A XX. század közepéig az eucharisztikus kongresszusok megrendezése olykor politikai feszültségekkel járt. Fabiny Tamás evangélikus püspökkel az idei kongresszus teológiai és politikai vonatkozásairól beszélgetett az Országút.
– Protestáns egyházi vezetőként hogyan gondolkodik erről a nagyszabású rendezvényről?
– 2021-ben egészen másként, mint 1938-ban. 1938-ban nemcsak kihagyták belőle a protestánsokat, de a triumfalisztikus hangvétellel protestánsellenes élt is adtak neki. Ez akkor a protestánsokból fanyalgást, ellenkezést váltott ki. Időközben azonban elteltek az ökumené, az intenzív párbeszéd évtizedei. 2017-ben nemcsak a reformáció ötszázadik, hanem az ökumenikus párbeszéd kezdetének ötvenedik évfordulójáról emlékeztünk meg. A közös gondolkodás szép dokumentumai közt a Szembenállástól a közösségig már ajtót nyit az úrvacsora közös vételére is. A kongresszus fogadtatása, bár megvan a hagyományos protestáns gyanakvás: „Származhat-e jó nem Názáretből, hanem Rómából?” – evangélikus részről túlnyomórészt pozitív. A kongresszus nyomán meghirdettük az Úrvacsora Évét, amelyet a járvány miatt mi is meghosszabbítottunk egy évvel. Ezt nem katolikusellenes éllel tettük, de nem is megadásként. Pozitív, ökumenikus jelet adunk, hogy mi is együtt örülünk római katolikus testvéreinkkel az eucharisztia középpontba kerüléséért. Ugyanakkor híveinket a maguk evangélikus teológiai identitásában is szeretnénk megerősíteni.
A kongresszuson a reformátusok is részt vesznek, a pápát az Ökumenikus Tanács elnöke, Steinbach József református püspök köszönti a nemkatolikus egyházak nevében, ami fontos jelzés. Kevéssé ismert, hogy az úrvacsoráról szóló lutheránus tanítás közelebb áll a katolikushoz, mint a reformátushoz. Ez sokakat meglep, hiszen protestáns egységet feltételezünk, és ez így is van a bibliafelfogásban és -magyarázatban, az egyházi gyakorlatban, a szentek megítélésében, a megigazulástanban. Az úrvacsorának azonban mind a kálvini, mind a zwingliánus felfogása, hogy az csupán „megemlékezés”, távolabb áll az evangélikus nézettől. Az áldozópapság gondolatát természetesen elfogadhatatlannak tartjuk, de az átváltozás ténye rögzített evangélikus teológiai dogma. A különbség az, hogy nem a pap végzi el az átváltoztatást, hanem maga az Isten: amikor a hívő a szájába veszi az ostyát és a bort, akkor – in actu – válik az Krisztus testévé-vérévé, és a maradék nem. Nem is gyűjtjük össze a morzsákat, és nem tároljuk tabernákulumban a jegyeket, de kellő tisztelettel bánunk velük.
A járvány rámutatott a protestáns belső különbségekre. A református egyház biztatta a híveket az otthoni úrvacsoravételre, miután a lelkipásztor online elmondja a szereztetési igéket. Ezt a fajta tele-reálprezenciát mi nem tudjuk elfogadni.
Az interjú folytatása itt ovasható.
