A Dévai Fogadó olyan hely, ahol megpihennek az emberek: együtt lehetnek, segítséget – és nem csak tárgyakat – kaphatnak, közösen tanulhatnak, művészettel, színházzal találkozhatnak – így jellemezte Bolba Márta evangélikus lelkész azt a menekültsegítő központot, amely Budapest XIII. kerületében, a Dévai utcában nyitotta meg kapuit. A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközséghez kötődő intézmény az eddig a gyülekezet központjának számító VIII. kerületi Mandák-házban folytatott tevékenységet integrálja, és bővíti további lehetőségekkel.
A menekülteket segítő közösségi ház, komplex szolgáltatóközpont november 30-i ünnepélyes átadását szatmári táncok és a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjainak adventi énekei színesítették. Bár már hetek óta különböző programoknak, valamint közösségi és egyéb munkának ad helyet a gyülekezet legújabb telephelye, a mögötte álló csapat csak most foglalta el igazán.
Szeretet, hit, remény
„Továbbra is teljes erőbedobással, szívvel-lélekkel tudunk majd dolgozni” – mondta Szolnoki-Medve Lívia interkulturális mediátor, aki a háború kitörése után érkezett Magyarországra, és talált munkát a Mandák-házban. Azt is hozzátette: több hónapnyi munka eredménye, hogy a fogadót sikerült ilyen szépen kicsinosítani. Korábban cipőgyár állt a Dévai utca 11. szám alatt, most fehérre mázolt falak választják el a praktikusan berendezett, takaros szobákat és termeket. Égősorok, növények és szőnyegek varázsolják hangulatossá a helyet, amely az ünnepség napján még az átlagosnál is elevenebb és nyüzsgőbb volt. Ahogyan Bolba Márta a köszöntőjében fogalmazott: ezen az estén az életet, a szeretetet, a hitet és a reményt ünnepelték.
Aki részt vett a megnyitón, megtapasztalhatta ezt az otthonos és családias érzést. Ugyan az esemény csak este hatkor kezdődött, de a fogadó egész nap várta az érdeklődőket, bárki megtekinthette a helyet, és „megnézhette a működését olyan szemmel is, hogy milyen formában tudna csatlakozni a munkához” – fejtette ki Rácz Katinka, a közösségi ház egyik szociális munkatársa. A pakolástól kezdve az adminisztrációs, kommunikációs munkákon át a szociális segítésig mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló feladatkört.
Rengeteg új műhelymunka és csoportos traumafeldolgozó tevékenység is elindult. Ilyen például a Holle Anyó Varrodája. Thiesz Angéla retextilműhelye azért kapta a mesei nevet, mert ahogyan a történetben a kútba esett orsóval együtt eltűnik az addig megszokott élet, ugyanígy a mi történetünkben is vannak olyan helyzetek, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás, nem tudjuk, hogy mi van, vagy mi lesz később, és rajtunk múlik, hogy ebből a mélységből szurkosan jövünk ki vagy arannyal borítva.
Az elsősorban gyászfeldolgozással foglalkozó Rácz Katinka az ügyfelekkel folytatott beszélgetéseiből azt emelte ki, hogy mit kellett az embereknek otthon, Ukrajnában hagyniuk: például a kertben először virágzó gyümölcsfákat. Az is nagyon fontos azonban, hogy mit vagy éppen kit tudtak magukkal hozni a háborús övezetből hazánkba érkezők.
Jakabi tükörben
A megnyitó műsorban a támogatott családok nevében megszólaló Rita Minikh is erre a kérdésre fókuszált a saját történetén keresztül. Amikor kitört a háború, az volt a legelső gondolata, hogyan védhetné meg a gyerekeit: elmesélte, milyen sok volt benne akkor a félelem, és mennyi kérdés tört fel benne. Végül hazánkba utazott a gyerekeivel együtt. Ahogy a határt átlépték, azonnal érezte a biztonságot és a meleg fogadtatást – emlékezett vissza. A Mandák-ház munkatársai az elsők voltak azok között, akikkel kapcsolatba került. „A Dévai Fogadóban támogatást és segítséget kapok” – köszönte meg az összes apuka, anyuka és család nevében a tárgyi adományokat és a lelki támaszt.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke is erre a kettősségre, a testi és lelki segítség fontosságára mutatott rá Jakab levelének verseivel: „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: »Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól«, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?” (Jak 2,15–16) A jakabi tükör nagyon kemény próba elé állít bennünket: csak papolni tud-e az egyház, szép szavakat hirdetni, vagy pedig valóban tud meleg ruhát és szállást adni? – fogalmazott az egyházvezető, majd Isten áldását kérte a házra és a fogadóban folyó munkára.
Aki segítene, annak jut feladat
Ebben a munkában egyaránt részt vesznek civilek és egyházi személyek, önkéntesek és fizetett alkalmazottak: a béreket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a UNHCR-nek a partneri támogatásából finanszírozza a szervezet. A Dévai Fogadó által kitűzött célok megvalósulását a Magyarországi Evangélikus Egyház is támogatja.
Az új helyszín új fejezetet is jelent a közösség életében: egyre inkább a társadalmi integrációra helyeződik a hangsúly. A csoportos foglalkozások mellett egyéni ügyfélkísérést is végeznek a Dévai szociális munkatársai. Szántó Kata arról számolt be, hogy milyen fontos néha „egy csendes ficakba” vonulni beszélgetni: „Gyakran ez nem is feltétlenül praktikus segítséget jelent, csak ott vagyok, és meghallgatom vagy megnevettetem őket, hogy legyen erejük tovább folytatni.”
A közösségi és egyéni családsegítő szolgálaton túl oktatási program fejlesztése is várható. Keisz Ágoston, a fogadó gyermekprogramjáért felelős munkatárs elmondta: hosszú távú céljaik között szerepel egy tanoda létrehozása. Itt – többek között – az írás-olvasás fejlesztése, a gyerekek alapkompetenciáinak a megerősítése lenne a fő feladat.
Keisz Ágoston a hivatása szerint történelem–magyar szakos tanár, jelenleg azonban a pályázatok lbonyolításában és a papírmunkában is szerepet vállal. „Támogatóról támogatóra és pályázatról pályázatra szerezzük meg a szükséges forrásokat” – fejtette ki, miért szükséges minden élelmiszercsomaggal elszámolni. Bár a működés kiegyensúlyozott és egyre kiszámíthatóbb, mégis alakulóban van: a feladatok fokozatosan találják meg a segíteni vágyókat. Bolba Márta a megnyitón is tudatosította, „mindez csak akkor működik, ha együtt csináljuk, ha mindenki, aki itt van, hozzá tud tenni valamit”.
A gazdasági szektort is szeretnék megszólítani: várják önkénteseiket a fogadóba, illetve vállalják, hogy nagyobb lélegzetű anyagi, tárgyi és élelmiszer-adományaikat rajtuk keresztül eljuttathatják a háború elől menekülő családoknak.
