Fő tartalom átugrása

2021. augusztus 18. 15:13

Scheidler Géza lett az atlétikai szövetség új sportszakmai igazgatója

Új sportszakmai igazgatót nevezett ki a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége. Schneidler Géza azonban reménység szerint eddigi munkahelyétől, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolától sem szakad el teljesen – tudtuk meg Andorka Gábor intézményvezetőtől.

scheidler geza masz

Scheidler Géza okleveles egészségtan- és testnevelő tanár, atlétika szakedző, szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető jól ismert a magyar atlétika világában. A Kölyökből Atléta Program vezetőjeként edzői munkája mellett az utánpótlás biztosításának koordinációja volt a feladata.

„Tokió után minden erőnkkel, legjobb szakmai tudásunkkal a Budapest 2023 világbajnokságra készülünk és a célnak megfelelően alakítjuk át a MASZ működését is – kommentálta a döntést Gyulai Miklós, a MASZ elnöke. – Scheidler Gézának az a megtisztelő feladat és óriási felelősség jutott, hogy Spiriev Attilával, a Budapest 2023 Kiemelt Atléta Program szakmai vezetőjével együttműködve a hazai rendezésű világbajnokság minden szempontból sikeres legyen!”

Scheidler Géza megtisztelőnek nevezte a felkérést, és megköszönte a szövetség bizalmát. „Minden erőmmel azon leszek – fogalmazott –, hogy meg tudjak felelni ennek a kihívásnak, hiszen a következő néhány év meghatározó lesz a magyar atlétikában, ha ügyesek vagyunk egy új dimenzióba tudjuk helyezni a sportágat.”

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.