Mi a különbség a katolikus és az evangélikus szentségek között?
Ha a keresztény felekezetek közötti szembetűnő és alapvető különbségeket tekintjük, akkor mindenképpen foglalkoznunk kell a szentségekkel. Azon túlmenően, hogy sokan csupán káromkodásként használják a „szentség”, illetve a „hétszentség” szavakat, nem sokan vannak tisztában azzal (még az egyházon belül sem), hogy tulajdonképpen mit is jelent a szentség, és miért annyi van vagy éppen miért nincs annyi belőle, amennyi. Kovács Viktor podcastját ajánljuk a Kötőszó-blogról.

ülönösen is fontos beszélni a szentségekről evangélikusként, hiszen a protestánsok közül mi vagyunk azok, akik igazán komolyan vesszük, és a teológiánkban is központi helyen szerepeltetjük a szentségeket. Ez a szentségi attitűd sajnos nagyon háttérbe szorult a 18–19. századtól kezdve, de az utóbbi évtizedekben (mint sok minden mást) újra felfedezték.
Ebben az adásban körbejárjuk a szentség fogalmát, és beszélni fogunk arról, hogy miért hét, miért kettő, avagy miért inkább három.
Hogy még konkrétabban miről szól a podcast, kiderült IDE kattintva.

