Bach egyháza Kodály országában – említi sokszor Prőhle Gergely országos felügyelő, és valóban, a Szélrózsán sem tagadjuk meg önmagunkat. A gyulai ifjúsági találkozón az áhítatokon való közös éneklésen kívül örömzenéléseknek is részesei lehetünk, sokszor váratlan és felemelő pillanatban.

A dalszerzés értékesebb, mint a koncertélmény
Közös daltanulással és énekéssel kezdődött és záródott a beszélgetés július 15-én délután a FunFészek középiskolai sátorban Balla Gergellyel. A Platon Karataev zenekar énekes-dalszerzője egy szál gitár kíséretével, harminc-negyven fiatallal együtt énekelte kétszólamban a feltörekvő hazai zenekar Csak befelé című dalát. „A dalszerzés élményét, ami igazán mélyre visz, azt nem adnám oda tíz jó koncertélményért sem” – vallja Balla Gergely, aki őszintén meghatódva jelezte, hogy igazi örömzeneként élte meg a direkt az erre az alkalomra áthangszerelt, melankolikus, ringató dallamú darab közös éneklését. És így volt ez a jelenlévőkkel is.
Csak befelé
Szemem égboltot fürkésző kút
Csak befelé vezet kiút
Minden középpont és semmi sem az
A gondolat tövis, a szó nem vigasz
A Nap akkor nyugszik, mikor delel
Ki születik már úton van innen el
Folyóhoz érkeztél, hogy mész tovább?
A forráshoz, tengerhez, túlpartra át?
Csak befelé vezet kiút
Csak befelé vezet kiút
Saját dalainkat szeretjük a legjobban
Július 15-én este két egészen különleges zenei élményben lehetett része a Szélrózsa közönségének a nagyszínpadnál is. Egyrészről a Közel zenekar adott hatalmas sikerű koncertet, amely rávilágít arra, hogy valójában éneklő egyházunk tagjaiként nagyon szeretjük a saját dalainkat – sőt talán azokat szeretjük a legjobban –, főleg remek újrahangszerelésekkel és jó előadókkal.
A találkozó történetében először fordult elő, hogy egy világi zenekar újrázott. Idén – Bük után – a Blahalouisiana ismét teljes erőbedobással lépett a Szélrózsa nagyszínpadára. Schoblocher Barbara énekesnő végig végtelen szeretettel, kedvességgel kommunikált a rajongókkal, a közönség megénekeltetésekor pedig őszinte rácsodálkozásának és tiszteletének adott hangot, amikor elárulta, hogy ilyen tiszta szívvel rajongó és tisztán éneklő közösséggel még soha életükben nem találkoztak. A több ráadásdallal záruló koncert végén pedig apró színpadi ajándékok sokaságával hálálták meg az első sorban álló rajongóknak – az esti eső ellenére is kitartó – odaadó figyelmet és jelenlétet.
Győzelem a Feltámadottal
A gyulai Szélrózsa sok-sok lelki alkalma mellett július 16-án, szombaton egy fergeteges hangulatú focimeccs is szerepelt a programok között: az Erős Vár FC és a Lelkészek All Stars csapatának mérkőzését láthatták az érdeklődők. És ha a lelkészek önfeledt játékának látványa nem lett volna elég, akkor a helyszíni kommentátor, Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezető – aki egyébként a szombati nap főelőadója volt – rendkívül szórakoztató és profi közvetítése már önmagában utánozhatatlan élmény volt. A mérkőzés végén pedig a jelenlévők Fabiny Tamás elnök-püspök javaslatára elénekelték a „Győzelmet vettél…” kezdetű éneket (EÉ 388). Katartikus élmény volt, ahogy egy focicsarnok több száz fős közönsége teli tüdővel énekli Händel egyik mesterművét: „Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! / Dicsőséggel fényes a diadalod! / Magas égből szállt le angyali követ, / Hogy elhengerítse a nehéz követ. / Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! / Dicsőséggel fényes a diadalod!”
A jegyzőkönyv kedvéért: a meccset az Erős Vár FC nyerte 5 : 3-ra.
***

***