Fő tartalom átugrása

2023. január 21. 11:00

Többdimenziós építkezés

A leendő gyülekezeti teremben: Szabó B. András

Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Szabó B. Andrást, a Pestújhely–Újpalotai Evangélikus Egyházközség lelkészét, a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium igazgatóját építési területen, a leendő gyülekezeti teremben kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.

20230121 szabo b andras foto magyari marton

Számítógép. „Hiába szeretném az asztalomat vastag teológiai művekkel körberakni és a prédikációmat papírra írni, rá kellett jönnöm, hogy készülésem első fázisa teljesen digitalizált. Természetesen ez is ablakot nyit a világra, hiszen kiváló kommentárokat, teológiai irodalmat találhatok, és a világ híreit is elérem általa” – tudjuk meg a lelkésztől.

Christian Möller teológiai professzor szerint ha a lelkész lejön a szószékről, akkor már azt nézi, hogy mi lesz a jövő heti textus. „Ez rám nem jellemző, sőt inkább az, hogy az utolsó pillanatban fejezem be a készülést. Nem az asztalnál készül el a prédikációm, sokkal inkább vázlatot írok, amelyben a fő gondolati elemek szerepelnek – folytatja. – Azt, hogy mennyire az »utolsó percben« készül el az igehirdetés, talán szemlélteti, hogy a készülési folyamat részének tekintem azt is, hogy látom, kik vannak jelen a templomban. Ez is formálja azt, ami a szószéken elhangzik.”

Hét közben folyamatosan gondolkodik a prédikáción, de a szorosan vett készülést a szombati napra és vasárnap hajnali időszakra tartogatja. „Ilyenkor a textus erőterébe kerülök, és igyekszem mindent azon keresztül nézni. Ez a tévénézést és a gyermekeinkkel való együttlétet egyaránt jelenti. A szombat estém így mindig egy nagyon intenzív szellemi állapot, míg a vasárnap reggel a letisztítás, rendszerezés időszaka.”

Azt is megtudjuk, hogy prédikációiban szereti alkalmazni az irodalmi szemléltetést. „Szinte csak kortárs szépirodalmat olvasok, ezekből gyakran merítek. A teológiai munkák közül sokszor forgatom Wolfhart Pannenberg dogmatikáját, Douglas J. Moo kommentárjait.”

Férfiklub. „Az irodám a helyszíne a gyülekezet férfiklubjának is. Péntek esténként jövünk össze különböző rendszerességgel. Az ott elhangzó témák, élethelyzetek nagy hatást gyakorolnak nemcsak rám, hanem igehirdetéseimre is” – mondja. A lelkész arra is kitér, hogy készülését a tágabban vett környezet is meghatározza a maga társadalmi, politikai, közéleti sokszínűségével.

Zene. Készülés közben gyakran hallgat zenét. „Nagyon szerettem a német NDR rádió mára megszűnt szombat esti szakrális műsorát. Az adás végén egy-egy templomból »beharangozták« a vasárnapot. Ez megadta az indulás és megérkezés érzését.”

Új gyülekezeti terem. A Sándy Gyula által tervezett pestújhelyi templom volt sekrestyéjének és az udvar egy részének beépítésével új gyülekezeti terem épül. A lelkész elárulja, hogy gyakorta szokott az épülő kövek között sétálni, egyúttal az igehirdetésen gondolkodni.

„A gyülekezet már régebben megfogalmazta, én tizenöt éve szorgalmazom, hogy közvetlenül a templom mellé épüljön egy olyan tér, ahol a közösségünk össze tud jönni. Olyan lesz ez, mint egy nagy nappali szoba, ahol kávézni, beszélgetni lehet és a legkülönbözőbb alkalmaink megtartására is alkalmas. Ez az építkezés a lelki és a fizikai épülésnek nagyon izgalmas szimbóluma, hiszen nemcsak épületekben bővülünk: élő és növekvő a közösségünk is. Ennek a folyamatnak ez egy fizikai dimenziója, amit inspiráló látni.”

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. december 18 – 2023. január 1–i 87. évfolyam 49–50. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.