Fő tartalom átugrása

2023. február 10. 19:19

Felhívás adakozásra

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségének felhívása a szíriai és törökországi földrengés károsultjainak megsegítésére

Adománygyűjtésre és imádságra hívja a gyülekezeteket a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a szíriai és törökországi természeti katasztrófa áldozatainak és károsultjainak megsegítésére.

sziria torokorszag foldrenges

Urunk, rémülten nézzük a törökországi és szíriai földrengés képeit. Emberek ezrei haltak meg, veszítették el szeretteiket, reményüket.
Uram, irgalmazz!
Kérjük, vigasztald a gyászolókat, oltalmazd az otthon nélkül maradottakat, segítsd a mentőalakulatok, orvosok és ápolók munkáját.
Krisztus, kegyelmezz!
Add, hogy felismerjük, hogy ezzel a sok próbatétellel létünk végességére akarsz ráébreszteni, hogy megtérve nálad keressünk menedéket.
Uram, irgalmazz!

Kérjük a gyülekezeteket, hogy a vasárnapi istentiszteleten imádkozzanak a földrengés károsultjaiért, illetve lehetőség szerint perselypénzzel vagy egyéb adományokkal támogassák a közöttük folyó munkát. A segélyszervezet alapítóiként azt kérjük, hogy az adományokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek (MÖS) utalják át.

Adományszámlaszám: 11705008-20464565
BIC (SWIFT) kód: OTPVHUHB
IBAN: HU 32 1170 5008 2046 4565 0000 0000

Kérjük, hogy az utalásnál tüntessétek fel:
Törökország/Szíria – a földrengés áldozatainak megsegítése

A segélyakció keretében a MÖS Aleppo térségében élelmiszerrel, higiéniacsomagokkal, takaróval, szállással támogatja a bajba jutott családokat. Természetesen részt vesznek a nemzetközi koordinációban is: az ACT Alliance tagjaként folyamatos kapcsolatban vannak a helyszínen dolgozó tagszervezetekkel, így a következő szakaszban várható a segélyakció kibővítése is. Munkatársuk Erbílből hamarosan indul – amint sikerül a beutazáshoz szükséges hivatalos dokumentumokat megszerezni –, hogy csatlakozzon a helyszíni segítségnyújtáshoz.

Köszönünk minden imádságot és támogatást.

Budapest, 2023. február 10.

Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök – Prőhle Gergely országos felügyelő

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
evelet banner 2023 05 12
credo banner 2023 04 26
Vezér

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső