Örömünnep volt Salgótarjánban augusztus 21-én: a százötven éve megalakult gyülekezetért és a száznegyven éve felszentelt templomért adtak hálát Istennek.

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk! Irgalma nem fogyott el, megújul reggelre kelve.” (JSir 3,22–23) Az alkalomhoz is jól illő heti igéről Szabó András esperes prédikált, majd Koncz István egyházmegyei, Patakfalvi Zoltán jelenlegi és Kukely György korábbi egyházközségi felügyelők köszöntötték az ünneplőket. A gyülekezet korábbi lelkészei, Deme Károly és Balicza Iván írásban üdvözölték a szép számmal megjelent testvéreket. Az elmúlt másfél évszázadról Horváth-Hegyi Ádám, a gyülekezet jelenlegi lelkésze készített képes történeti összeállítást, amelyet ki is vetítettek.

Az istentiszteleti együttlétet úrvacsorával zártuk, majd a közösség tagjai által készített közös ebédre, szeretetvendégségre került sor. A délután folyamán a háttérzenét az Akkord Fúvós Kisegyüttes adta, gyülekezetünk énekkara pedig az istentiszteleten szolgált.
Az elmúlt százötven év kincsei, ajándékai emlékeztetnek minket elődeinkre, őseinkre, akiknek fontos volt a hit, Isten ügye, ugyanakkor azt is tudatosítjuk magunkban, hogy újra és újra meg kell újulnunk Krisztusban. „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.” (Zsolt 33,12) Legyen így továbbra is életünkben, egyházközségünkben.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.