Felújított gyülekezeti termükért adtak hálát a somlószőlősi evangélikusok március 11-én. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese és Bódis-Hamza Kinga Dalma helyi helyettes lelkész szolgált.

A megújult épület nemcsak Isten ajándéka, hanem az ő eszköze is lehet életünkben – hangsúlyozta 1Kor 3,6 alapján tartott prédikációjában Szemerei János –, mert lehetőséget ad a közösségnek arra, hogy merítsen a lelki forrásból. „Az életet ajándékozó Isten olyan Úr, akihez fordulni mindig lehet, mindig érdemes, mert az ő segítségével a legnagyobb viharokon is átjuthat az ember” – fogalmazott a püspök.

Az alkalom végén Bódis-Hamza Kinga Dalma beszámolt az elvégzett munkálatokról. Elmondta, hogy a lelkészlakást, hivatalt és közösségi teret is magában foglaló épületben a földszinti gyülekezeti terem vizesedésének megszüntetése, belső falainak festése-vakolása és új járólapok elhelyezése valósult meg. Mindezt a gyülekezeti önrész mellett a Magyar Falu Program keretében elnyert 15,9 millió forintos támogatás, valamint az egyházkerület négyszázezer forintos hozzájárulása tette lehetővé. A lelkésznő végül köszönetet mondott az adományokért és minden segítségért.

Az istentiszteletet követően szeretetvendégséget tartottak a felújított helyiségben, melynek keretében jókívánságait adta át a közösségnek Polgárdi Sándor esperes és dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő. Az ünnepségen jelen volt Kiss János Norbert, Somlószőlős község polgármestere is.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.