A kereszténység álarca mögött is lehet bántalmazni

Az elmúlt héten sokkolta a közvéleményt a hír, hogy egy tizenhat éves kamasz fiú azután vetett véget az életének, hogy iskolatársai rendszeresen bántalmazták őt. A „bullying”, azaz az iskolai bántalmazás nagyon gyakran előforduló jelenség, amelynek kezelése sokszor a tanárok és a szülők számára is nehéz. Mi számít bántalmazásnak? Be kell-e avatkozni a gyerekek életébe, vagy rendezzék el maguk egymás között a problémát? Ha igen, mikor jön el az a pont, amikor még meg tudjuk akadályozni a bajt? Koczor Tamás közel tizenöt éve dolgozik a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban hitoktatóként és iskolalelkészként, őt kérdeztük erről.

– Milyen általános lelkiállapotban vannak a diákok a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban, ugyanolyan problémákkal küszködnek most, mint amikor ön idekerült?

– A pandémia sokat változtatott a diákok hozzáállásán, mert amíg az iskola természetes nyűg volt a gyerekeknek, addig most sokan inkább boldogok, hogy iskolába járhatnak. Volt olyan, hogy belógtak az iskolába, csak hogy találkozhassanak egymással. Ez az öröm kitart még mostanáig is, pláne, hogy állandóan ott a fenyegetés, hogy újra bezárják az iskolákat. Ez azt is jelenti, hogy a régebbi hétköznapi gondok eltörpülnek a pandémia alatt átélt problémák mellett.

– Iskolalelkészként fordulnak-e önhöz olyanok, akiket zaklatnak a társaik?

– Néhány éve elindult iskolánkban egy kezdeményezés, amelynek Jetró kör a neve. A célkitűzése szerint: „ha bántottak, ha bántónak éreztél valamit, ha panaszod van, ha magadra maradtál, akkor próbálunk segíteni, és megígérjük, hogy a problémád nem válik iskolai üggyé, és a szavadat a végsőkig diszkréten kezeljük. Nem vesszük félvállról az ügyet, minden erőnkkel azon leszünk, hogy segítsünk, tiszteletben tartjuk a szándékaidat, egyformán fontosnak tartjuk a tanulók és a felnőttek védelmét.” Az ötlet Pannonhalmáról származik, ott más nevet adtak neki. Mi azért a Jetrót választottuk, mert ahogyan Mózes is szétosztotta a feladatait, úgy mi is beláttuk, hogy az iskola hivatalos rendszere nem tud minden ilyen rejtett történetre odafigyelni, ezért közelebb megyünk egy kicsit a diákokhoz. Hármas szabályrendszerünk így hangzik:

• Ha úgy érzed, nincs rendben valami, ne hallgattasd el magadban ezt a hangot.
• Keress valakit, aki komolyan veszi a problémádat.
• Merj kilépni a számodra kínos helyzetekből.

A pannonhalmiak sokat tesznek még ezenkívül az úgynevezett „átkos csend” ellen, amikor a diákok összezárnak, és nem fordulnak felnőtthöz. Ez nagy fordulat az én fiatal koromhoz képest, mert akkor még nem volt szokás felnőtthöz fordulni a diákok problémáival. Ez ma kezd átalakulni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekeknek sajátos belső rendszerük van. Nemecsek Ernő sem avatta be a szüleit, amikor társai megúsztatták a tóban. A Pál utcai fiúknak az az egyik fordulópontja, amikor megjelenik Geréb apja. Fölrúgja azokat a szabályokat, amelyek a gyerekek között működtek. Molnár Ferenc nagyon jól ráérzett arra, hogy amikor megjelenik egy felnőtt, az megváltoztatja a szabályokat.

Én, bevallom őszintén, nem mindig örülök ennek. Az lenne a normális, hogy a gyerekek maguk között rendezzék el az életüket. De nyitott vagyok arra, hogy külső segítséget adjak benne. Az első kör azonban mindig arról kellene, hogy szóljon, hogy próbálja meg önállóan intézni az életét. Például ahhoz, hogy az osztályban mindenki kivívja magának a saját helyét, néhány gyerek óhatatlanul össze fog verekedni. Ezzel nem kell felnőtthöz rohanni, rendezzék el maguk. Nagyon nehéz viszont meglátni, hogy mi az a határ, amikor már be kell avatkozni.

Az interjú folytatása a Kötőszó blogon olvasható.