Kommentek, utálat, szekértáborok – Egy lelkész elmondja, hol a baj

Az emberek döntő többsége anélkül fogalmaz meg nagyon is markáns véleményt, hogy egy pillanatig is foglalkozna azzal, mi lehet az igazság. Pilátus kérdését – „Mi az igazság?” – sokan egyáltalán fel sem teszik. A legtöbben egyszerűen ítéletet hoznak anélkül, hogy körültekintően megismernének minél több tényt.

Napi rutinomhoz tartozik az internetes híroldalak olvasása. Alkalmanként bizonyos hírek kommentjeibe is bele-beleolvasok. Hiszen, túl az információ közlésén, ezekből az is kiderül, hogyan rezonál egy-egy tudósítás az olvasókban. Milyen irányban él tovább és hat a hozzánk eljutott közlés. Vajon tudok-e azonosulni bármelyik komment írójával is, vagy egészen más véleményt képviselek? Vajon számítana-e a véleményem, ha megfogalmaznám? Feltételes módban fogalmazom meg ezt a kérdést, mivel miközben kommenteket olvasok, szinte soha nem írok kommentet. Hogy miért? Nem azért, mert ne vállalnám a véleményemet. Nem is az az oka ennek, hogy ne állnék elébe nézeteim másokéival való ütköztetésének. Sokkal inkább azért, mert úgy érzem, az esetek legnagyobb részében nincs értelme. Nincs értelme kimondani a véleményemet, mert nem lehet róla érdemi, előrevivő, elgondolkodtató és véleményeket alakító párbeszédet folytatni.

Túl az internet világán, személyes beszélgetésekben is hamar bizonyítást nyer az a sokszor általánosításként megfogalmazott megállapítás, hogy az ország kettészakadt, és az emberek csak szekértáborokban tudnak gondolkodni: Újpest–Fradi, politikai bal- vagy jobboldal, sörös vagy boros, oltáspárti vagy oltásellenes, hogy tovább ne is menjünk a felsorolásban. A pluralizmus végtelenségében először valamiért megszerettük ezt az egyszerű bipolaritást, aztán a legtöbben benne is ragadtak. Sőt sokan általánosan ki is terjesztik, mindenkire projektálják ezt a nézetet és viselkedésmintát. Ami nem csoda, hiszen a politikai kommunikáció mindkét oldalon egységes ebben: aki nincs velünk, az ellenünk van. Politikai célok elérése tekintetében valószínűleg ez a célravezető.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.