Idén ünnepelte temploma felépítésének 160. évfordulóját a celldömölk-alsósági evangélikus gyülekezet. A szeptember 11-én tartott jubileumi alkalmon hálát adtak a korábban váratlanul elromlott harangrendszer technikai és mechanikai felújításáért is.

Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét az úrvacsorás istentiszteleten, amelynek liturgiájában Kerekes Csaba helyi lelkész mellett Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese is részt vett. Énekkel közreműködtek a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai dr. Bérdiné Stipkovits Ildikó tanárnő vezetésével.

Ez a templom beszél eleink reménységéről és hitbeli meggyőződéséről – hangsúlyozta Zsid 13,7–8 alapján tartott prédikációjában Szemerei János. „Komolyan kell vennünk, hogy csak vándorok vagyunk a világban. Utánunk majd jönnek mások. Nem mindegy, hogy továbbadjuk-e a ránk bízott üzenetet” – fogalmazott a püspök.

Az alkalom végén Horváth Melinda felügyelő köszönetet mondott a támogatóknak, akik lehetővé tették a harangok javításán kívül a temetőkerítés és az orgona rendbetételét is. Elmondta, hogy sok segítséget kaptak az egyházkerület és az egyházmegye mellett Ágh Péter országgyűlési képviselőtől, Majthényi Lászlótól, a Vas Megyei Közgyűlés elnökétől, Fehér László helyi polgármestertől, valamint a gyülekezeti tagoktól és az Alsósági Evangélikus Nőegylettől.

Az ünnepség a helyi gyülekezeti házban tartott szeretetvendégséggel zárult.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.