Fő tartalom átugrása

2023. március 6. 14:20

Plántálók tavaszi reménye

Konzultáció új szeretetközösségek építéséről

Jókor jó helyen – az első márciusi szombaton, amikor már érezhető a levegőben a tavasz illata, egy lepusztult lakóházból vonzó templomotthonná átalakított, korszerű gyülekezeti központban, Soroksáron tartották első konzultációjukat a gyülekezetplántálásban szolgáló lelkészek és munkatársaik. A találkozó célja a lelki megerősödés, a továbbképzés, a speciális missziói szolgálat Olcsvától Kistarcsán, Pestszentimrén, Budakalászon és Pomázon át egészen Martonvásárhelyig és Gárdonyig terjedő tapasztalatainak, sajátos kihívásainak és örömeinek megosztása volt.

nikola jovanovic OBok3F8buKY unsplash

A konzultáció igei alaphangját a házigazda gyülekezet lelkésze, Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Julia bevezető áhítatának apostoli képe adta meg: „…a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Kor 4,7) A rövid bemutatkozó kör után a nap szakelőadója, Kerekes Szabolcs, a Barnabás Csoport Alapítvány munkatársa tartott interaktív prezentációt. Rámutatott arra, hogy a gyülekezetplántálás kisebb szeretetközösségeken keresztül indulhat el és valósulhat meg. Ezekben a kiscsoportokban olyan fontos lépéseket kell együtt megtennünk, mint a megérkezés egymáshoz (akár játékos formában), belépés Isten jelenlétébe (énekben, imádságban) és beszélgetés az igéről. Nagyon fontos, hogy eljussunk az olvasott, hallott és megvitatott igeszakasz alkalmazásáig, amely az egymás felé és a még kívülállók felé irányuló szolgálatban realizálható.

20230304 Soroksar gyulekezetplantalasi konzultacio foto Gancs Peter 1

Az ebédszünetben, az asztalközösség mellett lehetőség nyílt bejárni a közösségépítés 21. századi igényei szerint kialakított gyülekezeti központot. Délután pedig – immár nagy körben helyet foglalva – kipróbálhattuk, miként működik a gyakorlatban a délelőtti előadás egyik hangsúlyos tanítása: „A nyitott kérdések bevonnak a beszélgetésbe, és motiválnak a megszólalásra…” Őszintén előkerültek az örömök éppúgy, mint az elakadások. Kiderült, hogy a plántálási helyszíneknek megvannak a sajátos kihívásai. Nincsenek mindenütt érvényes és beváltható receptek, nincsenek egyformán jól működő, üdvözítő módszerek. Ugyanakkor jócskán akadnak közös kérdések és válaszok, megosztható, megosztandó felismerések és tapasztalatok. Ilyen például az úgynevezett anyagyülekezetek és plántáló közösségek folyamatos egymásra figyelése és felelős együttműködése. Sokat segíthet a közösségépítésben az egészséges ökumenikus klíma is.

20230304 Soroksar gyulekezetplantalasi konzultacio foto Gancs Peter 3

Fontos, hogy a plántálás úttörő munkájába beálló szolgatársak ne érezzék magukat „magányos harcosnak”. Teljes konszenzus alakult ki abban is, hogy folytatni kell az elindult konzultációt, a szervezett kapcsolat- és hálózatépítést. Megfogalmazódott a közös igény, hogy ősszel újra szeretnénk találkozni rendszeres továbbképzés és tapasztalatcsere céljából.

20230304 Soroksar gyulekezetplantalasi konzultacio foto Gancs Peter 2

Lelki útravalóként a pünkösd utáni első „plántálási naplóbejegyzés” szólalt meg: „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2,47) Ez azonban nem jelenti a gyors és látványos mennyiségi növekedés ígéretét. A plántálás sok imádságot, sok türelmet és kitartást igénylő, kemény szolgálat. Tanulhatunk a növényektől: először lefelé kell gyökeret ereszteni, hogy élő kapcsolatba kerüljünk a tápláló Forrással. Pál apostol is figyelmeztet, hogy miénk az ültetés, az öntözés feladata, de a növekedést, az áldást egyedül Isten adja. Ez a plántálók reménysége – nem csak tavasszal…

A szerző nyugalmazott püspök, a gyülekezetplántálási program kiértékelésére létrehozott evangélikus zsinati munkacsoport kijelölt vezetője.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.