„Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” – ígéri Jézus a 2022. év igei mottójául kijelölt evangéliumi szakaszban (Jn 6,37). Hogy nemre és életkorra való tekintet nélkül milyen változatos utakon lehet hozzá megérkezni, azt jól tükrözi összeállításunk. Öt élettörténeten keresztül mutatjuk be, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak interjúalanyaink azáltal, hogy felnőttként részesülhettek a keresztség szentségében, vagy élhették át a konfirmáció ünnepét
A budapest-kőbányai evangélikus gyülekezetben a reformáció vasárnapján tartották a konfirmációi istentiszteletet. A nyolc konfirmandus között egy hatvannyolc éves és egy harmincas éveiben járó felnőtt is először vett úrvacsorát. Velük ültünk le beszélgetni az ünnepi alkalom végén.
Szeretettel befogadtatni
Gyula öt évvel ezelőtt került a főváros X. kerületének evangélikusai közelébe. „Feleségemmel gyakran veszünk részt városi sétákon. 2016-ban egy kőbányai séta keretében megnézhettük a Kápolna utcában álló evangélikus templomot is. A helyi lelkész, egy nagyon szimpatikus fiatalember, Benkóczy Péter fogadott minket, mesélt a templomról és a gyülekezetről.
Nemcsak az ő személye, hanemaz épület is nagyon megtetszett nekünk, így aztán először a feleségem kezdett el járni az alkalmakra, majd hamarosan én is. Bevallom, engem eleinte csak a kíváncsiság vezérelt, ám ez idővel egyre inkább megváltozott.”
Gyuláék csatlakoztak a konfirmációi előkészítő csoporthoz is. „1953. június 28-án, tizenöt napos koromban kereszteltek meg katolikusnak, de utána semmiféle vallásos nevelésben nem részesültem. Ennek ellenére mindig érdekelt a vallás, sokat is olvastam róla, mert úgy gondoltam, hogy az általános műveltséghez bizonyos vallási ismeretek hozzátartoznak – tette hozzá a nyugdíjas éveiben járó konfirmandus. – Számomra az is meghatározó volt, hogy lelkészként Péter milyen szeretettel fogadott be ismeretlenül is. A gyülekezeti tagoktól is ugyanezt a nyitottságot tapasztalhattuk meg. Én pedig elindultam egy úton.”
Krisztiánt, a másik felnőtt konfirmandust egy baráti házaspár keresztapának kérte fel, pedig ő maga sem volt megkeresztelve. Számára nagy élményt jelentett felnőttként úgy megtanulni az egyház tanítását, illetve elsajátítani a hittel kapcsolatos ismereteket, hogy volt kivel megbeszélnie a kételyeit is. „A környezetemben nincs vallásos ember, ezért a keresztelői, illetve konfirmációi felkészítő időszak elején úgy éreztem, mínuszról indulok. Rengeteg kérdésem volt, a lelkésszel való beszélgetések sokat segítettek” – tette hozzá a fiatalember.
Izgalmas lehet az is, hogy a több hónapos felkészülési idő alatt vajon hogyan alakult az interjúalanyok istenképe, mennyire változott meg a hitük.
„Én elég rögös úton jutottam el oda, hogy konfirmáljak – vallotta be Gyula. – A lelkésszel való beszélgetéseink során szép lassan kialakult bennem egy másik világkép. Ebben már Isten is benne van, ez pedig megnyugvással tölt el. Ha a mindennapokban fel is merülnek bennem kétségek és aggodalmak, a kialakult bizalommal ki tudom mondani: a problémáimmal nem vagyok egyedül, Isten segítségével sikerül majd megoldanom őket.”
Beszélgetésünk végén elmondták azt is, hogy számukra milyen üzenettel bír a 2022. év igéje. „Jézus nagyon megértő, megbocsátó és befogadó – kezdte a választ Gyula. – Még azt is megbocsátotta, hogy hat évtizeden át neki nem volt helye a gondolkodásomban.” Krisztián a közösséghez tartozás öröme felől közelítette meg Jézusnak a János evangéliumában olvasható üzenetét: „Számomra meghatározó élményt jelent az, hogy még teljesen kívülállóként is befogadott a közösség.”
Isten végtelen szeretetének ölelésében
„Anyukám párttag volt. A katolikus nagymamámmal viszont kislánykoromban, a nyári szünet nála töltött két-három hetében gyakran imádkoztam. Gyermeki lelkemben nagyon megmaradt a dédimamám ágya fölött lógó Jézus-kép is. Ezen Jézus egy felhőn ült, körülötte pedig bárányok voltak” – kezdte el mesélni a történetét a ma már két tizenéves gyermekét nevelő édesanya, Kriszti. Korábban a legnagyobb nehézséget az okozta számára, hogy nem ismerte azokat az egyházi formákat, amelyek a hitében segítették volna. „Nem volt útvezetőm, és ez nagyon nehéz volt. Nagyon sajnálom, hogy még középiskolás koromban sem voltak körülöttem hívő emberek, akik utat mutattak volna. Így aztán az életemből kimaradtak olyan élmények is, amelyeket a gyülekezethez tartozó, korosztályombéli fiatalok átélhettek. Gondolok itt például a nyári táborozások hangulatára vagy a bibliakörös beszélgetések építő jellegére.”
A benne lévő űrt Kriszti imádságban vitte az égiek elé. „Huszonhat évesen, egy lelki mélyponton azt kértem a jó Istentől, hogy olyan társat adjon mellém, aki segít az ő útján járni. Ez az imám meghallgatásra talált, mert István, a férjem régi evangélikus családból származik, ő maga is templomba járó, hívő ember.” Az esküvőjük közeledtével a menyasszony számára sem volt kérdés, hogy az Isten színe előtt is szeretnének házasságot kötni annak ellenére, hogy ő maga még meg sem volt keresztelve. Ezért Kriszti rendszeresen járt a keresztelői előkészítőre.
„Huszonnyolc évesen élhettem át a keresztség szentségét. Azóta sem tapasztaltam hasonló, felemelő élményt. Éreztem, hogy ott volt velem, mellettem az Isten, mert egy végtelen szeretet vett körül. Nagyon közel éreztem magam hozzá. Olyan jó lenne ezt máskor is átélni!” – tette hozzá vágyakozva az azóta is aktív hitéletet élő interjúalany.
Ige a tükrön
Dénes útja sok szempontból hasonlít Krisztiéhez. „A mi családunk nem volt vallásos, bár engem személyesen mindig vonzott a hit. Belső indíttatásra hittem, hogy Isten létezik. Amikor a feleségemmel megismerkedtünk, gyakran elmentem vele vasárnap a templomba. Megfogott az evangélikus egyház légköre, de még akkor sem gondoltam, hogy meg kellene keresztelkednem. Az esküvőhöz közeledve éreztem azt, hogy templomi esküvőt is szeretnék, és meg akarok keresztelkedni is” – foglalta össze a kezdeteket röviden a negyvenegy éves fiatalember.
Az akkor már a fővárosban élő jegyespár a fasori evangélikus gyülekezetben lelt új lelki otthonra. „Számomra nagyon fontos volt, hogy olyan lelkészt találjak, akivel a sokszor nehéz felkészítő utat szívesen végigjárom. A helyzetet nehezítette, hogy a koronavírus-járvány közepén voltunk. Aradi György lelkész ennek ellenére nagy szeretettel és rugalmassággal vállalt el. Online tartottuk az alkalmakat a nap végén, a munkaidő után” – emlékezett vissza az azóta már konfirmált gyülekezeti tag. A keresztelői felkészítő során ugyanis olyan mély beszélgetések alakultak ki a lelkésszel, hogy Dénes úgy érezte, mihamarabb szeretne konfirmálni is.
Jézus nemcsak hogy nem küldi el azokat, akik hozzá akarnak menni, de egészen különös módját is megtalálja, hogyan leljék meg az őt keresők a hozzá vezető utat. Ehhez még a reggeli fogmosás perceit is fel tudja használni. „A fürdőszobában a mosdó mellett van egy kis polcom – mesélte Dénes –, oda szoktam tenni az adott évi, lapozgatható igés naptárat, amivel a párom szokott megajándékozni. Néhány évvel ezelőtt az egyik igei üzenet ez volt: »Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.« [Fil 4,13] Ez annyira megragadott engem, hogy nem lapoztam el, hanem azóta is kint van az aktuális naptár mellett. Minden fogmosás vagy borotválkozás közben elolvasom ezt a mondatot, hogy erőt merítsek belőle. Egy nehéz nap elején ebben az ígéretben bízva nyugodtan indulok munkába, vagy egy fárasztó, esetleg kudarcos nap végén békében fekszem le. Néha hangosan is elolvasom, mert tudom, a szavaknak olykor nagy erejük van. Számomra ez a mondat olyan sokat ad, hogy a keresztségben is ez lett az igém.”
S hogy mit jelentett Dénes számára felnőttként Isten gyermekévé válni? „Mély és meghitt alkalom volt. Nem lehet szavakba önteni, mennyire bensőséges pillanatként éltem meg, ahogy a keresztelőmkor ott álltam az Isten színe előtt egyedül. Úgy éreztem, hogy végre megérkeztem oda, ahova igazából mindig is tartoznom kellett volna.”
Remény a jobbá válásra
Tavaly a pünkösdi konfirmációkor a fasori evangélikus gyülekezetben Dénesen kívül még négyen tettek tanúbizonyságot hitükről. Közöttük volt Emese is, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyik levelező tagozatos, katekéta lelkipásztori munkatárs szakos hallgatója.
„Számomra nagyon inspiráló volt a konfirmanduscsapatunk közössége. Bevallom, negyvenegy évesen kicsit félve kezdtem el a felkészülést, hiszen gyerekként kellett volna az oltár elé kiállnom. De ma már egyáltalán nem bánom, hogy csak most került erre sor, ugyanis most tudtam igazán átélni, mit jelent konfirmálni” – vallja meg. Hosszú és kacskaringós utat járt be, míg eljutott a fasori gyülekezet oltáráig. „Kisgyerekként katolikusnak kereszteltek. Már egészen fiatalon vonzott az Istennel való együttlét. Egy időben azon is gondolkodtam, hogy apáca leszek, de ugyanakkor családot is szerettem volna. Pápán a református gimnáziumba jártam. Ez olyan hatással volt rám, hogy az érettségi után lelkész szerettem volna lenni, de a családi helyzetem miatt akkor ezt nem tehettem meg.”
Emese idővel a fővárosba költözött. Gimnazista korú fiát egyedül nevelő édesanyaként gyülekezeti közösséget keresett, és a fasori evangélikusoknál találta meg. „A fiam a fasori evangélikus gimnáziumba jár. Sokat jelentett számunkra az, hogy az iskolalelkész, Csepregi András nagy szeretettel fordult felé. Amikor pedig először vettünk részt a gyülekezet családi hétvégéjén, magával ragadó volt, ahogy a lelkészek, élükön Aradi Györggyel, illetve a gyülekezeti tagok ismeretlenül is első látásra befogadtak” – idézi fel az édesanya.
Emesének a lelkészségről szőtt álma idővel ismét felerősödött. Egy vidéki cigány közösségben átélt imaélménye arra indította őt, hogy átértékelje addigi hitéletét. „Többedmagammal házi istentiszteleten voltunk. Egy nyolc általánost végzett cigány ember olyan szívből jövően, meggyőződéssel és hittel telve imádkozott, hogy – miközben patakokban folyt a könnyem – úgy éreztem: az én hitem hozzá képest csak egy kirakat vagy valami romantikus elképzelés. Arra vágytam, hogy én is megélhessem az alázatnak ezt a mélységét. Attól kezdve elkezdtem újraépíteni a hitemet és az istenkapcsolatomat bibliaolvasással, imádkozással, énekléssel, közösségbe járással. És milyen csodás az Úr: most már másodéves hallgató vagyok az Evangélikus Hittudományi Egyetemen.”
Emese életének egyik legmeghatározóbb élménye a konfirmációja lett. Ahogy fogalmazott: így még nem látta a templomot. „Csodálatos esemény volt – idézi fel a pünkösdi istentiszteletet. – Amikor érzi az ember, hogy ott van a Szentlélek, a padok mintha tíz centivel feljebb lennének, a gyülekezet pedig fülig érő mosollyal értünk imádkozik. Annyira fölemelő élmény volt, hogy a gyülekezeti tagokkal hónapokig emlegettük az alkalmat.”
Arra a kérdésre, hogy fontos szempont volt-e az úrvacsoravétel lehetősége a konfirmációra való jelentkezéskor, Emese egyértelmű igennel válaszol. „Ez újabb lépcsőfok volt ahhoz, hogy azt a szövetséget, amelyet Krisztus adott nekünk, minden alkalommal meg tudjam erősíteni. Mert ott van benne az ígéret, hogy számomra is van remény, hogy mindig jobbá válhassak.”
Evangélikus közösségben
Beszélgetéseink során szinte minden alkalommal szóba került, mit jelent az új tagok számára az evangélikus közösséghez tartozni. Álljanak itt az ezzel kapcsolatos személyes gondolatok is.
„Számomra nagyon fontos, hogy teljes jogú tagja lehessek annak a közösségnek, amely fenntartás nélkül befogadott. Már a kezdetekkor úgy éreztem, az evangélikus tanításban és gyakorlatban semmiféle kényszer nincs, ellenben nagy szabadság van benne. Nekem ez tetszett” – vallotta meg Gyula.
Kriszti a reformátor érdemeit emelte ki: „Luther Mártont nagyon tisztelem, nagyra tartom, amiért mindezt véghez vitte. Örülök, hogy evangélikus lettem, és azért is hálás vagyok, hogy a két gyermekünk evangélikus óvodába járhatott, most pedig az aszódi evangélikus gimnázium tanulói lehetnek.”
Dénes számára a valahová tartozás élménye a legfontosabb. „Sokat kaptam azáltal, hogy lett egy egyházam, van egy gyülekezetem, egy közösség, ahol jól érzem magam. Létezik egy olyan templom, ahova szívesen megyek. Jó valahova tartozni.”
***
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. január 16–23–i 87. évfolyam 1–2. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
