Átadták a balatönfüredi Állami Szívkórház új ökumenikus kápolnáját.
Ha a különböző felekezetű lelkészek egy városban nemcsak az egyes kötelező ökumenikus alkalmak idején találkoznak, hanem leülnek egy asztal mellé közösen imádkozni és együtt gondolkodni is, valamit együtt megálmodni és azt mindegyikük szűrőjén keresztül kompromisszumkészen át is engedni, nos, abból sok áldás kisülhet. Ha pedig e mögé még állami és katolikus főegyházi támogatások, elszánás és források is hozzáadódnak, és a helyszín tulajdonosa is mindenben kiváló partner, akkor végképp szárnyalhat a közös fantázia, és lépésről lépésre kibontakozhat a csoda, amelyet aztán közösen használatba is vehetnek.
Ez történt az elmúlt években Balatonfüreden, ahol az ünneplő közösség körében ökumenikus lelkészkarunk a tihanyi bencésekkel karöltve (hiszen egykor övék volt a szívkórház jogelődje, hogy is maradhattak volna ki ebből a projektből?), hosszas hasznos, együtt töltött, ötletelő, teologizáló, mindenki számára elfogadható szimbólumokat keresgélő fejtörés után június 29-én végre felszentelhette az új ökumenikus kórházkápolnát az Állami Szívkórházban.
Istentiszteletek, áhítatok és szentmisék eddig is voltak a nagy előadóteremben, – a sajnálatos Covid-időket leszámítva – mindhárom nagy történelmi egyház szolgálattevője állandó alkalmakat tartott itt. Ezeken azok a gyógyulófélben lévő szívbetegek vehettek részt, akik e neves intézménybe, – ahogy errefelé hívják – a szívbetegek „Mekkájába” jöhettek felépülni infarktus vagy szívműtét utáni rehabilitációjuk során.
Mostantól viszont igazán méltó, megfelelő méretű, áldott hangulatú és légkondicionált helyiség fogadja azokat, akik akár csak beülnének valahova imádkozni, vagy gyónni szeretnének, esetleg igehallgatás céljából alkalomszerűen felkeresik a második emeleten kialakított Ikhtüsz-kápolnát. A helyiség elnevezésében szereplő görög kifejezés és óegyházi „kód” a teológusberkeken kívül is ismert: a hal görög megfelelője mozaikszóként a Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó megnevezés rövidítése. Ez lett a kórházkápolna szimbolikájának fő motívuma is. Persze mi más is lehetne a Balaton partján?
A vizes motívum kiegészítő jelképeként a függönyökön, az oltárterítőkön és az oltárképen visszaköszönő hullámok is a magyar tengerhez köthető speciális összetevőkként jelennek meg, amelyek egyúttal az egykori bencés tulajdonosok Szent Benedek-medálján viselt jelzésére is utal (utóbbi például a herendi manufaktúra porcelánmegformálásában).
Végül Covid ide, Covid oda, nehéz építési körülmények ide, a kórházi működést legkevésbé akadályozó építkezés oda, immár elkészült a megálmodott közös kincs, amelyet a főberuházó veszprémi érsekség lelkivezetője, Udvardy György érsek atya szentelt fel a protestáns területi – Szemerei János evangélikus és Steinbach József református – püspökök mellett.
Beszédében az alkalmat vezető Fodor János plébános atya frappáns párhuzamot vont a tetőn leengedett béna újszövetségi története és a kórteremből lett kápolna kialakítása között: felemlegette, hogy a járvány idején kívülről, az ablakokon keresztül járva-kelve tudtak csak közlekedni és dolgozni a szakemberek, nehogy az építkezés járványügyi szempontból veszélyt jelentsen a szanatóriumi betegekre.
Az ünnepélyen a szentelési ceremónia kötelező ívén túlmenően mindhárom felekezet énekkincséből megszólalt egy-egy zenei fohász, és a fiatalok zenés-verses műsora mellett természetesen nem hiányozhatott Túrmezei Erzsébet Infarktus után című verse sem. A Brian élete című filmet és Jókait is megidéző frappáns beszédjével Soltész Miklós államtitkár pedig egészen szívhez szóló üzenetet adott át keresztyénségünk értékhordozásáról és a szív lelki gyógyulásáról.
A helyet adó szívkórház vezetősége nevében Simon Attila orvosigazgató köszöntőjében egyház- és kórháztörténeti távlatokat is átívelően, közös etimológiai szálakat megpendítve számos olyan párhuzamot helyezett a hallgatóság szívére, amelyben felhívta a figyelmet az orvostudomány és a teológia lelkigondozói momentumának közös céljaira, hangsúlyozva, hogy a szívkórházban folyó szakmai és egyházi lelki munka mindig egyaránt fontos, és közös hangsúlyt kapott.
Az alkalmat ökumenikus agapé zárta abban az Esterházy Teremben, ahol a kórházkápolnából kiszorult ünneplő gyülekezet élő adású kivetítés révén vehetett részt a megnyitón.
Azzal kezdtem, hogy milyen jó dolgok származhatnak abból, ha az ökumenét egészen komolyan véve közösen ötletelnek a lelkészek: ezért fontosnak tartom, hogy ne csak a cikk írójának neve szerepeljen itt, hanem azoké is, akik a közös álmot megálmodták: Fodor János plébános, Korzenszky Richárd nyugalmazott perjel, Császár Attila és Bátki Dávid Géza református lelkészek, továbbá számos világi művész és építészetben jártas szakember, akik segítettek megvalósítani az álmokat.
Ha bárkit – értsék jól: ne adja Isten – a füredi szívkórházba vezet megromlott egészségi állapota, keresse fel a kápolnát, és vegyen részt a kiírás szerint a felekezetek alkalmain, közöttük evangélikus istentiszteleteinken is.
A szerző balatonfüred–dörgicsei evangélikus lelkész
