Mióta június közepén „kicsengettek", egymást érik a táborok. Evangélikus gyülekezeteinkben is sok-sok élménydús programot szerveztek a különböző korosztályok számára. Néhány alkalomról szerkesztőségünkhöz is juttattak el beszámolót. Alábbi összeállításunkban ezekből válogattunk. (A szerk.)
Szemeimet a hegyekre emelem…
...mert gyönyörűek, s csodálatos látvány tárul elénk Nagybörzsönybe érve. Itt, ebben a kicsiny faluban, a helyi ifjúsági táborban tartottuk a budavári evangélikusok idei, immáron huszonkettedik nyári családos, hittanos és ifjúsági táborát. Nyolcvanöt fős táborunk különlegessége volt, hogy együtt tartottuk a helyi gyülekezet tagjaival, így az onnan érkező gyermekekkel és fiatalokkal együtt száznál is több résztvevőt számoltunk.
Az együttlét fő témáját az év igéje alapján dolgoztuk ki. Szeretetből tevékenyen címmel az irgalmas Krisztus cselekedeteire és az azokból fakadó emberi irgalomra tekintettünk a bibliaórákon. Egyik délelőtt Ittzés Szilvia tanárnő volt vendégünk, aki evangélikus gimnáziumi állását adta fel, hogy cigány gyermekeket taníthasson, és így ébresztett előadásával belső igényt arra, hogy a gyülekezet is felvállalja a lemaradtak segítését.
Táborunkban az irgalmasság mellett az a gondolat is előkerült, hogy életünk folyamán zarándokok vagyunk. Nemcsak úgy figyeltünk erre, hogy az esti áhítatok témáját egy zarándokének, a 121. zsoltár adta, hanem szerveztünk egy nagy kirándulást is a Börzsöny hegyei között.
A résztvevők hagyományosan nemcsak a bibliakörök, hanem az öt vegyes korú, családoknak elnevezett kiscsoportok formájában is kisebb közösségeket alkottak. Mindennap egy-egy család írta az általános könyörgő imádságot, amely aztán az esti áhítat része lett. Ezenkívül egy levelet is kellett írniuk azok számára, akik elmaradoztak a gyülekezetből, és szintén ők készítették a záró istentisztelet oltárképeit.
Természetesen a nagy játékok, a nyomozós éjszakai vetélkedő, a számháború, a kalmárjáték, a társasjátékklub, a Ki mit tud?, a táncház, a foci- és pingpongbajnokság sem maradt el. Az éjszakába nyúló Nikodémus-beszélgetéseken pedig személyes hitkérdések kerültek elő.
Az első estén, a bemutatkozáskor egy nagy kört alkottunk. A körbe először azok álltak be, akik első alkalommal jöttek el a táborba, majd azok, akik másodjára, és így tovább. Jó volt látni, hogy a huszonkettedik vári táborban sokan voltak olyanok, akik már több mint tíz éve vesznek részt – többnyire már segítőként – a tábor életében.
Az utolsó délelőttön, a záró istentiszteleten újra megfogtuk egymás kezét, és így énekeltük az idei év énekét: „Legyetek irgalmasok, mint Krisztus irgalmas, és fogja a kicsinyek kezét…”
Bence Imre
Isten gyógyító szeretetéről tanultak
A Biblia csodálatos gyógyulástörténeteivel ismerkedtek az ajkai evangélikus gyülekezet hittan- és élménytáborának résztvevői. Az öt nap zökkenőmentes lebonyolítását Kovács Viktor lelkész és Mezőlakon szolgáló, szintén lelkész felesége, Rita koordinálta. A napközis tábor változatos helyszínekkel és programokkal kínált tartalmas kikapcsolódást a gyerekeknek.
Minden napot egy-egy bibliai gyógyítástörténet keretezett, amelyet a gyerekek kreatív hittan keretén belül dolgoztak fel. Az élménypedagógiai módszerek között volt mozgásos játék, elmefeladat és Kett-foglalkozás, amelyek mindegyikének alkalmazásával Isten gyógyító szeretetére mutattunk rá. Szintén az egész hetet végigkísérte a gitáros közös éneklés és daltanulás.
„A lelki tartalmak mellett az egyéb élmények sem maradtak el – sorolta Kovács Viktor lelkész. – Az első napot egy ajkai közösségi kertben, a Bolgárkertben töltöttük, ahol a gondnok bemutatta nekünk az ott termesztett gyógy- és fűszernövényeket, valamint zöldségféléket. Kedden Halimbára látogattunk el, ahol a művelődési ház játszótérrel övezett árnyas fái alatt délelőtt elmetorna-foglalkozást, délután pedig ökokreatív kézműves-foglalkozást tartottunk. Szerdán Ajkán maradtunk, és a tájfutás, a térképen való tájékozódás alapjaival ismerkedtünk, ebéd után pedig a rendőrségen fogadtak bennünket, ahol betekintést nyertünk az ott folyó munkáról, magunkra ölthettük a rohamosztag öltözetét, és bárki kipróbálhatta az úgynevezett részegszemüveget, amely megmutatta, mit lát a környezetéből az ittas ember. Csütörtökön Öcsön egy állattenyésztéssel foglalkozó családi gazdaság munkatevékenységeiből kaptunk ízelítőt. Ezen a napon traktoros kirándulással fedezhettük fel a természet csodáit. Pénteken az Ajkai Bányászati Múzeumban a bányászat történetét és a térség kőzeteit vehettük szemügyre. A szombat pedig a szokásos családi kirándulás napja volt. Az esős időjárás ellenére útnak indultunk Mencshelyre, ahol a helyi lelkész, Németh Szabolcs várt bennünket. A templomi áhítat után a Halom-hegy felé vezetett utunk. Útközben szakképzett geotúra-vezetőnk visszarepített bennünket a földtörténet őskorszakába. Bár az eget felhők borították, mégis a Balaton-felvidék egyik legcsodálatosabb panorámája tárult elénk a kilátó tetejéről. Vasárnap a gyülekezettel az imádságon túl, az »Áldjátok az Urat…« kezdetű dicséret közös éneklésével is hálát adtunk a Jóistennek az elmúlt hét élményeiért és közösségünkért.”
Schvarczkopf Anita
Mesterségem címere…
Sopronban a bibliai mesterségek köré szerveződött az 1–6. osztályos napközis tábor. Minden nap énekléssel és áhítattal kezdődött, majd játékkal és tízóraival folytatódott. Ezután kiscsoportokban beszélgettünk, báboztunk, kézműveskedtünk. Ebédelni egy belvárosi étterembe sétáltunk át, majd délután közelebbről is megismerkedtünk a bibliai mesterségekkel. Az esték áhítattal, énekléssel zárultak.
Az első napon a fazekasság volt a témánk. Isten nap mint nap formál bennünket, mint ahogy a fazekas az agyagot. Ezt délután agyagozással, korongozással meg is tapasztalhattuk. Később, az égetés után ezeket a műveket haza is tudták vinni emlékbe.
A második napon a pékmesterséggel ismerkedtünk meg. Isten mindennapi gondoskodásáról tanultunk. A soproni pékmúzeumba ellátogatva érdekes dolgokat láthattunk és hallhattunk a régi pékmesterek életéről.
A harmadik napon Sopronkövesdre kirándultunk. A helyi alkotóházban már vártak minket. Megnézhettük a kemence begyújtását, ahol később a kenyeret sütöttük. Aznapi témánk az építőmesterség volt, de kicsit visszakanyarodtunk a pékmesterséghez is. Délelőtt az áhítat után kenyeret és más péksüteményeket készíthettünk egy pék segítségével. Közben vályogot vetettünk. Nagyon élvezték a gyerekek a sütést és a sárban taposást is. A kész téglákból, aki szeretett volna, a hét végén haza is vihetett emlékbe. A péksüteményeket pedig a délutáni, kápolnához való kirándulásunk alkalmával elfogyasztottuk. Napzáró áhítatunkat is itt a kápolnánál, gyönyörű kilátás mellett tartottuk.
Negyedik napunk témája a szőlősművelés volt, és az igazi szőlőtőről is beszéltünk. Délután egy helyi evangélikus család látott vendégül bennünket. Finom szőlőlevet ihattunk, és megtekinthettük a borospincét, ahol sok izgalmas dologról hallhattunk.
Az ötödik napon a papok, lelkészek hivatása volt a témánk. A délelőttöt a gyülekezeti házban és a templomban töltöttük. Meglátogattuk múzeumunkat, amelyet tárlatvezetéssel körbejártunk, majd a berendezett lelkészlakásban hallhattunk érdekességeket a lelkészségről. Délután a gyerekek családjaival együtt kirándulást tettünk a soproni erdőben egy nagy közösségként, amelyet nagyon jó volt megélni.
A tábort vasárnap gyerek-istentisztelet zárta, amelyre majdnem az összes táborozó gyerek el tudott jönni a családjával együtt.
Kovácsné Tóth Anna
Otthon is, a Balatonnál is táboroztak a vecsési fiatalok
A vecsési evangélikus gyülekezet napközis táborában – a gyülekezet helyiségeiben és udvarán – tizenhét gyermek vett részt, és a lelkész mellett mindennap más-más két önkéntes segítette a programok megvalósulását. Idén Pál apostollal foglalkoztunk. Elővettük a térképet is, és hol szárazföldön, hol pedig vízen utaztunk együtt Pállal. A legizgalmasabb az volt, amikor a gyerekek Pállal együtt maguk is börtönbe kerültek, és feladványok segítségével kellett megszabadulniuk a rabságból. Utolsó feladatként a templomajtóban álló, magát épp megölni készülő börtönőrt (a lelkészüket) kellett megkeresztelni. Sarut is készítettünk bőrből, hogy korhűen tudjuk közlekedni. Arra is rájöttünk, hogy ugyan a kövek majdnem Pál apostol halálát okozták, mi viszont szalvétatechnikával gyönyörű díszeket és levélpapírt tudunk készíteni, bilincs helyett pedig karkötőt fontunk.
Badacsonylábdihegyi együttlétünk valójában két tábor volt. Előbb a szenior ifjúság (egyetemista korosztályú és dolgozó fiatalok) előtáborát tartottuk, majd ottlétünk a „hivatalos” gyerek- és ifjúsági táborral folytatódott. A két tábor összeérésekor huszonheten voltunk. A Szélrózsa-programot valósítottuk meg, témáink a félelem, a bátorság, a tehetetlenség, a kilátástalanság, a hit és a bizalom voltak. Reggel egy-egy evangéliumi igeszakaszt vettünk, napközben Dávid és Góliát történetével ismerkedtünk, este pedig Dávid Salamonhoz intézett búcsúbeszédének egy-egy intelme volt igei fonalunk. Alapigénk és a hét befejező áhítatának mondata: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
A lelki foglalkozásokat és áhítatokat szabadtéri tevékenységeink egészítették ki. Sokat strandoltunk, elkirándultunk a szigligeti várba – ahol az ország legfinomabb fagyiját ízlelhettünk meg –, és biciklitúráztunk Balatongyörökre. Jellemzően minden tábornak lesz egy kedvenc játéka, most a számháború és a Geréb elnevezésű állatos játék volt a „befutó”.
Heinemann Ildikó
Nagymamavár és nagypapaszállás
Mit csinál egy szíjgyártó? Milyen eszközökkel dolgozik egy cipész? Milyen teendői vannak egy gazdának? Az Orosházi Evangélikus Egyházközség Mesterségem címere elnevezésű táborában minden kérdésre választ kaptak a gyerekek. De más ritka mesterségek képviselőivel – az eddig említetteken kívül még üvegfestővel és varrónővel – is találkozhattak, akik megmutatták nekik szakmájuk fortélyait. A tábor pedig másban is különleges volt: a héttől tizenkét éves korú gyerekek táboroztatásában az idősek aktív segítségére is számíthattak a szervezők. Ez a korosztály nagymamavárral és nagypapaszállással várta a gyerekeket.
„Amikor terveztük ezt a tábort, három fontos szempontot határoztunk meg – természetesen az egyházi jelleg mellett –: legyen olyan, ahol az elmúlt időszak minden kötöttségét korrekt körülmények között ki lehet tombolni, legyen tematikus és egyben érdekes, valamint legyen családias – összegzi Szöllősiné Kassai Judit presbiter, a tábor főszervezője. – A zárlat alatt kézzelfogható szomorúságot, értéktelenséget, lelki traumát láttunk. A fiatalok nem találkozhattak – vagy ha igen, meglehetősen furcsa módon – az idős szülőkkel, nagyszülőkkel, és viszont. Így kimondhatatlanul hiányoztak egymásnak. A nyitás után az idősek nehezen találtak vissza szolgálatukhoz. Ekkor jött az ötlet, hogy »bízzuk egymásra« a generációkat a táborban. A nagymamák és nagypapák nagyon készültek, a családok, gyerekek pedig kíváncsian várták ezeket a délutánokat. Összességében mindenkinek jó volt: a nagyihálózat egymásnak is örülhetett, az alkalmi unokák ellátása mellett jóízű beszélgetések, eszmecserék, imádságok zajlottak. És az alkalmi unokák sem kérették magukat, hiszen az uzsonnáztatás, »plezúrfoltozás« mellett sakkpartival, meseigénnyel, ölbeüléssel és komoly, felnőttes beszélgetésekkel foglalkoztatták a »maxikat«. Ezeken a csodás-zűrös-hangos, néha családi fiesztaszerű délutánokon ezüsthajú segítőink is megállapíthatták: erre a táborra és benne mindenkire nagy szükség volt!”
VJ
Mindenkinek bőven jutott a „kenyérből”
Majdnem hetvenen voltunk! Táborunk fő témája a mindennapi kenyér volt, és a programok is főleg e köré csoportosultak. Három napot Ágfalván töltöttünk, egyet Bánfalván, illetve Sopronban, egyet pedig Fertő-parti falvakban.
Az első napon a Ferstl család látott vendégül minket egy szalonnasütős partira. A második napon – azon túl, hogy borzasztóan jól éreztük magunkat – sok új dolgot tanultunk, a sopronbánfalvi Kárpáti-malmot meglátogatva például a Rák-patak vízhozamáról. A malomtól a Poncichter-negyed és a pékmúzeum felé vettük az irányt. Varázslatos történeteket hallhattunk és láthattunk mind a régi városrészről, mind a pékség és a cukrászat múltjáról.
Táborunk harmadik napja is sok-sok nevetéssel, játékkal, barkácsolással, tanulással telt. Udvardy Ferenctől, a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársától egyebek mellett megtanultuk, mit jelent a tájvédelmi körzet, milyen funkciójuk van a száraz, kidőlt fáknak, és hogy néz ki a soproni erdő fehér madársisak nevű orchideája. Délután a kislányok Becska Zsókával kenyeres keszkenőt hímeztek, a fiúk közben festettek, majd az ifjú művészpalánták Fehér Hajnalka iparművésszel alkottak gyönyörű kereszteket.
A negyedik napon sem kellett messzire utazniuk a gyerekeknek ahhoz, hogy rájöjjenek, a világ még számos ismeretlen dolgot tartogat számukra. Fertőhomokon tátott szájjal ámultunk a gyönyörű falumúzeumban, hallgattuk a horvát őslakosokról szóló történeteket, csodáltuk népviseletület, zenéjüket és kultúrájukat. Rácsodálkoztunk arra az egykori strandra is, amelyet negyven éve visszafoglalt a természet. Ebéd után Fertőszéplakon kívül-belül megtekintettük a csoda szép kastélyt és a lámpamúzeumot.
A péntek is a kenyér jegyében telt – és most már nem csak elméleti szinten. A gyerekek szinte fürödtek a lisztben meg az édes és sós tésztában. Közben „Luther-koktélt” kortyolgattak, táncra perdültek, kiállítást rendeztek, fogadták a szülőket, kötelet húztak, a borászat rejtelmeivel foglalkoztak, nevettek, kacagtak, remekül érezték magukat…
Vasárnap, a táborzáró istentiszteleten az öt kenyér és a két hal történetéről prédikáltam. A Szentírás szerint a tanítványok szinte kétségbeestek Jézus javaslatán, hogy enni adjanak az őt hallgató tömegnek. Jézus azonban elfogadta egy gyermek felajánlását. Valahogy így volt a táborral is. Az elején úgy tűnt, mindennek híján vagyunk, nincs másunk, csak a lelkesedés, a gyerekek szeretete meg egy csomó ötlet. Aztán minden meglett, volt sok-sok program, élmény, ajándék, áldás. És még maradt is vagy tizenkét kosárnyi a jóból…
Heinrichs Eszter
Ma is vannak csodák!
Vannak még csodák címmel tartottuk napközis táborunkat Péterin, a megújult gyülekezeti ház udvarán. Hisszük, hogy Jézusnak ma is van hatalma gyógyítani, bűnöket megbocsátani, megáldani a keveset és lecsendesíteni a vihart kívül és belül. Mindennap erről szólt a bátorító üzenet.
Először beültünk Simon Péter hajójába egy sikertelen halászat után. Ki ez a prédikátor velünk? Jézus több mint ács, tanító. Nem csupán egy vakmerő ember, hanem egy olyan valaki, aki erővel és hatalommal bír. A kudarc után, kedvezőtlen körülmények között lehetetlen vállalkozásba kezdtünk vele. És rengeteg halat fogtunk. De nem csak ez a csoda. Csoda az is, hogy egy kérges tenyerű, kemény férfi térdre esik, és bűnt vall. Ma is csodának számít, ha valaki térdet hajt Jézus előtt.
A második napon megtanultuk: a jóbarát ajándék. Ha nincs, kérjünk, vagy mi váljunk azzá mások számára! A béna történetében „3 az 1-ben” csodát látunk. Az emberek a fizikai gyógyulást akarták, de Jézus mélyebbre látott, és először a szívét gyógyította meg.
Reménység, bizalom és kétségbeesés – ezekről hallottunk Jairus lánya feltámasztásának történetében. Az előbb említett érzések nemcsak a Jézus ruháját megérintő asszony és a gyermekéért aggódó apa szívében keverednek. Gyakran ott vannak mindannyiunk életében. De Jézus élet és halál ura. „Ne félj, csak higgy!”
A negyedik napon körüljártuk, hogy mink van, amivel segíteni tudunk. Meglepők lehettek Jézus szavai, amelyekkel az ötezer ember megvendégelése előtt tanítványaihoz fordult: „Ti adjatok nekik enni!” Jézus veszi azt a keveset, amit adnak neki. Mindenki jóllakik, és a bőség akkora, hogy még maradék is van. Isten kinyújtott keze vagy. Amid van, azt használd! Amit Isten kezébe teszel, azt a keveset is megáldja, és elég lesz.
Az, hogy Jézus képes lecsendesíteni a tengert, nemcsak egy történet volt, hanem valóságos élethelyzet. Mi is megtapasztaltuk, hogy vele az élet viharai közt is biztonságban vagyunk. Vedd észre, hogy Jézus a hajóban van, és a viharnak is Ura! Olykor a vihar kívül dúl, körülöttünk. Máskor belül van harag, félelem, és hiányzik a megbocsátás. Olyan erők kerítenek hatalmukba, amelyeket nem tudunk legyőzni. De ilyenkor őt hívhatom segítségül. Ő csitítja el a vihart. Ő ad megoldást. Ő ad reményt és békességet. Ő tesz késszé arra, hogy legyőzzem a bennem munkálkodó bűnt. Őmiatta fordulhatok bizalommal Isten felé.
A héten együtt énekeltük és meg is éltük: „Ha hitben jársz, mindent másként látsz, / Ha hittel lépsz, tuti célhoz érsz, / Ha hittel szólsz, nincs akadály, / Hittel tényleg minden más.”
Óvári Péter
