Fő tartalom átugrása

2021. december 3. 10:28

…de mi ez ennyi embernek?

Átadták az idei Péterfy-díjat

A fenti címmel rendezte meg az Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Nevelési és Oktatási Osztálya hagyományos őszi konferenciáját az evangélikus nevelési-oktatási intézmények vezetői és iskolalelkészei számára. A találkozóra a megszokott helyszín – Balatonszárszó – helyett idén is online került sor 2021. november 23–24-én, az Evangélikus Pedagógiai Intézet munkatársainak közreműködésével.  A konferencia keretében adták át az idei Péterfy-díjat.

Peterfy dij 2021 Babicz Gyongyi foto Ruboczky Bela

A konferencia nyitó áhítatát Kondor Péter püspök tartotta Jn 6,1–7 alapján. A rendezvény egészét átszövő gondolat János evangéliuma 6. fejezetében olvasható arról, hogyan lett elegendő a sokaság megvendégelésére az öt árpakenyér és a két hal.

Mondhatnánk, hogy a program összeállítói arra törekedtek, hogy a személyes találkozás élménygazdagságát pótolják annyira, amennyire csak lehet, hogy mindenki kapjon valami keveset, még ha csak a számítógép monitorja előtt ülve is… De ez nem azt jelenti, hogy a programszervezők a keveset célozták volna meg, hanem azt, hogy a résztvevőknek szakmai és lelki töltekezést adó, online is közvetíthető programokat nyújtsanak.

Németh Zoltán, a Gyülekezeti és Missziói Osztály vezetőjének előadása az elmúlt időszak személyes és közösségi élményeinek összegzésére adott alkalmat. A GYüMi munkatársai által összeállított „COVID-tesztre” előzetesen válaszoltak a konferencia résztvevői. Különös aktivitást váltottak ki a közösség egészét jellemző átlagokról szóló gondolatok. Igazán érzékenyítő kezdés volt ez a mérés-értékelés témakörében már sok tapasztalattal rendelkező igazgatók számára.

Szintén János evangéliuma 6. fejezetének szavai adták a címét az intézményvezetők és iskolalelkészek közös szolgálatáról szóló programnak is: „…semmi se vesszen kárba!”. Koczor Tamás, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze, a NOO teológiai referense az „asztali beszélgetések” felvezetőjében kérésként is megfogalmazta ezt.

A konferencia résztvevői kisebb csoportokban, egymást váltva beszélgettek a kegyességről, a vezetői kompetenciákról, az iskolai hitéleti alkalmakra választott énekekről és a nevelőtestületek tagjai által képviselt világlátásról. Az asztalgazdák rövid, általánosságukban is konkrét esetek felidézésével segítették a diskurzusok elindulását. A beszélgetések pergő ritmusú hozzászólásokkal és „virtuális asztalcserékkel” zajlottak, ahol a vélemények ütköztetését nem az érdektelenség, hanem a helyben rászánható idő zárta rövidre. Az összegző fórumbeszélgetésben az iskolaigazgatók és a lelkészek képviselői a konszenzusra való törekvés és az evangélikus nevelés-oktatás közös értékeinek együttes képviselete mellett szóltak.

A fenti fórummal egy időben az óvodavezetők szakmai programjára került sor, ahol a korábbi, rendszeres online tudásmegosztások sorát folytatva most egy új kiadvánnyal ismerkedhettek meg a résztvevők. Az óvodavezetők a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda saját – hitéleti, erkölcsi és közösségi nevelést is összegző – kiadványán keresztül szerezhettek újabb tapasztalatokat, miközben a „jógyakorlatok” kölcsönös átvételének, további megismertetésének lehetőségeiről beszélgettek.

Az első nap délutáni programjának kezdetén Szemerei János püspökkel találkoztak az intézményvezetők. A kötetlen beszélgetésben az oktatásért felelős püspök és a dunántúli(nyugati) egyházkerületet képviselő intézményvezetők felidézték az itteni iskolák gazdag hagyományait és a személyes kötődéseiket is. Ezt követően Gadóné Kézdy Edit, a Nevelési-Oktatási Bizottság elnöke és Varga Márta, a NOO osztályvezetője tájékoztatta az intézményvezetőket a közelmúlt bizottsági üléseiről.

A konferencia első napjának záró áhítatán ismét a teljes közösség együtt vett részt. Pethő-Szűcs Mária, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum intézményi lelkésze Jn 6,8–9 verse alapján tartott áhítatában az 5000 ember megvendégelésének történetéből az András és Jézus közötti párbeszédre irányította a figyelmet. Andráshoz hasonlóan mi is gyakran kérdezhetjük: Uram, mire elég ez? S ahogy az alig néhány kenyér és hal épp elég volt akkor Tibériás tavának partján, Jézussal azóta is minden éppen elég.

Miért jó és mire is elegendő online megtartani egy konferenciát? – ha az első nap végére még maradt volna kétség a szervezőkben, akkor azt a zoom alkalmazást rutinosan használó, hozzászóló, véleményt jelző résztvevők aktív jelenlétükkel eloszlatták: az evangélikus nevelési és oktatási intézmények vezetői, iskolalelkészi közösségének megerősítésére éppen elegendő.

Az első nap összefoglaló videójában a kulisszák mögé is betekintünk az Evangélikus Nevelés videóján:

A konferencia második napját nyitó áhítatot Koczor Tamás tartotta Jn 6,10–11 alapján.

Az ötezer ember megvendégelésének történetéből az „amennyit kívántak” közlés a szerdai programok szakmai tartalmát is előrevetítette. A délelőttöt a vezetői kompetenciák fejlesztését támogató csoportfoglalkozások töltötték ki, melyek során négy foglalkozásvezető páros látogatta sorra a csoportokat. Az 50 perces egységek között volt intenzív tréning a konfliktusmegoldási lehetőségekről és a vezetői kommunikációról, aktív gyakorlat a nyilvános beszéd felépítéséről és előadásáról, valamint a rendezvényszervezés csapdahelyzeteire való felkészülést segítő beszélgetés is.

Az ebédszünetet követően Setényi János oktatáskutató az evangélikus oktatási rendszerben már meglévő, de még nem eléggé széles körben ismert innovációk összegyűjtésére és megismerésére buzdította a résztvevőket. A motivált intézményvezetők és iskolalelkészek által hosszan sorolt jógyakorlatok érintették a jelentkezés-felvétel menetét és az iskolai tanulmányokat követő kapcsolattartás témakörét, a tanulás-tanítás módszertani kérdéseit, a tehetséggondozás és a tanulásban akadályozottak támogatásának lehetőségeit, valamint az intézmények evangélikus hitéletét meghatározó jellemzőket is. Ez az impozáns hosszúságú lista az intézmények innovációs együttműködésének, tanuló szervezetként való megerősítésének, közös fejlesztéseket eredményező összefogásának alapvető kiindulópontja lehet.

Ezután már a konferencia ünnepélyes zárását adó olyan programok következtek, mint például az online kapcsolat lehetőségeit igen változatosan felhasználó istentisztelet. Matus Klára és Felegyi-Németh Mária szolgáló iskolalelkészek háttérképe a kőszegi evangélikus templom terét mutatta, amelyet meg is osztottak a résztvevőkkel, így is lehetőséget adva a virtuális közösségépítésnek. Mesterházy Balázs igehirdetése a konferencia választott igeszakaszának záró gondolatához kapcsolódott: Jézus „valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba”.

„Öröm van nálad, még ha búbánat
Ér is minket, Jézusunk.
Benned és véled mienk az élet,
Nagy Megváltónk, hű Urunk.” — szólt a záróének.

Az istentiszteletet követően került sor az idei év Péterfy-díjának átadására. Varga Márta név nélkül sorolta laudációjában e rangos kitüntetéssel most elismert intézményvezető több évtizedes, az evangélikus oktatásért végzett szolgálatának meghatározó történéseit. Néhány mondat elhangzása elegendő volt ahhoz, hogy a kollégák ráismerjenek a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatónőjére.

A Péterfy Sándor-díjat 2021-ben Babicz Gyöngyi Ilona kapta kiváló pedagógusi és intézményvezetői munkája elismeréseként. A nyíregyházi tirpák, evangélikus családban született Babicz Gyöngyi gyermekkorát a bokortanyák világában, hitüket mélyen megélő, imádságos és összetartó evangélikusok között töltötte. Orosz-francia és pedagógia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium intézményvezetői stafétáját több mint 20 évvel ezelőtt dr. Bánszki Istvántól vette át. Küzdelmes próbatételek, nehézségek és erőt adó sikerek jelzik mérföldköveit annak az útnak, amelyre az igazgatónő és az általa vezetett intézmény lépett. Hagyományos értékek és modern oktatás – műemlék falak között természettudományos laboratóriumok, média stúdió, kiemelkedő pedagógiai érzékű tanárokból álló, felelősségteljes keresztény közösség. Munkássága eredményeképpen új tagozatok indultak, sőt, a pedagógia minden területén innovációk segítették azt a fejlődést, amelynek eredményeként mára a gimnázium egyike a város és vonzáskörzete legsikeresebb középiskoláinak. A kiváló iskola évente megrendezi a széles körben ismert „Úr érkezése” nevet viselő Országos Ökumenikus Szavalóversenyt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legrégebbi gimnáziumának diákjai a városi ünnepségek állandó résztvevői, a „kossuthosok” a mai Nyíregyháza kulturális életének meghatározó tagjai. Babicz Gyöngyi intézményvezetőként ragaszkodik hozzá, hogy az iskolai ünnepek templomi alkalmak legyenek, ezzel is segítve, hogy az iskola közössége a nagytemplomi gyülekezettel erős köteléket alkosson.

Varga Márta laudációja alatt Fabiny Tamás elnök-püspök is bekapcsolódott a konferenciába. Közvetlen hangú emlékezéssel indította a köszöntők sorát, felidézte Babicz Gyöngyi szüleinek alakját. Kedves szavakkal köszönetet mondott a Péterfy-díjjal kitüntetett intézményvezetőnek az evangélikus oktatásban végzett munkájáért és gyülekezeti szolgálatáért. Ezt követően jelképesen elindította az igazgatónő felé a köszönet virágait. A díjátadó virtuális közönsége ettől kezdve a nyíregyházi történéseket követhette a képernyőn: Babicz Gyöngyi igazgatónő közvetlen kollégái – maguk is meghatottan – folytatták a köszöntés stafétáját, átadták a Péterfy-díj plakettjét és az imént Budapesten elindított virágot.

A konferencia résztvevői közül elsőként Gadóné Kézdy Edit szintén személyes élményeket idézve gratulált igazgató-kollégájának, egykori mentorának, szárszói szobatársának. A 2021. év Péterfy-díjjal kitüntetett intézményvezetője elfogódott hangon köszönte meg az elismerést, szavaival is megerősítve, hogy az evangélikus oktatásért végzett munkáját – ahogy eddig is, ezután is – szolgálatként végzi. A konferencia résztvevői a zoom adta lehetőségeket használva gratuláltak és kértek áldást Babicz Gyöngyi életére.

A konferencia második napjának összefoglalója és a Péterfy-díj átadása itt látható:

„…de mi ez ennyi embernek?” – kérdezte Jézustól András a sokaságot és a kevéske kenyeret és halat látva. Akkor, ott megtörtént a csoda.

Címében ezzel a kérdéssel tartott konferenciát az evangélikus nevelés-oktatás, amelyen az intézményvezetői és iskolalelkészi közösség a lehetséges válaszokhoz, hivatásuk számos kihívásához szakmai és lelki útravalót is kapott az adventi várakozást megelőző héten.

* * *

A cikk eredetilet az epszti.hu oldalon jelent meg.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.