Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Magyarországi és a Nigériai Evangélikus Egyház. A testvéregyházi szerződést Fabiny Tamás elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő és Panti Filibus Musa nigériai érsek – aki egyúttal a Lutheránus Világszövetség elnöke is – írta alá június 5-én Budapesten, az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában.

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” – kezdte ünnepi beszédét Fabiny Tamás a bibliaolvasó Útmutató heti igéjének (2Kor 13,13) felolvasásával.
Mai világunkban, ahol annyiszor hiányzik a kegyelem és a szeretet, fontos, hogy meg tudjuk hirdetni azt a kegyelmet, amely Isten kegyelme, és azt a szeretetet, amely Jézus Krisztus szeretete – fejtette ki az ige alapján. – De a kegyelem és a szeretet mellett a harmadik elem, a közösség is nagyon fontos, hiszen a Szentlélekkel való közösség az, ami az egyházat létrehozza. „Hangsúlyozni szoktuk, hogy a Lutheránus Világszövetség nemcsak egy szervezeti egységet jelent, hanem az egyházaknak a közösségét” – tette hozzá az elnök-püspök. Mint rámutatott, a világszövetség legerősebb tagegyházait ma Afrika adja, köztük Nigéria: a Nigériai Evangélikus Egyház mintegy 2,2 millió evangélikust számlál.

A keresztény közösségeket támadó Boko Haram iszlamista terrorszervezet pusztítása kapcsán Fabiny Tamás arra világított rá, hogy a templomaikat újjáépítő, hitüket megőrző nigériai keresztények óriási bátorítást adnak nekünk is itt, Magyarországon, hogy kiálljunk a hitünk mellett. Az elnök-püspök megemlítette: hamarosan a régió legnagyobb evangélikus egyeteme nyitja meg kapuit Nigériában, ez jó lehetőséget teremt arra, hogy szélesedjenek a kapcsolatok a magyar és a nigériai evangélikus teológiai képzés terén is.
„Egy test, egy lélek, egy reménység” – zárta beszédét Fabiny Tamás a Lutheránus Világszövetség közelgő, szeptemberi nagygyűlésének mottójával, amely szavai szerint arra világít rá, hogy ezek alapján lehetünk együtt az evangélikus egyházban is.
„Az együttműködési megállapodás egyszerre erősíti meg egyházaink kétoldalú kapcsolatát, ugyanakkor a Lutheránus Világszövetségen belül is erősebbé válik közöttünk ez a kötelék. Közös zarándokutunk öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Lutheránus Világszövetség a tagegyházait párba állítva egy bizonyos téma mentén együttműködésre ösztönözte – a nigériai és a magyar evangélikus egyház esetében ez a diakónia volt” – vázolta fel a két egyház együttműködésének alapjait Panti Filibus Musa, a Nigériai Evangélikus Egyház érseke, a Lutheránus Világszövetség elnöke.

Mint mondta, Fabiny Tamás elnök-püspöknek és Buda Annamáriának, egyházunk országos irodája diakóniai osztálya akkori vezetőjének az öt évvel korábbi látogatása óta számos alkalom nyílt ennek a kapcsolatnak az ápolására, amelynek már eddig is nagyon sok gyümölcse volt. Ezek közül is kiemelte, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház a magyar kormány segítségével anyagilag támogatta a Waka Közösség maláriakórházát. [A Waka Közösség az egészség megőrzését célzó, a személyes felelősséget középpontba állító, oktatást, figyelemfelhívást célul kitűző, nigériai alapítású szervezet. – A szerk.]
„Együttműködésünk arra az alapra épül, hogy egy test, egy lélek vagyunk, és egy reménység tart bennünket össze, ez az együttműködés pedig egy nagyobb evangélikus hálózat részévé tesz bennünket. Sokan mondják, hogy ma Afrika a kereszténység központja. Szerintem azonban a kereszténység központja Jézus Krisztus. Ez így is fog maradni, és mi mindannyian ennek a központnak lehetünk a részesei” – állapította meg a nigériai érsek.

Az együttműködési szerződés aláírása utáni záróbeszédében Prőhle Gergely országos felügyelő elmondta: nagyon fontos ennek az együttműködésnek a hírét vinni, rávilágítva arra, hogy az nem csupán formalitás. „Meggyőződésem, hogy a hitünket a gyülekezeteinkben és a kisközösségeinkben tudjuk megélni. Ha ezt másképp fejezzük ki, és nemzetközi szerződéseket kötünk, azt is úgy kell tenni, hogy ennek a saját kisközösségeink, a saját gyülekezeteink felé is üzenete legyen.”