Felragyogás
A döntés mindig a mi kezünkben van. Rajtunk múlik, akarunk-e változtatni és változni akkor, amikor az életünk a tét.
Nyugtalanító érzés úgy belépni egy helyiségbe, hogy a szemem sarkából észreveszem: összesúgnak a bent lévők. Még nyomasztóbb, ha közelebb lépve elhallgatnak, vagy teljesen másról kezdenek beszélni, mintha nem is rólam lett volna szó. Mindezt tetézi, ha az eset hittanórán történik, miközben hét nyolcadikos diák figyelmét próbálom lekötni. Nem egyszerű, hiszen hatan közülük lányok. Mesterei a terelésnek, hárításnak és annak, hogy egyetlen szavamba kapaszkodva teljesen más irányba vigyék az óra menetét. Kedvesek, fiatalok, őszinték és cserfesek. Igazi tizenöt évesek, akiket leginkább a divat és a fiúk érdekelnek, de ha számukra érdekes az óra témája, akkor hatalmas lelkesedéssel vetik bele magukat bármilyen kisebb-nagyobb projektbe.
Ez viszont most nem az az alkalom. Látom rajtuk, hogy néhány perc még, és elkezdenek egészen másról csevegni. Ezt a néhány percet kihasználva lelkesen magyarázok, amikor a szemem sarkából észreveszem, hogy összesúgnak, miközben engem figyelnek. Ahogyan odafordulok, felbomlik a gittegylet, és látszólag zavartalan az óra menete. Aztán néhány pillanat, és újra érzem, hogy rólam beszélnek:
– De igen, nézd már meg!
– Nem, szerintem nem. Vagy mégis, talán, de nem olyan feltűnő.
Egyre kellemetlenebbül érzem magam. Mi lehet rajtam nem olyan feltűnő? Talán maszatos az arcom? Foltos a ruhám? Ösztönösen a hajamat igazgatom, miközben most már leplezetlenül bámulnak rám, mint egy emberkísérlet alanyára.
– Valami baj van, lányok?
– Nem, nincs, csak Zsuzsa néni glow upolt.
Egy pillanat – szerintem a nagy meglepetéstől – kiesett akkor ott az életemből, és újra menthetetlenül öregnek éreztem magam.
A kifejezés értelmét csak sejtettem, de az óra után egy gyorstalpaló Google-tanfolyamon kiművelődtem a „felragyogás” témakörében. Glow upról akkor beszélünk, ha pozitív irányban változik valami valakinek a külső megjelenésében. Új ruha, frizura, fogyás vagy bármi, ami esztétikailag javít az illető külsején.
Ahogyan olvastam a kifejezés jelentését, eszembe jutott a tíz évvel ezelőtti önmagam. Pontosan száznyolc kilogrammot mutatott a mérleg, amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok. Sosem gondoltam, hogy harmincöt évesen velem ez megtörténhet, annak ellenére, hogy a szeretetvendégségeken az összes süteményt végigkóstoltam legalább háromszor, és a mozgás egyáltalán nem volt az életem része.
Sokkoló volt hallani a diagnózist, de még inkább egyszer végre tisztán, szépítgetés nélkül szembenézni önmagammal. Akkor, abban a pillanatban elhatároztam, hogy változtatni fogok. Először is a berögzült szokásaimon, melyek már annyira hozzám nőttek, hogy szinte megszerettem őket. Változtattam az étrendemen, a napi rutinomon. Nyolcvanhat kilogrammal már elkezdtem mozogni. „Izomlázító tornaklubot” indítottam Ecsenyben, az akkori szolgálati helyemen. A szeretetvendégségekre diabetikus süteményt sütöttem, és próbáltam megértetni a hozzám hasonló cipőben járókkal, hogy nem elég a vércukorcsökkentő gyógyszer, ha az életmódjukon semmit sem változtatnak.
Voltak, és azóta is vannak pillanatok, amikor komolyan a kétségbeesés határán állok. Azóta is folyamatosan küzdök önmagammal, a lustaságommal, hogy az életmódváltásom egy életre szóljon. Glow upoltam, változtam, változtattam, és azóta is vallom, hogy a döntés mindig a mi kezünkben van. Rajtunk múlik, akarunk-e változtatni és változni akkor, amikor az életünk a tét.
Túl a népszámlálás online részén – és hamarosan egészén –, az eredményekre várva a szívünk mélyén érezzük, hogy nagy a tét.
De vajon mi kell ahhoz, hogy egyházunk léte, gyarapodása ne legyen kérdés vagy bizonytalanság számunkra? Mi kell ahhoz, hogy egyértelmű legyen a létjogosultságunk a társadalomban, szolgálatunk, küldetésünk a világban? Talán a glow up a válasz. Megújulni, mozgásba lendülni. Belülről, a közösségeinkből, templomainkból sugározni kifelé a fényt, a szeretet tüzét. Változtatni, félretenni a fásultságot, az elkényelmesedett hitünket, a bennünk lévő pesszimizmust és hagyni, hogy Krisztus fénye rajtunk keresztül is láthatóvá, érezhetővé váljon a világban.
Nem elég a külsőségekben változni: teljes megújulásra, életmódváltásra lenne szükségünk. Arra, hogy ne csak a templomaink falain belül legyünk keresztyének, hanem mások számára érezhetően is megmutassuk, hogy Krisztusban megtalált örömünk, életünk van. Mindig van egy pont, amikor szembe kell néznünk önmagunkkal, amikor döntenünk kell: lemondunk magunkról, a Krisztustól kapott feladatunkról, vagy belátjuk azt, hogy az örömöt, a fényt, a reménységet kell hirdetnünk, hogy „vonzó látvány, íz, fény [legyünk] – úgy lesz holnapunk” (EÉ 473,4).
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 6–13–i 87. évfolyam 43–44. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.