Fő tartalom átugrása

2022. július 17. 15:18

Velünk volt az Isten

„Hálaének" az első Szélrózsámról

Hazafelé tartok Gyuláról, a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozóról. Picit átköltve az eredetit, így hangzik az énekem: áldásoddal megyek, megyek innen el, néked énekelek boldog éneket…

20220716 Gyula Szelrozsa jegyzethez kep

Jó, hát igazából nem énekelek, mert megbízhatóan rossz hangom van, ráadásul a vonaton ülök, ahol mások is vannak még rajtam kívül. Az útitárs felebarátaim iránt érzett empátiámat gyakorolva csak magamban énekelek, így azonban nagyon szépen, stúdióminőségben hallom magamat. Sőt, ami sokkal jobb, hogy nem is csak magamat, hanem velem együtt azokat is, akik tegnap este a Közel zenekar koncertjén énekelték ezt az éneket. Azt, amelyik mindig hálával rajzolt mosolyt fakaszt a lelkemben, amikor zenés istentiszteleten szól belőlünk az angyalföldi gyülekezetben.

A 13. Szélrózsáról tartok hazafelé. Mivel nekem ez volt az első, a korábbi Szélrózsa-házigazdák esetleges homlokráncolását kizárva nyugodtan állíthatom: ez volt életem legjobb Szélrózsa találkozója.

Mélyre hatolt bennem az itt eltöltött három nap. Olyan érzéseket keltett bennem, hogy ha most valaki megkérdezné, hogy érzem magam, nem tudnék rá olyan általános érvényű választ adni, mint hogy jól vagy nem jól, fáradtan vagy csodálatosan és a többi. Azért nem, mert mindenhogyan érzem magam. Csak abszolútértékben kifejezhető módon, amelyet nagyjából úgy tudnék mégis kifejezni, hogy erőteljesen vagyok. Mert a sok öröm mellett van bennem valamiféle szomorúság is, amiért nem tudtam (nyilvánvalóan teljesíthetetlen módon) mindenkinek megköszönni, hogy általa, vele, rajta keresztül megtapasztalhattam, milyen erőteljes szeretettel volt ott velünk az Isten. Ahogyan a 13. Szélrózsa mottója hirdette „Közöttetek van”. 

Jézus megdicsőülésekor Péter azt mondta, „Uram, jó nekünk itt lenni!" (Mt 17,4) Szerintem Isten is hasonlóképpen érezhette, hogy jó volt neki Gyulán lenni. Velünk, bennünk, közöttünk, a Szélrózsán – ezért pedig hála és öröm cirkulál minden porcikámban.

Felvillannak bennem találkozások és ölelések. Nevetések és kézfogások. Mosolyok és pillantások. Szavak és mondatok, énekek és gólok. Imák és csendek, ízek és kortyok, viccelődések és beszélgetések – három szóval mindez: közöttetek az Isten.

Maradj minidig velünk, ha útra kelünk, őrizd életünk mindennap!

***

keszult magyarorszag korm tamogatasaval 2022

***

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.