Fő tartalom átugrása

2022. május 2. 15:58

A tudomány és a hit szolgálatában

Díszdoktorokat avattak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Akadémiai napot tartottak április 29-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A Dies Academicus keretében Bodó Sára református lelkész, gyakorlati teológus, illetve Fehér Károly és Hans Kratzert evangélikus lelkészek vehettek át díszdoktori oklevelet. A tudományos ülésen Carsten Rentzing korábbi drezdai püspök és Wolfgang Zwickel régész, a mainzi egyetem tanszékvezető professzora is előadást tartott.

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 1

Az evangélikus identitás teológiai és aktuális szempontjairól tartott előadást – Csepregi Zoltánnak, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektorának és Fabiny Tamás elnök-püspöknek a köszöntője után – Carsten Rentzing. A korábbi drezdai püspök – ma a Németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház kelet-közép-európai evangélikus egyházakkal való kapcsolatainak előmozdításával megbízott lelkész – rámutatott, hogy az evangélikus identitás meghatározása több szempontból sem egyszerű. Egyrészt a reformáció indulása óta eltelt ötszáz év önmagában kérdéseket vet fel, másrészt az egyes evangélikus egyházakon belüli különböző istentiszteleti formák, eltérő hagyományok, szociológiai és kulturális tényezők tovább árnyalják ennek lehetőségét.

Evangélikus Krisztus-központúság

„Mennyiben létezik világszinten evangélikus identitás?” – tette fel a kérdést Carsten Rentzing, majd kifejtette, hogy ennek megválaszolása elsősorban teológiai kérdés. Az előadó kitért a testvérszeretet fogalmára, rámutatva, hogy keresztényként nem mehetünk el mások sorsa mellett. Értelmezésében ez nemcsak a szolidaritást, hanem a missziói parancs szerinti odafordulást is jelenti. Az identitás vonatkozásában szólt a Krisztus-központúságról is: „Minden őbelőle fakad és hozzá törekszik. Ezért a keresztények identitása nem más, mint Krisztus maga.”

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 8

Temérdek példa van arra, hogy politikai és ideológiai szinten is igyekeznek Istent különböző önös célokra „felhasználni”, de Isten semmilyen körülmények között sem sajátítható ki – mutatott rá Carsten Rentzing. Amint megállapította, bár az evangélikusság sokszínű, elsősorban nem a különbözőségeket kell előtérbe helyeznünk, hanem a közös teológiából táplálkozó közösségre szükséges fókuszálni.

A Genezáreti-tó és a szomszédos Galilea Jézus korában címmel tartott előadást Wolfgang Zwickel professzor. A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem Teológiai Kara Ószövetség és Bibliai Régészet Tanszékének vezetője a Genezáreti-tó vidékére kalauzolta hallgatóit. Elmondta, hogy a tó környékén meglévő római kori települések több mint felét feltárták, így páratlan régészeti leletek, Jézus korabeli épületek kerültek a felszínre. Ez nemcsak archeológiai szempontból érdekes, de a laikus érdeklődők számára is jó betekintést enged a Jézus korában zajlott mindennapi életbe. A neves régész bemutatta többek között a Tibériásban, Kapernaumban, Magdalában végzett ásatásokat, régészeti leletek segítségével hasonlította össze a Jézus korabeli és a jelenleg látható izraeli tájat.

Méltatott díszdoktorok

Az előadások után az ünnepélyes díszdoktoravatás következett. A díszdoktori cím alapvetően nemcsak a kitüntetett életútját, hanem magának az egyetemnek a szellemi horizontját is jelzi. Ezért is példaértékű, hogy Bodó Sára iskolateremtő, mind tudományos, mind a református egyházban végzett sokrétű szolgálatát Korányi András, az EHE egyetemi tanára méltatta laudációjában.

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 14

Bodó Sára református lelkész, Károli Gáspár-díjjal is elismert gyakorlati teológus a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, a Gyakorlati Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. 1991-ben kapott meghívást a Debreceni Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Tanszékére, ahol oktatási és kutatási szakterületként katechetikával és pasztorálpszichológiával kezdett foglalkozni. 1992-ben megszervezte a Katechetikai Központot. Számos egyetemen tartott vendégelőadásokat, az EHE-vel több évtizedes szakmai kapcsolatot ápol. Szolgálata túlmutat felekezetének határain, szakmai munkássága megkerülhetetlen a lelkigondozás és a katechetika terén.

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 22

Fehér Károly több évtizedes evangélikus lelkészi szolgálatáról, a liturgia melletti elkötelezettségéről Hafenscher Károly, az EHE tanszékvezető egyetemi tanára szólt a laudációjában. A Sárbogárdon, Tordason, Ózdon, Kissomlyón, Csepelen, Kőbányán, Csöngén, Celldömölkön, Alsóságon, majd Szombathelyen lelkészként, „az aktív, nyughatatlan nyugdíjas éveinek idején” Székesfehérváron élő Fehér Károly nemcsak lelkészi minőségében, hanem tudományos igényességgel megírt ismeretterjesztő cikkeivel is meghatározó szolgálója egyházunknak. Utóbbira példa az először a Dunántúli Harangszó című lapban Jelek, jelképek, szimbólumok címmel közölt sorozata, amelyet magánkiadásban könyvben is közreadott. Igehirdetés-előkészítő dolgozatai nagy számban olvashatók a Lelkipásztor szakfolyóiratban, cikkei jelentek meg továbbá a Credo, a Keresztyén Igazság folyóiratokban, az Evangélikus naptárban és az Evangélikus Életben is. Fehér Károly „közkinccsé tette, amit szellemi, lelki értékként megszerzett” – hangsúlyozta Hafenscher Károly.

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 32

„Hans Kratzert heidelbergi nyugalmazott evangélikus lelkész azok közé tartozik, akik még a berlini fal fennállása idején sokat tettek a vasfüggöny mögött élő egyházakért. Teológiai megalapozottsággal kutatta az egyházak társadalmi szerepét. Mindig fontosnak érezte, hogy a kisebbségi, gyakran elnyomott helyzetben élő evangélikusok lehetőséget kapjanak a nyugati teológiai irodalom megismerésére” – mondta laudációjában Fabiny Tamás. Az elnök-püspök Hans Kratzert tudomány-népszerűsítő, egyházépítő és missziói munkájának ismertetésén túl kiemelte: 1985-ben járt először Magyarországon. Hazatérve sokat tett a magyarországi evangélikusság megsegítéséért. Utóbbi tevékenysége máig terjed, hiszen az elmúlt több mint egy évtizedben több mint tíz magyarországi teológushallgató heidelbergi ösztöndíját tette lehetővé. Kratzert komoly anyagi támogatást szerzett a hűvösvölgyi evangélikus lelkészotthon felépítéséhez.

20220429_EHE_dies_academicus_diszdoktoravatas_foto_Magyari_Marton_34.jpg

Teológia párbeszédben

Bodó Sára Az életre bátorító katechézis valláslélektani szempontjai című székfoglaló előadásában a katekézis aktuális kérdését állította középpontba. Rámutatott, hogy míg a valláspedagógia alapvetően az iskolai hitoktatás felől közelít a gyermekekhez, addig a katekézis a gyülekezeti közösség felől szólítja meg célcsoportját. Szólt a problémákról is, ismertetve, hogy „a katekézisnek meg kell újulnia”. Kiemelte a tanítás mellett a valláslélektan szerepét, hangsúlyozva, hogy a gyermekekkel az elbátortalanítás helyett az életbátorság lehetőségét szükséges minél inkább megéreztetni. A történetmondás és a beszélgetés jelentőségéről megállapította, hogy ezek azok a módszerek, amelyek által megvalósulhat az ismeretátadás, a közösségbe invitálás és a közösségépítés.

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 37

„Amikor teológiát akartam tanulni, ezt mondták nekem: »a teológus elveszti a hitét«. Ez a mondat sarkallt arra, hogy annál is mélyebben foglalkozzam a teológiával” – fogalmazott A lelkész mint teológus – néhány személyes megjegyzés címmel tartott székfoglaló előadásában Hans Kratzert. A heidelbegi nyugalmazott lelkész rámutatott, hogy a teológia a kezdetektől párbeszédben áll a mindenkori szellemi, politikai és világnézeti irányzatokkal. Teszi ezt azért, hogy „megválaszolhassuk a hit kérdését”. Kiemelte, hogy „a reformátori teológia a tájékozódás tudománya”, melynek fókuszában – Luthert idézve – az áll, hogy „mi mutat Krisztusra”. Ennek alátámasztására egyháztörténeti példákat említve az 1921-ben Badenben létrejött uniált egyházat, az 1934-es Barmeni teológiai nyilatkozatot, valamint a nők ordinációját emelte ki.

20220429 EHE dies academicus diszdoktoravatas foto Magyari Marton 39

A tudományos ülésen elhangzott előadások és laudációk a Lelkipásztor evangélikus lelkészi szakfolyóiratban lesznek olvashatók.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.