Két esztendőben is elmaradt, 2019 után azonban idén újra megrendezték a nyári evangélikus pedagógusakadémiát, ezúttal Szarvason. Az Evangélikus Pedagógiai Intézet, valamint a két helyi intézmény, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium társszervezésében megvalósult találkozón június 29. és július 1. között a vendégfogadókkal együtt majdnem háromszáz óvodapedagógus, általános és középiskolai tanár, intézményvezető, iskolalelkész és a nevelést-oktatást segítő kolléga volt együtt.

A találkozás öröméhez a közös gondolkodás feladatát és felelősségét kapcsolták a szervezők, és az idén a következő kérdésekre figyelve állították össze a programot: Milyen jövőt alakítunk az evangélikus intézményeinkben és gyülekezeteinkben élő gyermekeinknek? Mit kell szem előtt tartanunk a tanító-nevelő, vezető szerepünkben, hogy abban álmaink, közösségeink, küldetésünk Istenre figyelő legyen?
A nagyszabású rendezvény áhítattal kezdődött az Újtemplomban Zahorecz Pálnak, a Vajda-gimnázium iskolalelkészének és a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség lelkészének szolgálatával, majd Majorosné Lasányi Ágnes, az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) igazgatója köszöntötte a résztvevőket.
Emberléptékű rendszer
A plenáris előadások sorában elsőként dr. Fabiny Tamás elnök-püspök rendkívül lendületes, szuggesztív vázlatát adta annak, hogy milyen lesz, milyen legyen – például irgalmas az irgalmatlan körülmények között – a jövő evangélikus egyháza. Óvta az egybegyűlteket a gazdasági jólétben élés kényelmességétől, emellett az öncélú látványossággá válás, valamint a hatalom elkerülésére biztatta.

Három kulcsfogalmat is említett. A vízió kapcsán kiemelte, hogy legyenek terveink, legyen stratégiánk, legyen elgondolásunk – ugyanakkor ne csak a saját álmainkat kövessük, hanem engedjük, hogy Isten álmai valósuljanak meg rajtunk keresztül. A kommúnióról, a közösségről szólva hangsúlyozta, hogy az evangélikus nevelési-oktatási rendszerben egyaránt szükség van a nagy múltú, nagy létszámú, kiváló versenyeredményeket mutató intézményekre és a kicsi, újonnan csatlakozó óvodákra, iskolákra is. Jézus Krisztus missziói parancsa kapcsán úgy fogalmazott: diákok és pedagógusok mind Jézus tanítványai, együtt próbáljanak Jézustól tanulni, hozzá imádkozni, vele közösségben lenni, az ő hiteles példáját továbbadni.
Varga Márta, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Nevelési és Oktatási Osztályának vezetője a Gyümölcsöt teremjetek! című evangélikus köznevelési stratégia legfontosabb pontjait mutatta be. Kiemelte, hogy az evangélikus nevelési-oktatási rendszerre a tudatos építkezés feladata vár. A stratégia a sokrétű és sokszínű oktatási rendszerre mint tanuló szervezetre tekint, melynek kiemelkedően fontos jellemzője, hogy megvan benne a tanulás képessége az egyének és a szervezet egészének szintjén is, és ugyanígy a megszerzett tudás továbbadására s ezáltal a változásra is van képessége.

A stratégia beavatkozási pontként foglalkozik többek között az intézményi hitélettel és a méltányos pedagógia gyakorlatával. Mindkét vonatkozásban fontos az intézmények autonómiája és az ezzel párhuzamosan jelen lévő centralizáció. Az egyedi pozitív példákból modell is lehet, erre az evangélikus köznevelési rendszer erősen differenciált, ugyanakkor emberléptékű mérete és az intézmények közötti sokrétű és szoros együttműködés lehetőséget ad.
A záró plenáris előadást Lénárt Viktor lelkész, szervezetfejlesztő tartotta Együttműködés a változásban címmel. Közvetlen, ugyanakkor széles nemzetközi szakirodalmi háttérre támaszkodó referátumában kiemelte, hogy a nevelési-oktatási intézmények és pedagógusközösségek vezetői számára a szokásosan hét pontba foglalt vezetői készségek közül hármat tart kiemelkedően fontosnak: a rendszerben gondolkodást, a kapcsolatok menedzselésének képességét, valamint az organikus fejlődéshez képest gyorsabb tempójú változásoknál a szükséges, de gyakran hiányzó idő „pótlására” való készséget.

Az első este különleges kulturális programja a Tessedik Sámuel lelkész életét bemutató, Akácember című musical megtekintése volt. Az előadás után a Vajda-gimnázium tanárai az iskola udvarán még egy zenés programot szerveztek A nagy találkozás címmel. A retróparti késő estig tartott – pedagógusok örömzenéjével, tánccal, beszélgetésekkel –, fergeteges hangulatban.

Jubilánsok és díjazottak
A találkozó második napja áhítattal kezdődött, majd az előzetesen választott kiránduláson vettek részt a pedagógusok, például a szarvasi vagy a tiszakürti arborétumban, a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban vagy épp a kondorosi csárdában.
A nap fénypontja a díjátadó gála volt. Szemerei János oktatásért felelős püspök köszöntőlevelét Varga Márta osztályvezető olvasta fel. Egy rövid kulturális műsor után a Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési és Oktatási Bizottsága által odaítélt, az év pedagógusait elismerő díjak átadása következett. A kitüntetéseket Gadóné Kézdy Edit, a bizottság elnöke és Varga Márta osztályvezető nyújtotta át.

2022-ben „Az év óvodapedagógusa” címet Csernusné Samu Edit, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese kapta. „Az év tanítója” cím kitüntetettje Rébbné Bartha Zsuzsanna, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium pedagógusa lett. „Az év tanára” címet Beluzsárné Torkos Erzsébetnek, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tagintézmény-vezetőjének és Szentpáli Csabának, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium igazgatóhelyettesének ítélték oda.
Hagyományosan a nyári pedagógusakadémián kerül sor a jubiláló intézmények köszöntésére is. A wittenbergi vártemplom képét és az evangélikus fenntartásban eltöltött időt jelző réztáblát a tíz, tizenöt, valamint harminc éve az evangélikus nevelés szolgálatában álló óvodák, iskolák képviselői vehették át.
Az EPSZTI Arany Lélek díjára az iskolák diákközösségei és az óvodába járó gyermekek képviselői terjeszthetik fel azt, akinek a szeretete, gondoskodása és segítségnyújtása kiemelkedően járult hozzá a gyermekek kiegyensúlyozottságához, boldogságához, jólétéhez. Az elismeréseket Majorosné Lasányi Ágnes, az EPSZTI igazgatója adta át.
Ez évben az Arany Lélek díjat Valentinyi Mária, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola tanítónője, valamint Sándor-Kerestély Ferenc, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanára kapta.

Volt mit hazavinni
A kánikulai hőség és a találkozó első két napjának igen gazdag programja sem fárasztotta el annyira a résztvevőket, hogy a zárónapra szervezett szakmai programokról távol maradjanak. A pedagógusokat tíz különböző témájú foglalkozás várta. A jövő alakításához szakmai muníciót kaphattak a résztvevők a matematika tantárgyi kísérlet bemutatása, az internethasználó tinédzserek mentális veszélyeztetettségéről szóló interaktív előadás, szabadulószoba készítése, batikfestés közben.
Inspiráló előadást hallgattak történelmi emlékhelyeink látogatásának nevelési lehetőségeiről, beszélgettek a segítő szakemberek és a pedagógusok együttműködéséről, műhelyfoglalkozáson vettek részt, amelyen a Rubik-kocka sokoldalú fejlesztő eszközként való használatával ismerkedtek. A sérelemprevencióhoz kapcsolódó gyakorlatorientált műhelymunka, valamint az evangélikus nevelés etikai kérdéseiről és a méltányosságról szóló iskolalelkészi szakmai műhely résztvevői csak berekesztették, de nem hagyták abba a választott témáikkal való foglalkozást. A Zöldpázsit tagintézményben óvodai ritmus- és mozgásfejlesztő gyakorlatokat mutattak be az ovisok és az innovatív óvodapedagógusok.

A pedagógustalálkozó záró istentiszteletét az Ótemplomban Kondor Péter püspök tartotta Mk 5,22–34 alapján. Tudva, hogy a nyár a pihenés, a testi felfrissülés időszaka a megfáradt pedagógusoknak, mégis azt kérte, hogy legyen alkalmas arra is ez az idő, hogy lélekben meghajoljanak a mi Urunk előtt. Engedjék, hogy szívükbe világítson, tegyék le a nehezen hordozható terheiket, hogy további életútjukon is az ő vezetésével járhassanak.
A nyári evangélikus pedagógusakadémiáról bővebb beszámoló olvasható az Epszti.hu oldalon.