Fő tartalom átugrása

2023. június 6. 16:12

„Ti adjatok nekik enni!”

Női lelkészek találkozója Balatonszárszón

Tavaly, az evangélikus női lelkészek ordinációjának ötvenedik évfordulójára szervezett ünnepségen fogalmazódott meg Horváth-Csitári Boglárka és Kovács Barbara lelkészekben, hogy szeretnének egy női lelkésztalálkozót szervezni. Az alkalom végül június 2–3-án valósulhatott újra meg a balatonszárszói Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban.

női lelkészek találkozója Balatonszárszón - csoportkép

A találkozó ötlete ugyanis korántsem új keletű, korábban többször is volt már példa hasonlóra. Ezt a hagyományt szerették volna folytatni a szervezők, ezúttal kétnapos formában, melyhez a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályától kaptak támogatást. A péntek délután kezdődő konferencián közel harmincan vettek részt, a találkozó mottója pedig az ötezer ember megvendégelésének történetében elhangzó jézusi mondat volt: „Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16; Mk 6,37; Lk 9,13)

„Lelkészként és nőként több területen is megéljük, hogy nekünk kell a környezetünket táplálni, például fizikailag a családunkat, máskor pedig lelkileg a gyülekezetünket. Nem lehet azonban úgy adni, hogy közben mi magunk nem találjuk meg, hogy miből táplálkozhatunk” – vezette fel nyitóáhítatában Kovács Barbara a hétvége témáját. Az esti előadást Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója tartotta, aki a munka–magánélet egyensúlyáról beszélt, majd kreatív gyakorlatokkal el is mélyítette az elhangzottakat.

női lelkészek találkozója Balatonszárszón - foglalkozás

Másnap reggel dr. Tésenyi Tímea mentálhigiénés szakember és Horváth-Csitári Boglárka szemlélődő imádsággal készültek, amelynek során mindenki „elidőzhetett Isten jelenlétében”, majd Tímea workshopja keretében a hétköznapi erőforrások felfedezésén dolgozhattak a résztvevők. A kiscsoportos beszélgetésekben megoszthatták egymással, hogy mi az a néhány érték, amely vezérli az életüket, és melyek azok, amelyekre még több időt és figyelmet szeretnének fordítani.

női lelkészek találkozója Balatonszárszón - kosarak

A két nap zárásaként egy kosarat kaptak ajándékba a résztvevők, amelybe mindenki beledobhatott néhány papírcetlire felírt élményt, erőforrást, ajándékot, amelyet a két nap során megtapasztaltak. Emellett mindenki hazavihetett még egy kézzel készített kendőt is, amelybe a találkozó mottója volt hímezve. Ebéd után megerősödve, a találkozás örömével és a folytatás reményével térhetett mindenki haza.

női lelkészek találkozója Balatonszárszón - ajándék kendő

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.