Fő tartalom átugrása

2021. augusztus 11. 17:30

Állatkerti születésnap mogyoróval és Bach-zenével

Hazánk legelső, így legrégebbi állatkertjének százötvenötödik „születésnapját” háromnapos rendezvénysorozattal – közöttük bábelőadásokkal, kvízjátékkal és koncertekkel – ünnepelték a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az augusztus 7–9. között a híres „elefántos” bejáraton belépve a Főkapu téren a Bach mindenkinek fesztivál keretében Bach-muzsika is felcsendült a Cantores Ecclesiae rézfúvósegyüttes jóvoltából.

allatkert 155 ajandek Boda Zsuzsa

A Fővárosi Állat- és Növénykert világviszonylatban is a legrégebbi, legpatinásabb állatkertek egyike. Kapuit először 1866. augusztus 9-én nyitotta meg a látogatók előtt. Az ünnepi ceremóniáról a Vasárnapi Ujság című hetilap is tudósított, s a cikkben úgy fogalmaztak: „Bizton hiszszük, hogy az [az állatkert] nemcsak egyik fődisze lesz Budapestnek, hanem a szórakozásnak és mulatságnak is egyik legalkalmasabb, legkeresettebb helye.”

Ma az állatkert udvarára lépve a jobb oldali sétány egyik első szobra az alapító ötletgazdának, egyben az intézmény első igazgatójának, Xantus Jánosnak állít emléket. Érdekességként említhetjük, hogy egyik utódja, Berecz Antal földrajz- és természettudós, pedagógus 1873. június 27-én azért mondott le az igazgatói megbízatásáról, mert felkérték, legyen rendes tanára a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumnak.

Az állatkert megnyitásának százötvenötödik évfordulójának napján, augusztus 9-én a kert lakói közül többen – így például a gyűrűsfarkú makik, a rozsomákok, a gorillák, az orangutánok és a tapírok – kaptak születésnapi ajándékként finomságokat, illetve ízes falatokkal töltött vadonatúj játékokat.

allatkert 155 rezfuvosegyuttes Boda Zsuzsa

A jubileumi programok között a Bach mindenkinek fesztivál keretében a Cantores Ecclesiae rézfúvósegyüttes is fellépett a Főkapu téren. Koncertjük után a fesztivál igazgatójával, egyben az együttes művészeti vezetőjével, Kovács Zalán László tubaművésszel beszélgettünk.

– Hogy kerül Bach zenéje az állatkertbe?

– A Bach mindenkinek fesztivál 2015-ben indult egy félnapos rendezvényként Budapest belvárosában. A következő évben azonban már azon gondolkodtunk, a főváros mely közkedvelt helyein tudnánk további koncerteket adni, Bach muzsikáján keresztül szeretetet és örömöt ajándékozva a járókelőknek. Így jutottunk el a Fővárosi Állat- és Növénykertbe is. Azóta a fesztiválunk keretén belül több tucat koncertet tartottunk itt, az idei jubileumi évben pedig külön öröm a számomra, hogy a saját együttesemmel tudtunk kiemelt koncertet adni a születésnapi rendezvényen.

 Ön szerint mi a titka az egykori evangélikus orgonista zeneszerzőnek?

– Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi rektora egyszer úgy fogalmazott, hogy minden zenésznek – és én hozzáteszem, hogy zeneszerzőnek is – kell, hogy valamilyen kapcsolata legyen Istennel. Ennek legjobb példája Johann Sebastian Bach. Az ő zenéje olyan, mintha egy földi mennyországban járnánk. A darabjai több száz éve időtállóak. Nincs még egy zeneszerző, akinek a szerzeményeit évszázadok óta ilyen töretlen sikerrel játszanák.

– Még egy állatkertben is?

– Még egy állatkertben is. Bachnak húsz gyermeke született, így az ő hithű keresztény, evangélikus életéhez feltétlenül hozzá kell tennünk azt a bibliai üzenetet is, hogy aki nem úgy fogadja Isten országát, mint a gyermekek, soha nem térhet be oda. Amiként egy iskolában kihagyhatatlan, hogy megismertessük a gyermekeket Bachhal, úgy egy állatkert is tökéletes helyszín lehet arra, hogy a zenetörténet kiemelkedő géniuszának dallamai megszólalhassanak.

– A Cantores Ecclesiae rézfúvósegyüttes muzsikája ma messzire elhallatszott az állatok ketrecei között. Mit kell tudni erről a kamaráról?

– Hivatásos zenészekből álló rézfúvósegyüttesünk 1998-ban alakult Budapesten. Évente mintegy száz koncerten játszunk kiemelkedő koncerthelyszíneken itthon és külföldön egyaránt, illetve református identitásunk révén természetesen templomokban is. Művészi munkánk elismeréseként számos díjat kaptunk, amelyek közül szakmai értéke miatt kiemelem az Artisjus Alapítvány 2007-ben nekünk ítélt különdíját.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.