Legendák a Bibliában
Ne törődjenek a nők a külsejükkel?
Sokszor, sokféleképpen értelmezték már a Bibliát aszerint, hogy a nők helyes, keresztény viselkedését olvassák ki belőle, ezért ez a téma sok vita tárgya is. Hogyan nézzen ki egy keresztény nő, hogyan öltözzön? A Szentírásban valóban olvashatunk útmutatást ezekkel kapcsolatban, de mint tudjuk, egy igevers sokszor nem azt jelenti, amit elsőre kiolvasunk belőle…
Nem szerencsés az általánosítás, de most mégis azt kérem, képzeljen maga elé mindenki egy keresztény nőt! Semmi mást nem tudunk róla, csak azt, hogy Krisztus-hívő. Hogy néz ki az illető a képzeletedben? Fogadni mernék, hogy visszafogottan: nincs rajta smink, ékszerek, a ruhája egyszerű színű és fazonú.
Nem véletlen, hogy sokan így képzeljük el a keresztény nőt, még akkor is, ha az ellenkező stílusból is tudnánk példákat sorolni ismerősi körünkből. A keresztény hagyományban ugyanis az a kép alakult ki az évszázadok során, hogy egy keresztény nő a belső értékekre helyezi a hangsúlyt, és nem sokat foglalkozik a külsővel, már-már inkább elhanyagolja. A legismertebb igeszakasz ebben a témában Péter első leveléből származik: „Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.” (1Pét 3,3) Olyan egyértelmű, hogy szinte meg is állnánk itt az olvasásban. Világosan le van írva, hogy Isten számára nem a külcsíny a fontos, hanem a belbecs.
A pontos értelmezéshez ismernünk kell azonban a kontextust is. Péter apostol ebben a fejezetben arról ír, hogy a feleségek hogyan nyerhetik meg nem hívő férjüket Isten ügyének. Az idézet első szavait eltérően fordítják a különböző kiadások, érdemes fellapozni a Bibliánkat, hogyan szerepel ott, ugyanis nem egyértelmű, hogy mire vonatkozik a tilalom: ne csak a külsőre helyezzük a hangsúlyt, hanem a belsőre is, vagy Péter szerint egyáltalán ne foglalkozzunk a külső szépséggel?
Ez a tilalom az akkori társadalom egy bizonyos csoportjára vonatkozott, mégpedig a gazdag gyülekezeti hölgyekre. A szegényebbekre vagy a rabszolgákra nyilván nem is vonatkozhatott, hiszen ők meg sem tehették, hogy díszesen öltözzenek, a tehetősebbek azonban válogathattak a ruháik között.
Az itt idézett igeszakasz két figyelmeztetést is magában foglal. Az egyik, hogy a hölgyek ne legyenek hivalkodók. Ne a ruházatukkal hívják fel magukra a figyelmet, és ne várják el, hogy ezért csodálják őket, hanem – ahogyan olvassuk – a belső értékeikkel nyerjenek meg másokat. Ez nem azt jelenti, hogy a ruházkodás rossz lenne, inkább arra vonatkozik, hogy hová tegyük a hangsúlyt az életünkben.
A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.