követően gazdagon terített asztalok várták a résztvevőket. Falatozás közben volt lehetőség ismerkedni és a régi társakat is üdvözölni. Miközben a kórustagok egymással beszélgettek, a kórusvezetők meghallgatták Kamp Salamon értékelését és segítő tanácsait a hangmegadásról, a vezénylési módokról és a hangszerek bevonásáról. A Lutheránia ének- és zenekar karnagya elismerően szólt a hallottakról, véleménye szerint a balatonfüredi volt az egyik legszínvonalasabb alkalom a kerületi kórustalálkozók sorában. Megköszönte a karvezetők szolgálatát, tudva, hogy mennyi munka és erőfeszítés van egy-egy ilyen felkészülés mögött. Külön értékként említette, hogy egyik kórus sem vállalkozott erejét meghaladó kórusmű bemutatására, ugyanakkor hiányolta az evangélikus zeneszerzők műveinek nagyobb arányú megszólaltatását, amire biztatta is a jelenlévőket.
Késő délutánra a parkolók lassan kiürültek, mi is elindultunk Oroszlány felé, szívünkben őrizve a nap gazdag ajándékát, a találkozás örömét, az együtt éneklés feledhetetlen pillanatait, a szívélyes fogadtatást, szánkban érezve a sütemények finom ízét.
A szerző az alkalom főszervezője.