Földünk keresztényeinek jelentős része március 4-én Angliára, Walesre és Észak-Írországra fog figyelni. Idén ugyanis az Egyesült Királyság e tagállamaiban élő asszonyok készítették elő a világimanapi alkalom liturgiáját.
Március első péntekjén az általuk kiválasztott igevers szolgál igazi bátorításként a Covid-járvány újabb és újabb hullámaival szembesülő népeknek: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11)
Ám a biztatás nem csupán egy világjárvány pusztításában adhat erőt, hanem akkor is, amikor szembesülünk történelmünkkel, rossz döntéseinkkel. Az Egyesült Királyság asszonyai elődeik gyarmatosító törekvéseit emlegetik fel őszinte bűnbánattal. Döbbenetes adat, hogy a világon csupán huszonkét olyan ország van, amely teljesen elkerülte az angolok hódítását.
A gyarmatosítás következményeként is felfogható, hogy Londonban, amelynek tizennégymillió lakosa van, háromszáz különböző nyelven beszélnek az emberek. A főváros multikulturális, multietnikumú metropolisszá nőtte ki magát, ahol – a más valláshoz tartozók és az agnosztikusok számának növekedésével – a hívő keresztények kisebbségbe kerültek.
Wales a szénbányászat és az egykor virágzó hajóipar leállásával a kilátástalanságba süllyedt munkanélküliek országrésze lett. Az emberek elszegényedtek, ismét éheznek családok, a járvány által kikényszerített összezártságban megnőtt az erőszak. Észak-Írországban a brexit ismét felszínre hozta a korábbi ellentéteket protestánsok és katolikusok között.
Ebben a valós helyzetben szólaltatják meg a brit asszonyok a reménység hangját. A Jeremiás korában megtapasztalt babiloni fogsághoz hasonlóan Isten nem emel ki nehéz helyzetünkből, de megsegít a roppant körülményekben. Erőt ad a terhek hordozásához, reményt ad a jövőre nézve.
Az imanapra választott, hímzéssel, rátéttel készült kézimunka, Angie Fox alkotása is ezt az igazságot szimbolizálja. A szabadság független a körülményeinktől. Nyitott ajtóként jelenik meg egy végtelen, tág tér felé vezető ösvényen. A dombok mögött pedig ott rejtőzik a reményteljes jövő. Micsoda bizonyságtétel az, ame-lyet angol és walesi testvéreink megfogalmaznak imanapi imádságaikban, vallomásukban! Szilárd hitük Isten igéjében gyökerezik. Az online térben tartott február 5-i magyar felkészítő konferencián valaki meg is jegyezte: talán még egyik ország liturgiája sem tartalmazott ennyi bibliai idézetet.
A világimanapi anyagot készítő asszonytestvéreink az életünk minden területén megvalósuló reményteljes jövőt hangsúlyozzák imanapi szövegükben. Azt a jövőbe vetett reményt, amely enyhíti vagy elfedi talán az elkövetett fertelmes emberi bűnöket, az Isten elleni és az embertársaink elleni vétkeket. De arra is képessé tesz, hogy elfelejtsük az ellenünk elkövetett bántást, és reménységgel nézzünk emberi kapcsolatainkra. Ahogyan az Úrtól tanult imádság eredeti, walesi nyelven nyomtatott sora is emlékeztet: „…fel yr ydym ni wedi maddau’r rhai a droseddodd yn ein herbyn…” („…miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…”).
Március első péntekén együtt könyörgünk a világgal egymásért. A sok-sok bizonytalansággal megterhelt jelenünkben bízzuk Istenre a jövőnket! Hiszen arra az Úrra hagyatkozhatunk, aki maga bátorít, hogy reményteljes holnapot készített számunkra.
A szerző a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottságának elnöke.
* * *
A világimanap képei, szöveges anyagai letölthetők a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának honlapjáról.
A felkészülést segítő videó itt tekinthető meg:
