Életben maradni, de milyen áron?

Mit jelent túlélni? Ha leírom ezt a két szót: „életben maradtak”, sokan az 1993-ban bemutatott azonos című amerikai filmdrámára (Alive) asszociálnak. A világsikerű film Piers Paul Read 1974-ben megjelent – magyarul Életben maradtak címmel 1976-ban kiadott – könyvének adaptációja, amely egy megtörtént légi katasztrófa művészi feldolgozása. Tizenhat túlélő életén keresztül tárul elénk, mit jelent mégis, csak azért is, minden külső és belső körülmény ellenére: életben maradni.

Ha a mögöttünk lévő másfél év közös drámai tapasztalatára, a világjárvány mindenkit érintő döbbenetére gondolunk, újabb tartalommal telik meg ez a két szó: életben maradni. De mit jelent élni? Mit jelent túlélni? Mit jelent életben maradni? Mit jelent minőségi életben élni, ahol szabadság, szeretet, békesség van, nem pedig egymás piszkálása, gátlástalan kritizálása vagy éppen fúrása?

„Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást!” – figyelmeztet a páli mondat, ami egyértelműen utal arra, hogy ez a kísértés már a galáciabelieknek is kísértés volt, nem csak Krisztus mai földi egyházának az.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jut a jól ismert latin mondás: „Homo homini lupus est”, vagyis „ember embernek farkasa”, amely mondat Plautus Asinaria című vígjá-tékából eredeztethető („Lupus est homo homini, non homo”).

Fájó mondat, fájó igazság. De ha körbenézünk a világunkban, társadalmunkban, sokszor és sokféleképpen üli meg diadalát a farkastörvények birodalma, ahol valóban egymás falása, befalása, felfalása zajlik „gátlástalan üzemmódban”. Ebben persze – tegyük a kezünket a szívünkre – sokszor mi sem kívülállóként, hanem érintettként vagyunk jelen: előfordul, hogy áldozatként, előfordul, hogy tettesként, de előfordul az is, hogy éppen tettestársként.

Életben maradni, de hogyan, milyen áron? Kinek az életét tönkretéve? Kinek a méltóságán átgázolva? Mi az ár, vagy még inkább: ki az ár? Mert amiről Pál ír, az nem csupán erkölcsi szólam, de egzisztenciális mélysége van. Az a közösség, amely Krisztusban van, semmiképpen sem lehet olyan közösség, ahol a tagok, a testvérek egymás idejét, nyitottságát, keresését, másféle kegyességét felemésztik, csak mert a farizeusi gőg oly népszerű, és mert mindenki első akar lenni. Pedig a meghívás a szabadságra szól: „…a szabadságra hívtak meg.” Csak nehogy ürügy legyen a szabadság a test számára, hanem szolgáljátok egymást szeretetben!

Igen, szabadságra hív meg, hív el minket Urunk, amely a legkötöttebb szabadság, ami csak létezik, hiszen minden pontján Jézushoz van kötve. A jézusi úthoz odakötött, odakötözött szabadság ez. Nem lehet ürügy. Se mások kirekesztésére, se mások megbélyegzésére, se mások megalázására, se mások sunyi semmibevételére. „Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.«”

A jézusi nagy parancsolat a szeretetről egy pillanat alatt elénk tárul, és a kerettörténet, a provokáció is: Jézushoz odamegy egy írástudó, hogy megkérdezze, melyik a legfőbb parancsolat. És Jézus idézi a Sömát: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!”, és folytatja a szeretet kettős parancsával, amelyet Pál is idéz a galatáknak. „Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Majd amikor okosan felel a kérdező, egy nagyon fontos dolgot tanít Jézus, amit nem szoktunk citálni, pedig fantasztikus erő van ebben az ígéretben: „Nem vagy messze Isten országától.” (Mk 12,34b)

Micsoda vigasztalás és reménység van ebben a mondatban! Ha komolyan vesszük teljes énünkkel a szeretet krisztusi kettős parancsát, és nemcsak mondjuk, de tesszük is, akkor nem vagyunk messze magától az Isten országától. Ahol a rend alapja: egymást szeretetben szolgálni. Hihetetlen, de a küldetésünk ilyen kimondhatatlanul egyszerű és ilyen felfoghatatlanul nehéz. A kettő egyszerre.

Az Életben maradni. Mert életben maradni annyit is jelent Jézus követőjeként, hogy benne, az Életben (!) maradni. Benne, a názáreti Jézusban, aki meghalt a kereszten azon a bizonyos pénteken, hogy mi életben maradhassunk. Benne, az Úr Krisz-tusban, aki feltámadt azon a bizonyos vasárnapi húsvéthajnalon, hogy mi életben maradhassunk. Éljünk őbenne, éljünk őáltala és ővele, sőt – a szent asztalközösségben – őbelőle!

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. augusztus 8–15-i, 86. évfolyam 31–32. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.