Sajátos szellemi és közösségi műhelyek alakultak meg 2011-ben, amikor a kormány kezdeményezésére a történelmi egyházak létrehozták Magyarországon az első keresztény roma szakkollégiumokat. A Nyíregyházán működő, evangélikus fenntartású intézményről a Credo evangélikus folyóirat – Cigányok Magyarországon tematikájú – 2020/4. számában jelent meg riport. Alább ennek utánközlését olvashatják.
Kilenc év mérlege: növekedés
„Volt mindannyiunkban egy nagy adag szkepticizmus, hogy fog-e ez működni, most pedig már sokaknak mi jelentjük az alma matert!” – tekinti át egyetlen mondatban az intézményvezető a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK) első kilenc évét. Molnár Erzsébet a kilencvenes évek közepén ösztöndíjas volt Chicagóban, a lutheránus teológián. Ott ismerkedett meg egyfelől az önkéntességgel, másrészt sokat tanult az afroamerikai közösségekről, illetve a hátrányos helyzetű csoportokról amellett, hogy külföldiként valamiképpen a kisebbségi lét sajátosságairól is tapasztalatokat szerzett. Akkor még nem értette, hol lesz ezeknek jelentősége személyes életében, de utólag már tudja: a mostani feladatára készítették őt elő.
2011 májusában kérték fel, hogy legyen a következő tanévtől induló nyíregyházi evangélikus roma szakkollégium intézményvezetője. Akkoriban a helyi Luther Márton Evangélikus Kollégium nevelőtanára és intézményi lelkésze volt, de már napirenden volt, hogy máshol, más munkakörben kellene folytatnia a szolgálatát, így igent mondott dr. Fabiny Tamás püspök megkeresésére. A nyári egyeztető tárgyalásokra már ő is elkísérte az intézmény megszervezésében úttörő szerepet vállaló Laborczi Gézát, az ERSZK igazgatótanácsának elnökét. „Jól emlékszem, hogy augusztus 20-án még egyetlen jelentkezőnk sem volt” – idézi fel az igazgatónő. Néhány nappal később viszont a hagyományos országos lelkészi munkaévkezdő találkozón arról számolhatott be, hogy tizennyolc fiatal érdeklődik a lehetőség iránt.
Végül összesen huszonöt felvételizőjük volt, közülük húsz hallgatót vettek fel. Velük kezdték meg és vitték végig a 2011/2012-es tanévet – noha támogatást az előzetes megállapodás értelmében csak tizenöt hallgató után kaptak. Ebből kellett fedezni a béreket, kigazdálkodni a terembérleti díjakat, megszervezni a programokat és ösztöndíjat adni a hallgatóknak. „Nagyon nehéz év, egyben rendkívül izgalmas időszak volt. Nem volt intézményvezetői tapasztalatom, illetve minta sem volt előttem, hogyan kellene végezni ezt a munkát, hiszen ilyen típusú intézmény sem volt korábban – mutat rá Molnár Erzsébet. – A célcsoport is szinte ismeretlen volt előttem: tanítottam ugyan előtte olyan középiskolai osztályban, ahol volt egy-két cigány származású diák, itt azonban fordított volt ez az arány…”
A keresztény roma szakkollégiumok az első másfél évben állami támogatást kaptak a működésükhöz, majd tevékenységük ellátásához két hosszabb periódusban európai uniós pályázat biztosította a forrásokat. 2018 szeptembere óta egy törvényi szabályozás révén mind az egyházi alapítású, mind a felsőoktatási intézmények által létrehozott roma szakkollégiumok központi költségvetésből kapott támogatással gazdálkodhatnak. 2011-ben egyébként egy-egy evangélikus, református, görögkatolikus és jezsuita roma szakkollégium indult el. Mára országszerte nyolc egyházi (köztük két evangélikus: Nyíregyháza, Pécs) fenntartású, illetve három egyetemekhez kötődő intézmény működik.
A hallgatói létszám Nyíregyházán az uniós pályázatok követelményeinek megfelelve 2013-ban huszonöt, majd 2015-ben harminc főre emelkedett. Azóta is maximum ennyi szakkollégistát fogadhatnak. A fiataloknak a Nyíregyházi Egyetemmel kötött megállapodás értelmében, annak Campus Kollégiumában biztosítanak lakhatást. A tizedik tanévben a szakkollégisták kétharmada a Nyíregyházi Egyetem hallgatója, kilencen a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tanulnak, egy fiatal pedig a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára jár. Többségük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett a megyeszékhelyre.
Az elmúlt években nemcsak a hallgatók száma növekedett, hanem a munkatársi kör is bővült. Veszprémi Erzsébet 2013 februárjától dolgozik teljes állásban az ERSZK-ban, előtte huszonöt éven át a Magyar Rádió munkatársa volt Nyíregyházán. Újságíróként tudatosan igyekezett ráirányítani a figyelmet a társadalom perifériáján élők súlyos problémáira. Mindenkor elfogadással, előítéletek nélkül közelített a legnagyobb hazai kisebbséghez, amelynek tagjai ezért megtisztelték bizalmukkal.
„Sokan közülük óriási erőfeszítéseket tesznek az integrálódás érdekében: küzdenek, hogy munkájuk legyen, és hihetetlen áldozatokat hoznak, hogy gyermekeik tanulhassanak, és így legalább majd nekik jobb életük legyen – fogalmazza meg hosszú évek tapasztalatát a szakkollégium programkoordinátora. – Azt látom, hogy a többségi társadalom összességében nem könnyíti meg számukra ezt az igyekezetet, és nem méltányolja erőfeszítéseiket, hanem a kényelmesebb utat választva, a régi sémák szerint általánosítva ítéli meg őket. Az a reményem, hogy itt nálunk, a szakkollégiumban olyan diplomások nevelkednek, akik majd hídként működnek többség és kisebbség között úgy, hogy megőrzik roma identitásukat is. Nem asszimilálni akarunk ugyanis, hanem integrálni. Az egyház cigánymissziója rendkívül fontos, de a többségi társadalomhoz tartozó hívek – sőt a lelkészek – érzékenyítése nélkül nem jutunk előbbre.”
Az intézmény egyházi jellege a törődésben mutatkozik meg
A roma szakkollégiumok célja olyan tudásban, erkölcsben, kettős identitásában megerősödött roma értelmiség kinevelése, amely egyszerre érti a többségi társadalom elvárásait és saját közössége szükségleteit, és elkötelezettnek érzi magát arra, hogy tegyen a cigányság felemelkedéséért és a békés együttélésért. Ehhez egyfelől tehetséggondozással segítik a hallgatókat a kimagasló teljesítmények eléréséhez, illetve szükség szerint a hátrányaik kompenzálására irányuló képzéseket, tevékenységeket, foglalkozásokat biztosítanak számukra, leginkább a nyelvtanulás terén. Emellett fontos szempontnak bizonyul a szociokulturális kompetenciák, azaz a társas kapcsolatokban való részvétel, illetve az identitás, az önismeret fejlesztése. Mindezt kiegészíti a társadalmi felelősségvállalásra való érzékenyítés.
A keresztény roma szakkollégiumokban a pedagógiai program három modulra épül: a résztvevők kulturális, közismereti és spirituális képzést kapnak. Ezen belül az egyéni lehetőségek határozzák meg, melyik hogyan tud megvalósulni és melyik mekkora szerepet kap az adott intézmény életében. Nyíregyházán azzal, hogy az intézményvezető egy személyben lelkész is, az átlagosnál talán hangsúlyosabban jelenik meg a spiritualitás dimenziója a roma szakkollégium életében.
„Az első években rettenetesen szenvedtem: nem tudtam úgy alakítani a közösséget, hogy a hallgatók megérezzék a hit velejét, azt, hogy ez az egész miért és mitől jó. Aztán 2015 körül egyszerre átszakadt a gát, és elkezdett tapasztalható módon munkálkodni közöttük a Szentlélek – tekint vissza Molnár Erzsébet. – A mindennapokban azt a lelkületet igyekszünk közvetíteni feléjük, amit nekünk az egyház és a hit jelent. Ez jelenik meg a törődésben: a szociális ügyek intézésétől kezdve a lakhatás vagy a munkalehetőség megtalálásáig, a TDK-dolgozat bemutatásától a versenyre való készülésig, a hétköznapok dolgaiban való segítségnyújtásig. Miután a hallgatók tapasztalják ezt a törődést, ők is ezt adják tovább, és így fordulnak egymás felé.”
Istentiszteleteket nem tudnak tartani, de minden héten van bibliaóra, biztosított a lelkipásztori magánbeszélgetések lehetősége, és természetesen a kereszténységet különösen is meghatározó ünnepekről közösen is megemlékeznek. Emellett sajátos szimbiózisban vannak a nyíregyháza-kertvárosi evangélikus gyülekezettel: a szakkollégium több programját ott valósítják meg, illetve kölcsönösen partnerként csatlakoznak egymás rendezvényeihez. A hallgatók három egymást követő évben betanulták és előadták Jézus szenvedéstörténetet. Ezt tavasszal a koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozások miatt nem tudták megvalósítani, korábban azonban olyan helyszínekre vitték az előadást, mint például a tiszalöki büntetésvégrehajtási intézet és az egri női börtön. „Sok helyen megfordultunk vele az országban, és úgy gondolom, nagyon különleges élményben volt részük azoknak, akik látták szakkollégistáink passiójátékát. Amikor kiáll a nézők elé egy roma közösség, amikor Jézus szerepét egy cigány fiatal alakítja, és elhangzik lovári nyelven a Miatyánk, az elképesztő hatást tud kiváltani.”
A szakkollégisták egyébként sokféle felekezethez kötődnek, így „az ökumenét mi nem tanítjuk, hanem megéljük” – mutat rá az intézményvezető. Mivel a romák jellemzően nem evangélikusok, olyan hallgatója még nem volt az intézménynek, aki roma és evangélikus is lett volna egy személyben. Nem roma származású evangélikus hallgatójuk is mindössze egy volt eddig.
Az egészséges identitás kialakulásához támogató közösség kell
A roma szakkollégiumok egyik célkitűzése a cigány-magyar kettős identitás megerősítése. „Az első felvételi alkalmával – emlékszik vissza Molnár Erzsébet – egy lány úgy kezdte a bemutatkozását, hogy elmondta, melyik városból jött, majd hozzátette: »De mi már nem a telepen lakunk, mi már nem olyan cigányok vagyunk.« Akkor egymásra néztünk, hogy milyen az olyan cigány. Ebből rögtön tudtuk, hogy hatalmas problémája van az identitása terén.”
A szakkollégium munkatársai évről évre várakozással figyelik, hogy egy-egy új hallgató milyen énképpel érkezik. Akik olyan közösségekből jönnek – például Hodászról nagy Nagyecsedről –, ahol helyén kezelik a származás kérdését, nem szégyellnivaló dolognak tekintik, és mondjuk egy hagyományőrző csoport révén még pozitív élmények is társulnak hozzá, azok büszkék a cigányságukra. Akik ellenben egész életükben egyedül cipelték terhét, kizárólag diszkrimináció érte őket emiatt, mindig kirekesztettnek érezték magukat, soha semmi pozitív visszajelzést nem kaptak, azoknak óriási harcokat kell vívniuk magukban. „Elsősorban persze nem én és a kolléganőm vagyunk ebben a legfontosabb segítőik – magyarázza Molnár Erzsébet. – A romológiai ismereteket mi adjuk, arra is mi nyitjuk ki a szemüket, hogy ha beszélik a nyelvet, legyenek rá büszkék, sőt nyelvvizsgázzanak belőle – de erősíteni leginkább egymást erősítik.”
Az intézményvezető folyamatosan látja, milyen megtartóerőt jelent a fiataloknak az a közösség, amelyet egymástól kapnak. Akik úgy kerülnek a szakkollégiumba, hogy már elvégeztek egy-másfél évet az egyetemen, mindig megfogalmazzák: nem is tudják, hogyan tudtak eddig létezni e közösség nélkül, mert itt természetesen, szabadon megélhetik önmagukat. Ennek fontosságát emeli ki Lakatos Filip is, aki jelenleg másodéves a Nyíregyházi Egyetem gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzésén. „Az első évemet nagyon meghatározta, hogy órák után olyan társaságba mehettem vissza a szakkollégiumba, ahol nem éreztem magam idegennek. Annyira féltem az egyetemtől, hogy ha nem lett volna ez a közösség, akkor passzíváltattam volna a tanulmányaimat – vallja meg Filip. – Mióta szakkollégista vagyok, sokat változtam: magabiztosabb vagyok, határozottabb döntéseket hozok, és a személyiségem is fejlődött.” Családjában nem volt kérdés a tanulás fontossága. Szüleik folyamatosan azt sulykolták beléjük: ne elégedjenek meg az általános iskola nyolc osztályának elvégzésével. Négy gyermekükből hárman már felsőfokú tanulmányaikat végzik. „Ők mindent megtettek és megtesznek a mai napig, hogy mi ne »buta cigányok« legyünk. Büszke vagyok a szüleimre, hogy a körülményeinkhez képest támogatnak minket. Apukám volt az, aki az első sikertelen felvételim után minden egyes nap elmondta, hogy adjam be újra a jelentkezésem” – emlékszik vissza Filip, akit nővére és sógora is a továbbtanulásra bátorított.
Öccsük, Ezékiel is követte őket ezen az úton, és már a kishúguk is hatalmas célokat tűzött ki maga elé, pedig még csak hatodikos. Az elsőéves, turizmust és vendéglátást tanuló Ezékiel szeptemberben költözött be a kollégiumba. „A szakkollégium a kapcsolatteremtésben, a tanulmányokban és az anyagiakban is rengeteget segít. Olyan közösségben lehetsz, amelynek tagjai tudatosan tervezik a jövőjüket, és tesznek azért, hogy ez megvalósuljon. Óriási lehetőség olyanokkal együtt élni, akiknek hasonló céljaik vannak, tudnak segíteni téged, és önmagukkal példát is mutatnak neked. Sokat tanulok az idősebbektől. Tudom, hogy már én felelek magamért, és én alakítom a jövőmet. Emellett a szakkoli megtanít csapatban lenni, élni, dolgozni” – fogalmaz Ezékiel.
Mindketten fontosnak tartják, hogy vissza-visszalátogassanak egykori gimnáziumukba: beszélgetnek a végzős diákokkal, próbálják tanácsokkal segíteni őket, és a szakkollégiumra is ráirányítják a figyelmüket. „A roma szakkollégiumok között a legösszetartóbb közösségként emlegetik a nyíregyházit. Nem lehetek elég hálás azért, hogy ennyire figyelnek egymásra, és ennyire fontosak számukra a többiek” – fejezi ki örömét Molnár Erzsébet, majd egy friss történetet is megoszt arról, hogyan megy náluk a „közösségi önszerveződés”. „Több olyan hallgatónk is végzett az elmúlt tanévben, aki élen járt a gitározásban. Aggódtam, mi lesz így a közös éneklésekkel, és elsírtam a bánatomat a fiataloknak, akik aztán néhány nap alatt olyan zenekart hoztak össze, hogy szeptemberben a tanévnyitó ünnepségünkön leesett az állam: nyolcan énekeltek és nyolcan zenéltek!”
Belső szükségletté válik számukra a segítségnyújtás
„Amikor a keresztény roma szakkollégiumokat létrehozták, akkor az első években minden közös konferencián, programon elhangzott az elvárás, hogy a fiataloknak diplomás értelmiségiként vissza kell majd menniük a saját cigány közösségeikbe, és ott kell feladatot vállalniuk – idézi fel Molnár Erzsébet. – Még számomra is nyomasztó volt folyamatosan ezt hallgatni. A fiatalok zsigerből elutasították ezt, mondván, ezt a terhet ne pakolja rájuk a politika; majd ha ők belülről úgy érzik, hogy erre van indíttatásuk, akkor ezt fogják tenni.”
Az elmúlt években a hangsúly mind a kommunikáció szintjén, mind a gyakorlatban arra tevődött át, hogy rávezessék a fiatalokat, mit jelent a társadalom iránt érzett felelősségvállalás, és ráébresszék őket: egy jól működő társadalomban nélkülözhetetlen az önkéntes szerepvállalás. A szakkollégium több ilyen tevékenységet kínál, melyek révén impulzusokat és ötleteket ad ahhoz, hogy később majd ösztönösen és automatikusan kinyíljon a szemük arra, hogy a saját élethelyzetükben, a saját tudásukkal, javaikkal és lehetőségeikkel kinek, mivel és hogyan tudnak jól segíteni. „Sok éve egy hallgatónk indította el a szakkollégiumban a karácsonyi adománygyűjtést. Most jelentkezett, hogy ugyan már végzett, de idén is szeretné koordinálni a gyűjtést – hoz egy példát az intézményvezető. – Nincs annál jobb üzenet, amit megfogalmazhatnánk a hallgatóink felé, mint hogy látják, milyen fontos ez a fajta segítségnyújtás egy sorstársuknak akkor is, amikor már az ösztöndíja kapcsán nem fűződik hozzá érdeke.”
„Bogarat ültetnek” a fiatalok fülébe
Az önkéntes tevékenység egyik legfontosabb megnyilvánulási formája a középiskolások mentorálása. A hét éve elindított programmal azokat a Nyíregyháza vonzáskörzetében vagy akár a megye távolabbi pontjain található középiskolákat (elsősorban gimnáziumokat) célozzák meg, amelyekben többségében roma származású, illetve szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok tanulnak. A mentorált diákokkal személyre szabott fejlesztési tervet dolgoznak ki, korrepetálják és/vagy a nyelvtanulásban segítik őket – és ami még ennél is fontosabb: mintát mutatnak számukra.
„A középiskolába még úgy-ahogy bekerülnek a roma vagy hátrányos helyzetű diákok, leginkább azért, hogy szakmát, ritkábban érettségit szerezzenek. De arra, hogy továbbtanuljanak, nem mernek gondolni, miután a családjukban, a környezetükben példát se látnak erre – világítja meg az összefüggéseket Molnár Erzsébet. – A többségi társadalom részéről hangoztatott »tanuljatok, mert az a kitörés lehetősége« szlogen önmagában üres szólam számukra. A munkatársunk, illetve a hallgatóink beszámolói, élettörténetei szolgáltatják nekik a hiteles, motiváló mintát, és ők »ültetik el a bogarat a fülükbe«, hogy a felsőoktatás előttük is nyitva áll.”
A szakkollégiumi hallgatók önkéntesen végzett mentori tevékenységének összehangolása, felügyelete az egykor ugyancsak ERSZK-s Beri Károly feladata. Ő jelenleg főállásban testnevelés–földrajz tanárként dolgozik egy általános iskolában, és félállásban segíti a szakkollégium munkáját, emellett a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának állami ösztöndíjasa. Mint egy interjúban (Gégény 2020) mesélte, annak idején egyetemistaként a csoporttársaival nem volt szoros a kapcsolata, csak az órákról ismerték egymást. Azért jelentkezett a szakkollégiumba, mert bízott abban, hogy egy megértő, támogató közösség tagja lehet, és valódi kapcsolatokra tehet szert. Ezenkívül szeretett volna szervezett keretek között segíteni és irányt mutatni a hozzá hasonló fiataloknak. „Minden elvárásom teljesült, sőt! – emlékszik vissza az egykori szakkollégista. – Bejártuk az országot, rengeteg programon vettünk részt, közösen önkénteskedtünk, és még ösztöndíjat is kaptunk ezért. Biztos vagyok benne, hogy ha nem lettem volna szakkollégista, az Istenben való hitem nem lenne ilyen erős, kevésbé érezném a közösség erejét, és a motivációm sem lett volna ilyen határozott.” Károly azt szeretné megmutatni a középiskolás fiataloknak, hogy kellő akarattal és kitartással messzebbre juthatnak, mint azt gondolják. „Tudom, hogy mennyire elérhetetlennek tűnik ez az életpálya a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek. Mégis, ne féljenek megpróbálni!” – biztatja őket saját példájával is, és az ehhez szükséges lépéseket is megmutatja nekik.
Molnár Erzsébet azt mondja, már nem számolja, hogy hány diákot juttattak el eddig főiskolára, egyetemre a mentor program révén, és nem feltétlenül Nyíregyházán. „Persze jó lenne, ha ők is a mi hallgatóink lennének, de ennyire önzők nem lehetünk. Ha a diák olyasmit szeretne tanulni, ami itt nincs, akkor kövesse a szíve választását, a fő, hogy tanuljon! Nagyon büszkék vagyunk erre a munkánkra” – teszi még hozzá a szakkollégium vezetője.
Azt azonban számontartja, hogy kilenc év alatt száztizennyolc hallgató fordult meg az ERSZK-ban. Közülük eddig ötvenen szerezték meg legalább az első diplomájukat. Többen az evangélikus egyházon belül találtak munkát, sokan tovább folytatták még a tanulmányaikat – ami azonban közös bennük, hogy örömmel járnak vissza a nekik biztos kapaszkodót nyújtó intézménybe, hogy példájukkal, élettörténeteikkel inspirálják a mostani szakkollégistákat.
* * *
Hivatkozott mű: Gégény István 2020: „Nem lehet általánosítani a roma társadalmat” – Beri Károly doktorandusz pedagógus sorsfordító története. Szemlélek, 2020. szeptember 15. https://szemlelek.net/2020/09/15/sorsfordito_karoly (Megtekintés: 2020. november 5.)
