Hegyen megélt pillanatok

Vízkereszt ünnepének igéjéről az alábbiakban Keczkó Pál, a Budai Egyházmegye esperesének és a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség lelkészének gondolatait olvashatják. 

…nem hagyta magát bizonyság nélkül… (ApCsel 14,17)

Minden hívő ember életében vannak olyan pillanatok, amelyekben nagyon intenzíven megéli az Isten szentségét, amikor – ha csak rövid időre is, de – a földre költözik a mennyország. A megdicsőülés története kapcsán sokszor szoktuk ezeket a pillanatokat – amikor Péterhez hasonlóan érezzük: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4) – mint „hegyen megélt” eseményeket említeni.

Vízkereszt ünnepének mondaivalóját továbbgondolva hívhatjuk ezeket személyes epifániának, amikor a Szent kijelenti, megmutatja magát, amikor elementáris erővel érezzük az ő jelenlétét. Fontosak ezek földi vándorutunkon, hiszen erőt és motivációt adnak, hogy a sivárabb hétköznapi helyzetekben se veszítsük el reménységünket, legyen bennünk kitartás Istentől kapott pályánk megfutására.

Az én egyik utolsó, nagyon emlékezetes ilyen élményem az idei Szélrózsa találkozóhoz kapcsolódik. Esti áhítatra gyülekeztünk össze, ott ültek körülöttem ifjúsági csoportunk tagjai. Sokat fáradoztunk azért, hogy minél többen ott lehessenek, sok szervezés, szülőkkel való egyeztetés volt a háttérben. De kitartottunk, rábeszéltünk, hívogattunk, mert reméltük: lesznek itt olyan közösségi, lelki élmények, amelyek nyomán ők is növekedhetnek, erősödhetnek hitben.

És akkor ott, az igehirdetés közben egyszerre csak mintha megállt volna az idő: bármerre néztem, sok száz fiatal ült mindenfelé, nem volt zaj, beszélgetés, mindenki figyelt. Azt éreztem, hogy beteljesült, amiért annyit fáradtunk, hogy ebben az eseményben a tökéletességet élem meg, s ennek átélése, de legfőképpen az élő Isten munkája nyomán egészen könnyekig meghatódtam. Nagyon fontos megerősítés volt számomra, reménység szerint sokunk számára, aminek a csodás hatása most is velem van.

Vízkeresztnek – mondanivalójával és fontosságával – méltatlanul kevés figyelem jut ünnepeink között. A három napkeleti bölcs emblematikus alakja az ünnepnek, s az ő titokzatos történetük ennek az évnek az elején is sok mindenre megtaníthat, sok mindenben megerősíthet bennünket. Három részletre hívom fel a figyelmet, amelyek számunkra is üzenettel bírhatnak, s ezt jó lenne magunkkal vinni ebbe az évbe.

Nem tudjuk pontosan, honnan indultak, milyen utat tettek meg, miután meglátták a csillagok különleges együtt állását. Csak következtethetünk ajándékaik nyomán, ki melyik országból jött, jelenlétükkel az akkori pogány világot képviselve a jászolnál. Amiben egészen biztosak lehetünk: felvállalták az utazás minden kényelmetlenségét, kihívását és nehézségét, mert a szívük mélyén lévő vágy, kíváncsiság, reménység nagyobb volt ezeknél.

Az idei tél egészen biztosan más a gyülekezetekben és a templomokban, mint azelőtt. Igen, mondjuk ki, sokkal kényelmetlenebb, mert más helyen, talán kisebb helyen, talán a gyülekezet más csoportjaihoz igazodva kell, hogy megvalósuljanak alkalmaink. Talán hidegebb is a terem, talán a templomban is dideregtünk néha. De hála Istennek, azt tapasztaljuk Budahegyvidéken, hogy a közösség felvállalta ezt, és hogy nem vette el a kedvét. Sőt mintha ezek a kényszerű, gyülekezeti házon belüli költözések hoztak volna megújulást egyik-másik csoportban! Igen, fel kell tudni vállalni a kényelmetlenséget is, ott kell, hogy lebegjen a mi szemünk előtt is a cél, hogy van értelme, hogy mindezek ellenére a mi életünkre is ráragyoghat a fény, onnan felülről.

A napkeleti bölcsek nemcsak a pogányság, de a gondolkodó, tudós emberek képviselői is Jézus születéstörténetében. Ez a körülmény is előzménye az ő útjuknak; csillagászati ismeretek, pontos tervezés nélkül aligha tudtak volna célhoz érni. A jelenünket érintő kérdések, az ezzel kapcsolatos nehézségek minket is kimozdítanak az eddigi, sokszor kényelmes helyzetünkből. Számos, eddig talán halogatott feladat kerül újra napirendként a gyülekezeti elnökségek, presbitériumok elé, s ez talán nem is baj. Gyakran ezek a kényszerítő körülmények mozdítanak ki bennünket a holtpontról, hoznak elő új, fenntarthatóbb, időtállóbb megoldásokat.

A napkeleti bölcsek célba érkezésének a konklúziója bizonyságtétel, prédikáció: „Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.” (Mt 2,10) Gondolkodtak, terveztek, a cél érdekében vállalták a nehézségeket, és végül megadatott nekik, hogy találkozhattak az Isten Fiával, Isten kinyilatkoztatásával, a testté lett Igével.

Kell, hogy minket is hajtson ez a bátorság, a magunk élményei. Jó talán számba venni, felidézni, újraélni azt, amikor a Szent megmutatta magát, amikor nagyon erősen hatott ránk a jelenléte, amikor a mennyei tökéletességet éltük át, ha csak egy pillanatra is. Igen, ő nem hagyta, nem hagyja magát bizonyság nélkül…

***

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. január 8–15–i 88. évfolyam 1–2. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.