A mégis Istene

Mégis – ebben az egyetlenegy szóban benne van maga az Isten és az ő csodálatos volta, aki mégis megkegyelmez, aki mégis szeret, aki mégis megbocsát, aki mégis velünk van.

A mégis több mint egy szó. Emlékszem, Nagytarcsán, ahol gyermekkoromat töltöttem, és egészen tizennyolc éves koromig élhettem, nagyon sokat jártunk a gyülekezeti házba pingpongozni. Mint jó lelkészgyerek tudtam, ha jól játszom, még olyan srácok is elfogadnak majd, akik amúgy leginkább csúfolnak papgyerek voltom miatt. Egy szó, mint száz, sokat pingpongoztunk a gyülekezeti házban, annak is a padlásán, ahova egy falépcső vezetett fel. A falépcső melletti fehér falon egyetlen táblácska volt, rajta egyetlenegy szó: „Mégis”.

Mindennap ránéztem, mindennap elolvastam, mindennap szembejött velem hosszú éveken keresztül, de akkor még nem értettem, hogy ez az egy szó micsoda evangélium. Mégis. Benne van ebben az egyetlenegy szóban maga az Isten és az ő csodálatos volta, aki mégis megkegyelmez, aki mégis szeret, aki mégis megbocsát, aki mégis velünk van. Akkor is, amikor szétestünk. Akkor is, amikor változunk. Akkor is, amikor kérdezünk. Akkor is, amikor gyászolunk. Mégis.

Mikeás kemény hangon szólal meg. Próféciájában komolyan ostorozza a nép vezetőit és a vallási elitet, a hatalmasok visszaéléseit, a végén mégis reménységgel zárja könyvét. Mikeás félti a népét, és arra gondol, a jogos isteni büntetés majd mindenkin csattan, mégis, a kisprófétai szent irat záróimája örömhírrel zárul. Az utolsó fejezetben ugyanis Isten vezetéséért könyörög, és végül, mégis, Isten bűnbocsátó szeretetéről és irgalmáról tesz vallomást.

Pedig Mikeás idejében háború dúlt, csakúgy, mint Jézus idejében, a Római Birodalom elnyomása alatt vagy Luther idejében, amikor az egyházi félrecsúszásoktól volt hangos nem csak a wittenbergi egyetem vagy a vártemplom. De gondolhatunk mai valóságunkra is. Arra, amikor szorongunk a háborútól, és féltjük a hiteles megszólalást. Arra, amikor éppen azért aggódunk, mert visszaélnek bibliai szóhasználatunkkal.

Mégis. A mégis létezik. Egy szó egy fatáblán Nagytarcsán. Mégis. Több mint egy ötbetűs szó. Maga az evangélium: Isten mégis megbocsát, pedig nem érdemelnénk meg. Isten mégis „elengedi öröksége maradékának vétkét”, ahogyan Károli fordítja Mikeást, nagyon autentikus módon. Mégis Isten ő. Aki nem tartja meg haragját örökké, kegyelmet ad, újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja, ahogyan Mikeás fogalmaz.

Örökösök vagyunk. A mégis örökösei. Mert Isten lényege szerint kegyelmes, irgalmas, ahogyan arról maga Jézus is beszél. Sőt tulajdonképpen Jézus földre érkezése – akiről messiási próféciájában éppen Mikeás beszél: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen” (Mik 5,1) –, Jézus élete, tanítása, halála, feltámadása ugyanerről a mégisről szól. Az Isten szeretetéről, amelyről egyik zarándokénekünk [a Zarándokének című ifjúsági énekeskönyvben – a szerk.] szövege így vall: „Az Úr jósága, hogy még élünk a földön.” Róla, akiről Mikeás így vall: „újra irgalmas lesz”, vagyis visszatér hozzánk irgalma.

Micsoda minden értelmet meghaladó szabadítás ez! Feje tetejére borult, borított földi vándorlásunk kellős közepén. Újra irgalmas lesz, újra irgalmas az Isten. Aki a tenger mélyére veti a bűnöket. Oda, ahova az ókori elképzelés szerint mindaz való, ami elválaszt az Istentől. A tenger mélyére, mely az ókori ember számára egyenlő volt a titokzatos és kiszámíthatatlan létezéssel. Oda, ahova az engedetlen, gőgös, helytelen irányt választó Jónást vetik; oda, ahol a Leviatán, a szörny is lakik, aki Jób könyvében és a zsoltárban is felbukkan.

Igen, az irgalmas, kegyelmes Isten oda veti a bűnöket, mert oda valók. Ő, aki hűséges. Jákóbhoz, Ábrahámhoz, hozzád és hozzám. Mert Mikeás tudta, hogy kemény szavak kellenek a nép ellen, mert hitetlen, és bizalmatlan az Istennel. De azt is tudta – és Isten rajta keresztül üzent –, hogy a nép képes a változásra, az Istenhez térésre. Isten erejével, hozzá fohászkodva, belé kapaszkodva.

Mert irgalmas Isten ő. A mégis Istene. Nincs elveszett drahma, juh, gyermek. Nincs elveszett élet. A mégis evangéliuma ez.

Pilinszky János Átváltozás című négysorosában ugyanezt így fogalmazza meg:

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Mégis.

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. március 5–12–i 88. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.