Fő tartalom átugrása

2021. június 1. 15:35

Házasság, család – keresztény nézőpontból

A Családtudományi Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság május 27–29-én a családok, a házasság és főképpen a fiatalok, leendő házaspárok érdekében rendezett szakmai konferenciát. A Párkapcsolati kultúra és demográfia című tanácskozás első napját Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetem aulájában tartották. A délelőtti szekcióban az egyházi vezetők reflexiói voltak hallhatók a párkapcsolati kultúra és a demográfia témakörében. Mindannyian hangsúlyozták, hogy nemzedékeket kell egymásra építeni. Az üléselnök Náray-Szabó Gábor volt, felvezető előadást Balog Zoltán református püspök, zsinati lelkészi elnök mondott, majd kifejtette gondolatait Marton Zsolt katolikus, Steinbach József református és Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, valamint Köves Slomó főrabbi.

nathan dumlao 4 mJ1TbMK8A unsplash

A teremtmény nem helyezheti magát a Teremtő elé

Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a teremtési rend és a párkapcsolati kultúra témakörében tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a házasságban úgy tudunk kiteljesedni, ha hűségesek vagyunk, és betartjuk a teremtési rendet. „Az Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, s együtt vagyunk Istennek a képmása” – emelte ki, hozzátéve: a teremtmény nem helyezheti magát a Teremtő elé, mert azzal megbillen a rend, és önazonosságunk sem cserélhető fel. A valláserkölcs csődje akkor áll be, amikor kijátsszák az Istenembert. „A fogyasztói társadalom szemlélete negatív hatással van a párkapcsolatainkra is, de ha minden leselejtezhető, akkor én is selejtes vagyok, ebben ez a veszély van” – mondta Balog Zoltán a konferencia nyitó előadásában.

Balog Zoltan

A világnak szüksége van apákra

Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke az apák szerepéről szólt, hangsúlyozva, hogy hiány van a férfikarakterből. „Pedig a világnak apákra van szüksége” – szögezte le, méghozzá olyan apákra, akikre a szeretet, a gyengédség, az engedelmesség, az elfogadás, a teremtő bátorság és a becsületes dolgosság jellemző. „Az apának biztonságot és keretet adó családtagnak kell lennie, aki stabilitást, békességet ad” – hangsúlyozta Marton Zsolt. Elmélkedését Ferenc pápa Apai szívvel kezdetű apostoli buzdítása alapján fejtette ki, a bibliai József példáján bemutatva az apai szerep tulajdonságait.

Marton Zsolt

Isten nékül felborul a rend

Steinbach József dunántúli református püspök a párkapcsolati kultúra és a keresztény értékrend összefüggéseiről tartotta meg előadását. A házasságról a bibliai tanítások alapján szólt, amelyek kifejtik, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló közössége, szövetsége, amelyet Isten áldása kísér. Kiemelte, hogy Isten a rend Istene, aki rendet teremtett a káoszból, és abba helyezte az embert, hogy az a teremtési rend szerint bőségben és boldogságban éljen, de ennek feltétele, hogy az ember betartja az isteni rendet. Ugyanis az élő Isten a harmadik szál a kapcsolatban. „A szerepek fontosságát nem szabad figyelmen kívül hagyni. A férfi a családok papja, a nő a családi fészket biztosítja, az érzelmi csodát. Ha ez felborul, újra kialakul a káosz” – fejtette ki Steinbach József.

Steinbach Jozsef

A kölcsönös bizalom iskolája

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke a kölcsönös bizalom iskolájának témáját járta körül beszédében. Felszólalásában egy aktuális híradással illusztrálta a média hatását: „újra szabad a lagzi”. Mint mondta, nem a lagzira kell felkészülni, hanem arra az útra, amelyen a férfiból férj, a nőből feleség válik, adott esetben anya és apa. Ez olyan iskola, amelyben a legalapvetőbb tárgy a hittan. „Fontos, hogy milyen képünk van Istenről, az ugyanis meghatározza, hogy milyen képünk van önmagunkról. Fel kell fedni a biblikus istenképet, amely dinamikus szeretetáramlás. Isten bele akar ölelni minket ebbe az áramlásba” – mondta Gáncs Péter. Rámutatott, hogy a Szentháromságban is tükröződik a földi szentháromság: a férfi, a nő és a gyerek, a házasság és a család pedig Isten ajándéka, amelyet nem elég elfogadni, de művelni és őrizni is kell. „A kultúrparancs az, hogy az életet továbbadjuk, küldetés az is, hogy a spirituális kincset is továbbadjuk. Tanítva tanulunk. Ez Jézus küldő parancsa. Ebben a feladatban miénk Krisztus ígérete is, hogy ő velünk van” – hangsúlyozta az evangélikus egyház korábbi elnök-püspöke, emlékeztetve, hogy Isten hűsége nemzedékről nemzedékre szól. A végső cél pedig a nagy menyegzőbe való megérkezés, hogy jó tanítványként éljük meg azt, hogy együvé tartozunk.

Gancs Peter

A tűz mellé alázat is kell

Köves Slomó főrabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője Gyerek a házasságért vagy házasság a gyerekekért címmel fejtette ki gondolatait. Rámutatott, hogy az elmúlt száz évben megkérdőjeleződött minden érték, mégis minden emberben ott van a vágy, hogy megtalálja élete értelmét, s azzal összekösse életét. A párválasztás nem könnyű, de minden fiatalnak szükséges a jó házasság ahhoz, hogy kihozza magából „az éltető vizet”. „Ha az ember kiérdemli, akkor a házastárs segítő lesz. Lélektanilag ugyanis egymással szemben áll a két fél, ezért olyanok, mint egy mágnes. De mint azt a fizika törvényéből tudjuk: ha nincs ellentét, akkor nincs tűz. De nem szabad, hogy csak a tűz maradjon, mert akkor az mindent feléget. A jó és sikeres házassághoz alázat kell, amit tanulni kell” – magyarázta Köves Slomó főrabbi. Az izraelita vezető is aláhúzta, hogy a pozitív példák hiánya nagy gond. A gyerekek fele nem teljes családban nő fel, szétesett a kapcsolat a nagyszülőkkel, nincs meg a családi „törzsi” fészek. A példákat a tévéből, a filmekből, a közösségi médiából kapják, olyan eszközökön keresztül, amelyektől a civil szférának sem szabad visszariadni – hangsúlyozta a főrabbi.

Koves Slomo

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora és a Professzorok Batthyány Körének elnöke zárásként kiemelte, hogy az egyházak a maguk részéről teszik a dolgukat, és „kiviláglik, hogy a hit, az istenszeretet nélkülözhetetlen a boldog házassághoz.”

A konferencián – mások mellett – felszólalt vagy előadást tartott Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Beneda Attila helyettes államtitkár, Székely János püspök, Tomka  Ferenc teológus, Bedő Imre (Férfiak Klubja), Botos  Katalin korábbi miniszter, Téglásy Imre (Alfa Szövetség), Uzsalyné  Pécsi  Rita neveléskutató, Pat Fagan (A Házasság- és Valláskutató Intézet igazgatója, Washington). A programban neves hazai és határon túli magyar, valamint külföldi meghívottakkal folytatott kerekasztal-beszélgetések is szerepeltek.

A konferencia első napjáról szóló teljes összefoglaló IDE kattintva olvasható.
A felszólalók fotóinak forrása: a konferencia élő közvetítései.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.